Az eheti tárca témáját adó idézet:

"Sötét volt, mint egy fasírtban." (Hajnóczy Péter - A parancs)

Szabó Benedek

Egy felvilágosító diskurzus a sötétségről

Sötét volt, mint egy fasírtban. Tudod, kitől idéztem? És kedves barátom, meg tudnád mondani, hol van még sötét a fasírton kívül? Sötét van például egy mandarinban, de egy zsák földimogyoróban is. De sötét van egy kivilágított plázában is. Ez nem ellentmondás, kérlek szépen, ez valójában egy látszólagos ellentmondás. Oximoron, ahogy mi, értelmiségiek nevezzük ezt a stilisztikai alakzatot. Ki is fejtem neked, drága barátom, miért csak látszólag ellentét ez.

Tudniillik, vannak helyek, amik szigetek a nagy kulturális tengerben. Ilyen tenger minden országban megképződik, részben a vallás, részben az ország hagyományai és szokásai hatására. Na már most, ebben állnak olyan szigetek, amik elkülönülnek a tengertől. Ezekre a szigetekre nincs hatással a tenger. A kultúrán belüli szigetek a nonplace-ek, ahogy az angol mondja. Ezek a helyek lehetnek repterek, gyorséttermek. Vagy a plázák is, pontosan! A nonplace-ek nem hordoznak semmilyen kulturális jegyet az adott ország kultúrájából, ahol állnak. Egy pláza ugyanúgy néz ki itthon, mint bárhol máshol. Nos, ennek az az oka, hogy a kultúrára nem kíváncsi mindenki. Sokszor nehéz is értőn befogadni, és egyébként is, minek ezzel fárasztani a kedves vásárlót? A kulturális jegyek még a végén elterelnék a figyelmet a vásárlástól! Érted a narratívát? Pontosan ezért érzem azt, hogy nem túlzok akkor, ha krízist emlegetek.

Micsoda? Hogy honnan vettem ezt a nadrágot, amit viselek? Miért olyan fontos ez most neked?

Beke Sára D.

pisztolypárbaj

Úgy bámul rám, mintha engem is le akarna nyelni. Sört iszik és műanyag dobozból eszik. Kézzel. Nyalogatja az ujjait, közben engem néz. Nagyon sötét szemei vannak és egyenes orra, mint egy westernhősnek. Nem merek megmozdulni, csak néha felpillantok rá, hogy figyel-e még. Tudom, hogy igen, de látnom kell, hogy biztos legyek.

Ilyenkor úgy kéne csinálnom, mintha telefonálnék, akkor nem követ majd, ha leszállok, de még ezt sem bírom megtenni, nincs kit hívom, és nem tudom mit mondanék. Ketten vagyunk az egész buszon. Átlátszó lenne, csak rontaná a helyzetet. Elől a vezető zenét hallgat, próbálok arra figyelni. Talán szólhatnék neki. Tudom, hogy nem fogok.

Tovább rág, hunyorít közben, most kezdődne a pisztolypárbaj, de nekem még csak egy kulcscsomóm sincs, amit az ujjaim közé szoríthatnék. Hangosan nyel, ilyenkor a szemem keresi, ha felnézek, rám mosolyog, fasírtdarabok vannak a fogán, egyre erősebb sörszaga van, és egyre gyorsabban eszik. Az ajtóhoz lépek, megnyomom a leszállásjelzőt, hallom, hogy megfordul utánam, kérdez valamit, de nem hallom, mintha üstdobokra cserélték volna a füleim. A káromkodást hallom csak, kiabál, kiborította a sört.

Hozzám vágja az üres dobozt, szerinte egy büdös némber vagyok, amiért nem ülök mellé, és nem kísérem haza. (Ezt a szót még sosem kiabálták utánam sehol, mást már igen.) Leszállok. Még mindig remegek, a buszvezető rám néz és biccent, ahogy elhajt. Majdnem ugyanolyan fekete a szeme. A villanyoszlopnak dőlök, utána sötét van.

Karcagi Ágnes

Onnan ide

Sötét van, mint egy fasírtban. Már minden nagyon szűkös, nehezen férek el. A napjaim elég unalmasan telnek, ugyanazt csinálom mindig. Mostanában egyre jobban hallok, ezért sokszor hallgatózom. Anya hangját mindig felismerem. De a legtöbbször csak hangosan olvas, ami engem még nem annyira érdekel. Nem pletykálkodik, pedig az tök jó lenne. Szóval időm van mindenre. Mondjuk lassan költözés lesz, addigra össze kell szednem magam. Egyrészt azért, mert még nem tudom, hogy pontosan hova is költözök, másrészt addigra már mindent tökéletesen kell hallanom. Van azért izgulás bőven. Csomó mindenben döntést kell hozzak. Az utóbbi időben csöndben voltam, de miután az új helyen leszek, rengeteget szeretném hallatni a hangom. Sírni, üvölteni, nevetni. Még nem tudom, hogy mikor érkezem meg: amikor hívnak, akkor megyek – de arra tervezek egy előadást. Gyakorolni sajnos nem tudom, de szerintem lenyűgöző leszek. Igazából az a legnehezebb, hogy még nem találkoztam senkivel az új helyről, lehet, hogy nem is fogok tetszeni nekik. Meg egyből címkéket fognak ragasztani rám, és én még csak meg sem fogom tudni védeni magam. Mindegy, talán mindenki kedves lesz és a legjobb helyre érkezem.

Óriási üvöltés, izzadás és vér. Kiszúrja a szememet a fény. Belehelyeznek a régi lakóhelyem karjaiba, ami tökre olyan, mint ahogy elképzeltem. Felesleges volt annyit aggódnom. Most már csak le kell élnem egy életet.

Tóth Péter

Körkép

…előre, ahogy becsukódik az ajtaja, majd rázkódva halad tovább. Az ablakon túl, a mozgó víz felszínén úgy nyúlnak el a pesti oldal lámpáinak fényei, ahogy kivert hajléktalanok szoktak kartonlepedőikkel egy padon. Ennek ellenére világít a sötétség, mint egy fasírtban. Olyan sűrűséggel sül a levegő, ahogy az említett húsgombóc szokott, erősen vibrálva közben. Nézem a házakat. Lassúnak látszik a mozgásuk, de csak a messzeségük miatt.

Egy párost veszek észre. Az egyikük te vagy. Hogy olyan, amilyen most lehetsz, vagy olyan, amilyennek legutoljára láttalak, fogalmam sincs. Az biztos, hogy én ugyanaz vagyok ott is, mint itt, az ablakon lévő lenyomaton. Mintha meg sem változtam volna. Mindössze egy pillanat, míg újra látom magunkat, és úgy tetszik, hogy a hangodat is hallom, de lehet, hogy csak kéregetni kezdett el valaki két állomás között. Nem biztos. Meg kell várni, míg elér hozzám. Akkor kiderül.

A forró, nyári levegő lassan szétfoszlatja a túloldali fénypacákat. Érzem én is a hőt. Olajosnak hat. A végén azt sem tudom, hogy melyik fénypacának melyik oszlop a tartója. A villamos rázkódva halad, mintha sírás rángatná…

Szerzőink

Tóth Péter: 1995-ben születtem, Dombóváron. Jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Karának hallgatója vagyok. Ha bármit megtehetnék, akkor Avignon környékén készítenék bort a karthauziaknak, vagy Andalúziában kergetnék kutyákat.

Karcagi Ágnes: hívnak, jelenleg végzős diákja vagyok a győri bencés gimnáziumnak. Iskolámnak köszönhettem többek között egy kötetet, melyet sokadmagammal készítettünk "Ez most az a csönd" címmel. A jövőmben szeretnék irodalommal foglalkozni és őszintén remélem, hogy ez így is fog történni.

Szabó Benedek: Szabó Benedek vagyok, első generációs erzsébetvárosi, most éppen egyetemista. Leginkább a mélységeket és a magasságokat keresem, és ha megtalálom, akkor ezt próbálom továbbadni fotóimon és írásaimon keresztül.

Beke Sára D.: 2003-ban született, Piliscsabán él és ír, esetenként bejár iskolába is, mielőtt még leérettségizne. Háromszor hívták meg a sárvári irodalmi táborba. 13 éves kora óta ír verseket. Szövegeit a Pannon Tükör, KULTer a Műút portál és az Új Forrás publikálta.