Győrfi Laura

Rousseau elégiája

lehull az első beton és markológyerekek ugrálnak a kátyúkban

tízemeletes ősfák bennük termeszek rágnak szobát

tapétát ragasztanak az évgyűrűk közé

a téli álmot alvó szelektívek

és a másnapos üvegek humusszá törnek a földön

bennük csírázó részegek

neonjobbágyok vetik be a szántóföldeket

sót ültetnek télire

nemi erőszak aszfalt és beton fúró között

egzisztencialista környezetvédelem

a légzés korlátozás

egzotikus ugar-maradvány

ahogy az ingerszegény polgárok

a szemétszagba szívnak és lengetik a csíkos nylon szatyrokat

mint egy béke zászlót a civilizáció előtt

Téli higénia

Kicserepesedett délután

édes fény folyik a város alakú erekbe.

Sötétség lebeg

egy párától csorgó keret üvegére.

Fémes ízű pofon

látni, ahogy a pengével szántott életekre

visszanőnek az apró borosták.

Télibakancsba passzírozott

nyári éjszakák

még nem hűlt ki;

keskeny idegpályákon

torlódnak az emlékek,

mint egy szúrós pulóverbe

préselt dagadt gyerek.

Harisnyageneráció

Egyszerhasználatos hétköznapok,

visszaváltható humanizmus.

Újrahasznosítható kapcsolatok,

és szorongáslánchegységek.

Szitanyomatos problémák,

futószalagemberek,

sémakövető depresszió.

Buddha-i tömegtermelés;

lejárati idejű reinkarnáció.

Felszívódott láthatatlan kéz,

felszívódott fiatalító krémek;

vitalizálás az újjászületés helyett.

Cégeket szponzoráló cégek,

posztfeudális pop-art létezés.

Gépek, amiket olyan gépek építettek,

akiket gépek raktak össze

egy gépgyárban.

Kis testrészek nagyok helyett,

hosszabb létezés a rövidebb életért.

Testbe költözött fizika;

a tehetetlenség.

A tudatos alvás,

(tudatos vásárlás, tudatos tudattalan,

tudatos semmittevés, tudatbázis,

tudathasadás, tuberkulózis, tumor,

Tudor, Vidor, Szende) már szundít.

Divatból szakadó

nylonharisnyalények

egy használat után.

Győrfi Laura vagyok, 2000-ben születtem Budapesten. Jelenleg az ELTÉ-n tanulok esztétikát és filmelméletet.