Önismereti játékfolyamatok

Beszélgetés Fodor Barbarával

Barbival akkor találkoztam először, mikor egyheti e-mailezés után összeültünk egy hosszabb beszélgetésre. Az ebből született soroknak kettős jellege van: egyszerre szólnak az olvasóhoz, és egyszerre hordozzák megismerkedésünk első lenyomatát. Kettőnk közös pontját talán az adta meg, hogy mindketten vidéken nőttünk fel, ezért sokáig megfigyelőként szemléltük azt a kortárs kulturális életet, amely erősen főváros- centrikus.

A békéscsabai kötődésű Fodor Barbara jelenleg a Szegedi Tudományegyetem képalkotás szakának végzős hallgatója. Egy személyben képzőművész és költő, művei jelentek meg az Alföld, az Új Bekezdés, a Kalligram és a Híd platformjain.

Fotó: Schneider Botond

2019-ben Prof. dr. Szabó Tibor egyetemi tanárral közösen adták ki Sors-cserepek címmel verseskötetüket, a két szerző műveit pedig Barbara illusztrálta. 2021-ben

a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottságának tudományos I. díját nyerte el Változások című versével. Az utóbbi négy évben számos egyéni kiállítása nyílt Szegeden, valamint egy csoportos kiállítás kereti közt bemutatkozott Le Havre-ban is. Most épp visszatért Békéscsabára, a Csabagyöngye Kulturális Központban nyílt februárban egy igazán karakán, erőteljes és fiatalos tárlata.

Az egyik leltűnőbb tény az önéletrajzodban az volt, hogy Le Havre-ba is eljutottál műveiddel. Mi volt az esemény tematikája? Kiknek a művei lettek még kiállítva?

A francia Yvan Le Soudier vezetésével egy nemzetközi kiállítássorozat valósult meg az elmúlt években Le Havre-ban, amit úgy kell elképzelni, hogy több országból, különböző időközönként meghívtak három művészt, hogy helyi alkotókkal állítsanak ki a városházán, a Théâtre de l'Hôtel Ville-ben. Cserébe ők is részt vesznek a meghívott művészek országában egy közös tárlaton. Magyarországról Peták Mária és Molnár Sándor mellett a harmadik személy, aki eredetileg velük ment volna, mégsem tudott elutazni, így kerültem én a képbe. Marcsi, Sándor és köztem a Rajz Tanszék volt a közös kapocs, így már korábbról ismertük egymás munkáit. A francia szervezőknek is sikerült online formában eljuttatni egy nagyobb anyagot tőlem, majd Szegeden, személyesen is bemutathattam nekik a munkáimat egy magyarországi látogatásuk alkalmával. Nagyon izgatott vagyok, ugyanis hamarosan újra érkeznek hozzánk, egy közös szegedi kiállításra.

Mesélnél a most nyílt békéscsabai kiállításodról? Mi volt a projekt koncepciója, illetve milyen művek lettek kiállítva?

A Csabagyöngye az egyik legmeghatározóbb kulturális központ Békés megyében, épp ezért nagyon örültem, hogy ennyire nyitottak voltak a kiállításomra. Ez a tárlat egyetemi éveim munkásságát foglalja össze, amely 32, színhasználatban és technikában nagyon egységes képből áll. Varga Tamás, Békés megye alpolgármestere nyitotta meg a kiállítást, aminek szintén nagyon örültem, és a volt csabai rajztanárom, Megyeri-Horváth Gábor Barcsay- díjas festőművész, mondott egy nagyon szép beszédet, a Bárkán el is lehet olvasni. Jól sikerült a megnyitó, , eljöttek régi ismerősök, rokonok és helyi művészek.

A kiállításom Az erkélykorláton túl címet kapta. Ez több szálból ered, az egyik, hogy véletlenszerűen szoktam magamnak szavakat felírni, amik csak úgy megtetszenek. Másrészt úgy éreztem, hogy tartalmában ez a szó igazodik a legjobban a kiállításomhoz, mivel a tanulás folyamata során a saját- és a körülöttem lévő világ korlátait is át kellett ugorjam ahhoz, hogy fejlődni tudjak.

Nyári szublimáció I

A képi világod színhasználata és az erősen absztrahált figuráid lehengerlő, számomra olykor erőszakos jelleget öltenek. Mennyire tudatos folyamatok részeiként születnek a képeid?

Ezek a folyamatok abszolút intuitívak, ezt mindenhol szeretem hangsúlyozni. Az egyetlen tervezett része a képeimnek a redukált színvilágom. Munkám során a személyes és/vagy kollektív tudatalattiba merülve spontán szimbólumokkal dolgozom. Nem tudatosan formálom a kompozícióimat, egyfajta önismereti játékfolyamatként tekintek az alkotásra, ugyanakkor szeretnék a befogadó ösztöneire is bátorítóan hatni.

Ezt az attitűdöt azért tartom izgalmasnak, mert a biológiai lényünk beemelésével a kultúra elveszti azt az emelkedettségét, amely évszázadokon át az embert egy kitűntetett élőlényként pozicionálta a világban. Van ennek a témának esetleg olyan elméleti háttere, amely irányadó volt számodra? Esetleg művészek, akiknek a munkáiban szintén fellelhető ez a vonal?

Több művész is inspirálóan hatott rám, bár ezt nem szoktam hangsúlyozni. Inkább úgy fogalmaznék, hogy az ő melóikat kedvelem a legjobban, ilyenek Gaál József és Verebics Ágnes. Bennük is képes vagyok felfedezni valami nagyon ősi jelleget, és lenyűgöz, hogy ilyen magas színvonalon tudják a közönségnek átadni.

Egyébként Carl Gustav Jung kollektív tudatalattiról szóló elmélete sokat foglalkoztat a munkáim során. Ugyan nem tudatosan, de sok népmese is ehhez nyúl vissza, illetve mi is képesek vagyunk ebbe a kollektív térbe az alkotáson keresztül belekerülni. Van egy Amplifikáció címet viselő sorozatom, amivel kint voltam az 2021-es OTDK-n. Az amplifikáció is egy jungi fogalom, egy asszociációs rendszer, amit az önismereti és alkotási folyamataim során is fel tudok használni.

Most bennem is elkezdtek működni az asszociációs mechanizmusok, Jungtól a századfordulós pszichoanalízisen át eljutottam Babits Mihály A gólyakalifa című művéig, amit annyira szeretek. Áttérve az irodalomra, a verseid és a képzőművészeti alkotótevékenységedben van valami közös pont?

Nemrég jelent meg velem egy interjú az Új Bekezdés oldalán, ahol a cím az lett, hogy „A verseim és vizuális munkáim között sosem akartam szándékosan kapcsolatot”. Nem akartam valóban, de én magam is felfedeztem, hogy nagyon is van összefüggés a kettő között.

Nekem ez a Sors-cserepek című versesköteted olvasása közben ugrott be, mert ott egy oldalon láttam a képeidet a verseiddel. Egy verset is értelmezhetünk absztrakt képként, de a kollázsolt grafikáid úgy kapnak értelmet, ha a szegmenseket „összeolvassuk”, így a kép is lehet vers.

Ezt én is így gondolom. A verseimet se úgy írom, hogy az ihletettség és az írásfolyamat kellős közepén szételemzem a mondataimat, ezek a feltörő erő szüleményei, amelyeket később korrigálok.

A verseid igazán intimek, olvasás közben elgondoztam, hogy ezeket a történeteket egyáltalán szabad-e ismernem, mert annyira személyesek. Ennek ellenére bennem is felidéztek egyes emlékeket, olyan volt, mintha életemet egy alternatív valóságban láttam volna. Ez szándékos?

Ezt már többen is visszajelezték. 2019-ben miután Weiner Sennyey Tibor közölte pár versemet, meghívott egy Drót estre is. Azért választott engem, mert olyan személyes történeteket osztok meg, amik valahol ott vannak a közösben. Olyan ember vagyok, aki semmit sem tud magában tartani, nyilván megvannak a magam kis rejtett dolgai, de úgy gondolom, ezeket indirekt módon érvényre tudom juttatni a művészeten keresztül. Remélem, hogy ezzel másoknak is tudok segíteni hasonló élményeket feldolgozni, vagy épp támaszt nyújtani nekik abban, hogy nincsenek egyedül.

Left Down

Manapság a legtöbb művész sincs egyedül, nagy divatja kezd kialakulni az új művészi kollektíváknak. Te tagja vagy bármilyen alkotói csoportnak?

Jelenleg aktív tagja vagyok a Szegedi Törzsasztal Műhelynek, amely helyi fiatalokból, egyetemistákból, pályakezdőkből áll. A tagok közt vannak írók és költők, akik ténylegesen részt vesznek a mai magyar irodalmi életben, de vannak köztünk olyanok is mint én vagy Gráf Dóri, László Liza, és Németh Zsófi, akik képzőművészettel is foglalkoznak mellette. Célunk, hogy ne csak Budapesten legyenek fiataloknak szóló kulturális rendezvények, kiállításokat rendezünk, de már volt egy könyvvásárunk is, valamint felolvasóesteket is tartunk. De majd szeretnék képzőművészeti egyesületeknek vagy egyéb csoportoknak is a tagjává válni.

Erről pont akartam kérdezni, hogy te hogyan éled meg a vidéki alkotói létet. Szerintem, ha ma valaki itthon hátrányból indul a képzőművészetben, azok mindenképp a vidéken élők, mert a diskurzus -eddigi tapasztalataim szerint- nagyon Budapest centrikus. Én is egy déli megyéből származom, és ha nem lett volna az online média, amiből felköltözésem előtt tájékozódhattam, teljesen kiközösítve éreztem volna magamat.

Szerintem ez abban rejlik, hogy Budapesten tényleg minden felfokozottabb, több az ember, amely nagyobb közönséget is jelent. A művészet világában fontos már korán bekerülni a hálózatba. Én azt tapasztalom, hogy minél többen ismernek meg, annál több megkeresés jön Budapestről. Azért is gondoltam, hogy felköltözök, mert kezd a főváros felszippantani, érzem, ahogy hív a város: Gyere, itt több a lehetőség!

Nekem még annyi észrevételem van ebben a témában, hogy két vidéki város között sincs kommunikációs kapcsolat. Olyan ez, mint az autópálya-hálózat, mert minden Budapestre vezet. Nincs átmenet, nincs ágas-bogas háló. Gondolom neked is fura lenne, ha téged hirtelen Nagykanizsára hívnának kiállítani.

Ez így van. És ezért is akartam Békéscsabán kiállítani, hogy bekapcsoljam a települést a saját hálózatomba. Mert valljuk be, Békéscsabán alig van valami, kisebb városokban, hát igen… elég gatya a helyzet. Szegeden viszonylag jó, persze szűkösebb Pesthez képest. Így, hogy visszamentem Csabára, szerintem a szegedi kulturális életet Békés megye felé tudtam irányítani,a szegedi és a csabai lapok is leadták a kiállításom hírét. Remélem, majd rajtam keresztül is kialakulhat egy kapcsolat a két város között.

Szerintem ezzel magadra vállalod a menedzser vagy kurátor szerepét is.

Abszolút! Mert tényleg nagyon sok eseményt és kiállítást szervezek. Olyan is van, hogy itt a tanszéken sokan nem tudják, hogyan induljanak el, mint alkotók, ilyenkor szívesen magamra vállalom egy közös kiállítás rendezését, vagy egymás promózását. Tehát kurátorként is abszolút funkcionálok. Ehhez az is hozzájárul, hogy nagyon szeretek pörögni, ha úgy érzem, nincs elég esemény, akkor csinálok.

Ez igazán komoly talpraesettséget igényel. Korábbanbulikat rendeztem a falumban, mert iszonyúan szomorúnak tartottam , hogy a fiataloknak csak az oktatási intézményekben volt lehetőségük kapcsolatokat kiépíteni. A kistelepüléseknek tennie kellene azért, hogy a jövőt képező fiatalságot ottartsa, aminek egyik módja a célzottan nekik szervezett kulturális rendezvények lehetnének. Meg visszatérve a tudattalan kiürítéséhez, ennek a legjobb módja akár egy buli is lehet. . Egyre gyakrabban hallom a socialhealing kifejezést is.

Szerintem ezért is hozták létre a művésztelepeket! Az, hogy több hétig együtt buliztok és alkottok a szabadban, elképesztően felemelő tud lenni.

Fodor Barbaráról és munkáiról itt tudhattok meg többet: https://www.instagram.com/__fbara__/

Az interjúban szereplő Törzsasztal-tagokról pedig itt:

Gráf Dóri: https://www.grafdora.hu/

László Liza : https://www.instagram.com/_liza_laszlo_/

Az interjút Fábián Luca, a Magyar Képzőművészeti Egyetem képzőművészet-elmélet szakos hallgatója készítette.