Szabó Dárió

Lehetetlen világok

Reggelente a horizontnak is, mint az emberi létnek, szerves része a szelektálás. Lehorzsolja a tér hámszövetét – a táj libabőre is szűnni kezd.

Odakint már nem függnek össze a dolgok, idebent még nem – csak érzem, hogy alakulnak, de nem is fognak befejeződni soha.

Traumatikusan örök, amikor az égbolt felszakad és kifordul, a színek horrorja omlik a valóságra – leleplezi a formát, mint egy soráthajlás.

Ebben kelek én is útra, az események között, elindulok, tekintetem nem keres semmit, csak roncsolja, ami őt találja meg – mégis engem hív orvosául a táj; hipochonderré vált az egyébként nem túl sok aggodalomra okot adó felszíni sérülések miatt.

Ketten ülünk idefent, a táj meg én, ülünk az eszmék és a felejtés színpadjának szélén, lábunk lóg, de nem is látjuk, csak érezzük, hogy menne még tovább.

Hallgat, de nem figyel, magával van elfoglalva. Magyarázom neki, hogy ahogy ő a formák ellenére létezik, úgy szorulok én is a bőröm alá,

értse meg,

a hiány rendezi el a valóságot,

a formák, ahogy szétválnak-elkülönülnek, az, ami köztük van, és hogy csak ott létezhet – azok alatt vagy épp ellenükre.

Nem érti.

A horizont is inkább emberré válik: a tájban nem talál identitást.

Szabó Dárió 1996-ban született Bonyhádon. A Pécsi Tudományegyetem bölcsészkarán végzett magyar és filozófia szakon. Két évig szerkesztette az Új Bekezdés online kulturális felületen megjelenő szépírásokat. Számos laphoz írt film- és sorozatkritikákat, a Filmválasz magazin társalapítója. Verseit többek között a Hévíz és a Tiszatáj folyóiratok publikálták korábban. Labdarúgással kapcsolatos taktikai elemzéseket is készít, dolgozott videóelemzőként is, jelenleg a Büntető.com főszerkesztője és egyben az Unibet Magyarország munkatársa.