Seres Rebeka

Szép remények

(Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog, Magvető, 2021.)

„Bakos Gyöngyi első kötete szó szerint is erős irodalmi indulás.” – ezzel a kijelentéssel indít a Nyolcszáz utca gyalog hátoldalán lévő fülszöveg, amit olvasva bennem azonnal magas elvárást implikált a kötettel kapcsolatban. Ezután két út adódik az irodalmi mű számára: vagy beváltja a hozzá fűzött reményeket, vagy pedig csúnyán megbukik. Ahogy jobban belemélyedtem a kötet recepciójába, csak még inkább fokozódtak a beletáplált reményeim, ugyanis bármit is olvastam róla, csupa pozitív kritikával találkoztam: „Bakos Gyöngyi első kötete karcsú könyv, alig száz oldal, nyelvi-poétikai megalkotottságát tekintve azonban alighanem kellemes meglepetést okoz majd.”[i] (Baranyák Csaba); „egy jól sikerült első kötetnek és biztató indulásnak tartom ezt az alkotást.”[ii] (Bak Róbert); „Bitang jó.”[iii] (Szabó Zsolt Szilveszter). Hát lehet mindezek után úgy belekezdeni ebbe a regénybe, hogy nem várunk tőle sokat? Az utolsó oldalt is befejezve pedig nem éreztem mást, csupán szomorúságot és csalódottságot, a regény ugyanis bármennyire igyekezett, nem volt képes beváltani a hozzá fűzött szép reményeimet.

Pedig a kezdet tökéletesen, egy függőbeszédrészlettel indul: „Miért hord télen mindenki szürke vagy fekete kabátot, kérdezi Bé.” (5.) Az effajta in medias res kezdet mindig odavonzza az olvasó figyelmét, a kérdés csupán az, hogy mennyire sikerül mindezt fenntartania a következő száz oldalon. Egy vékony regényről van szó, amely így is tartalmaz felesleges és unalmas részeket, a lelkesedés lankad az első fejezet után, s egyedül az utolsó részben, a Sarabandban sikerül visszanyernie, amiben elrendeződik a főszereplő sorsa és kapunk egy boldog befejezést.

A homodiegetikus narrátor személyében egy kissé bizonytalan, csapongó lányt kapunk, aki nem tudja mit kezdjen magával, az életével és a férfiakkal. Filmelméletet tanul az egyetemen, kritikákat ír, utazgat, idősebb pasikkal randizik, megházasodik egy konyhában stb. Az ő alakján keresztül a kötet nemcsak generációja (30-as évei elején járók) legfontosabb problémáit veti fel, hanem a női léttel járó megpróbáltatásoknak is hangot ad. Az egész regényt végigkíséri soha véget nem érő fogyókúrája, az éheztetés, a kalóriaszámolás, amely már az ő esetében már drasztikus formát ölt: “Reggel vékony vagyok, beleférek a nadrágomba. Néha este is ráállok a mérlegre, ingadozó, van olyan, hogy plusz egy kiló a reggelhez képest, pedig nem is eszem egész nap semmit. Iszom két liter vizet, kipisilem a kétharmadát.” (14.) De megjelenik még a szőrösség/borotválás kérdése, az abortusz és a vetélés is. Nemcsak a világgal folytat véget nem érő küzdelmet, hanem saját magával is, amit szarkasztikus humorban és negativitásban dúskáló belső monológ formájában tár az olvasók elé.

A főszereplő nemcsak saját életében, hanem emlékezetében sem megbízható. Édesanyja barátnője, Márta úgy él benne, mint édesapja szeretője, aki olykor érte jött az óvodába, akiről nem volt szabad beszélnie édesanyjának, és aki egyszer csak eltűnt. Évekkel később kerül szóba legközelebb, édesapja azonban nem emlékszik sem Mártára, sem arra, hogy viszonya lett volna vele. A lány ezzel a gondolattal zárja le az egészet magában: “Talán Márta valóban létezett, és öngyilkos lett, de soha nem jött értem az óvodába, és nem volt apám szeretője.” (58.) Az ilyen tévesztések teszik az elbeszélőt nemcsak megbízhatatlanná, hanem élethűvé, esendővé és hús-vér alakká.

A kötet felépítését tekintve izgalmas koncepcióval találkozunk: egy darabokra szaggatott életet olvasunk, amelyek között a koherenciát a főszereplő személye adja. Az egység megteremtésében viszont a férfialakok is fontos momentumot képeznek, köztük az édesapa, akivel mindig is közelebbi viszonyt ápolt, mint édesanyjával; Dénes, a leghosszabb kapcsolata, amely átível Budapesten, Prágán és Velencén; Bé, a negyvennégy éves férfi, akit zavarnak a szürke/fekete télikabátok; Görög, a szőrös szerető; és Ingmar Bergman, a legkedvesebb filmrendező, szakdolgozati téma és a fejezetcímek ihletője. Ebben a nem kronologikus, mozaikszerű szerkesztési módban nemcsak az eseményeket próbáljuk meg összerakosgatni, hanem a főszereplő- és az életében fontos szerepet játszó férfiak személyét is. Az effajta rendezési elvnek az is a célja, hogy aktívan játékba hozza az olvasót, amivel számomra mégis ellentétes hatást ért el, fárasztóvá, unalmassá és követhetetlenné vált a textus. Talán én nem voltam kellőképpen ráhangolódva a kötetre, nehezen haladtam a szöveggel, sokszor elkalandoztak a gondolataim, nem tudott igazán megfogni, minél jobban próbáltam elmélyedni benne, annál inkább veszítettem az érdeklődésemből és a hozzá fűzött reményeimből.

Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című regénye is hasonló elbeszélői technikát alkalmaz, ám a több szólam szerepeltetésével neki egy sokkal komplexebb és izgalmasabb narratívát sikerül megalkotnia, amelynek fontos mozzanata a szálak egymásba fonódása. A Nyolcszáz utca gyalog esetében az összeillesztés véletlenszerűnek tűnik, de mind tudjuk, hogy egy irodalmi alkotásban semmi sincs véletlenül ott, ahol van. Első blokkra azt hihetjük, hogy bárhol kezdhetnénk a kötet olvasását, de ez nem igaz. Ha a Bergman-filmek keletkezésének ideje szerint állítjuk sorrendbe a fejezeteket és eszerint olvassuk őket, csak még inkább összekuszáljuk a szálakat. A Női álmok című fejezettel kellene kezdeni a sort (hiszen egy 1955-ös filmről van szó), ami a kötet közepén található, s ebben derül ki, hogy az édesapának nem volt viszonya Mártával (vagy mégis?), ami a korábbi fejezetek ismerete nélkül nem mond semmit. A filmcímek funkciójukat tekintve pedig nem tesznek hozzá semmit a történethez, inkább a lány Bergman-imádathoz kapcsolódnak, hiszen még saját életét is ezek alapján próbálja meg szakaszokra osztani. A kötet címének értelmezésével kapcsolatban is hasonlóan bajban voltam, hiszen semmilyen utalás nem hangzik el ezzel kapcsolatban a kötetben. Csupán egy Bakos Gyöngyivel készült interjúból[iv] tudtam meg, hogy az Esbjörn Svensson Trio Eighthundred Streets by Feet című dalának fordítása, amelyet meghallgatva tökéletesen passzol a kötet atmoszférájához (ezért is lenne célszerű, ha a hivatkozás a kötetben is szerepelne).

Bakos Gyöngyi első kötete kissé kusza, depresszív, olykor erőltetett, ellaposodó, unalmas, máskor pedig egyedi, különleges kirakós játék. Csupán az olvasón áll, hogy képes-e összeilleszteni a különféle darabokat és kirakni belőle saját világunk totálképét.

[i] Baranyák Csaba, Térkép e táj, Élet és irodalom, 2021.05.28. https://www.es.hu/cikk/2021-05-28/baranyak-csaba/terkep-e-taj.html
[ii] Bak Róbert, Bakos Gyöngyi: Nyolcszáz utca gyalog, ekultura.hu, 2020.12.21. [utolsó megtekintés: 2021.08.08.] http://ekultura.hu/2020/12/21/bakos-gyongyi-nyolcszaz-utca-gyalog
[iii] Szabó Zsolt Szilveszter, A filmkritikus(nő) is ember, Filmtekercs, 2020.11.06. [utolsó megtekintés: 2021.08.08.] https://www.filmtekercs.hu/papirfeny/bakos-gyongyi-nyolcszaz-utca-gyalog
[iv] Letakarni a szerző nevét - Interjú Bakos Gyöngyivel, Kortárs Online, 2021.02.05. [utolsó megtekintés: 2021.08.08] https://www.kortarsonline.hu/aktual/bakos-gyongyi.html