A Kánon-mustra, a Nincs online folyóirat Tanulmány rovatának sorozata, melynek szerzői magyar oktatásban, valamint az irodalmi kánonban kimagasló pozíciót elfoglaló, klasszikussá, az alapműveltség mérföldköveivé vált műveket elemeznek. A sorozat célja ezeknek az alkotásoknak a kimozdítása a „becsontosodott” pozíciójukból: a közoktatás által belénk kódolt útvonalak átértékelésével újabb és újabb megvilágítások, perspektívák nyílhatnak meg, újragondolva és ismét élővé téve a mindenkori tájékozódási pontként felhasználható szépirodalmi szövegeket.

Prótár Noémi

Az út végén. Kosztolányi Dezső Hajnali részegségéről.

Kosztolányi Hajnali részegsége az egyik legismertebb darabja a költő életművének, így számtalan önálló elemzés született már róla. Azonban a Számadás-kötet egyik legfontosabb verse nem csupán önmagában érdekes és értékes. Ahogy arra Szegedy-Maszák Mihály is rámutat, a kötetben a versek „tudnak egymásról”[1], és a kötetkompozíciónak igen nagy szerepe van, hiszen a versek sorrendje indokolt.[2] Megjegyzi továbbá azt is, hogy a kötetet végigolvasva olyan érzése lehet az olvasónak, mintha egy betegség „naplóját” olvasná, pedig a versek nem időrendi sorrendben kerültek be – a válogatás és a rendezés tehát szándékos volt.[3] Így a Hajnali részegség kötetben elfoglalt helyének is kitüntetett szerepe van a mű értelmezésében: utolsó előtti vers, a Halotti beszéd[4] és az Ének a semmiről[5]című művek között.

A Halotti beszédben az emberi élet végessége már tematizálódik, és ez a Hajnali részegségbe is átkerül: „Ötven, / jaj, ötven éve - szívem visszadöbben - / halottjaim is itt-ott egyre többen” – írja Kosztolányi, mintha csak az előző versben elmondott beszédre reflektálna.

A Halotti beszéd (illetve általánosságban a nyilvános beszéd) műfaji sajátosságaiból adódóan a megszólítás, a befogadók felé fordulás retorikájával él. Azonban amíg a Halotti beszéd egy (gyászoló) csoport felé fordul, addig a Hajnali részegség egy embert szólít meg, rögtön az első sorban. Szegedy-Maszák Mihály a Hajnali részegséget többszintű versnek nevezi, melyben elkülöníthető kétféle megszólítás[6]: a vers egy külső befogadó felé fordul először, és a mű legnagyobb részében ezt tartja is – azaz az egyes szám második személyű alakokkal egy másik személyre reflektál, (sőt a külső befogadót megszólító versszakok nagy részében már a versszak első sorában megjeleníti őt, és több esetben is csak ott szól hozzá). A nyolcadik versszakban azonban az egyes szám második személy a lírai énre lesz vonatkoztatható, a versszak (és csak ez a versszak) önmegszólítóvá válik.

A látomás elbeszélésének időpontjára és helyzetére is a befogadót megszólító részletekből következtethetünk: a látomás éjszakáját „múlt éjszaka”-ként határozza meg a költő, és utána múlt időben mesél az élményéről. A befogadót barátjának titulálja („De fönn, barátom, ott fönn a derűs ég”[7]), és többször is hivatkozik olyan részletekre, amiket ismernie kell a megnyilatkozó házából, környezetéből („Te ismered a házam”). Így tehát amíg a Halotti beszéd vershelyzete egy temetés, addig a Hajnali részegségé egy baráti beszélgetés.

Kosztolányi költészetére jellemző a szabadverses forma használata is, azonban észrevehető, hogy a kötet három záróverse rímes. A Hajnali részegség negyedik sorában megjelenő gép („Le is feküdtem. Ám a gép az agyban / zörgött tovább […]”) jelenléte kapcsolatba hozható a rímtechnikával is: a rímelés végig szabályos, „kitartó”.[8] Ugyanígy az Ének a semmirőlben is fontos szerepet kap a rímelés: itt azonban a rímek monotóniája járul hozzá a vers lemondó hangulatának megteremtéséhez. Az első két versszakban a ragrímek egyszerűsége az elmúlás banalitásának érzetét mutatja be.[9]

Természetesen nemcsak a költemény előbb bemutatott aspektusai, hanem maga a Hajnali részegség (itt nem tárgyalt)„lényege”, „mondanivalója” is igen fontos. A vers a régmúltból a jelenen átvágva egészen a jövőig nyúlva értelmezi a lét végességét és a lehetetlen-hit tapasztalatát. Az „estély” látványának eddig történt elmulasztása ugyan szomorúsággal tölti el a lírai ént – azonban mindannyiunknak lehetőséget ad arra, hogy az „égi bált” magunknak is felfedezhessük, és hogy átutazó, vendéglétünkre ráismerhessünk.

Mindemellett az első bekezdésben említett, a köteten végighúzódó betegségtörténet egyik fontos állomása ez a vers: amíg az Ének a semmirőlben a költő kérdéseket halmoz megnyugvást keresve, addig a Hajnali részegségben egy kerek egész rajzolódik ki előttünk. Valami olyan egész, amit talán mind keresünk az életünk folyamán.

Felhasznált irodalom

Szegedy-Maszák Mihály, Meztelenül és Számadás = Szegedy-Maszák Mihály, Kosztolányi Dezső, Budapest-Pozsony, Kalligram, 2010., 392.
Kosztolányi Dezső, Számadás. = https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/kosztolanyi-dezso-19890/szamadas-1935-1A3B6/ [Utolsó megtekintés: 2021. 05. 10.] Első megjelenés: 1935.
Kulcsár Szabó Ernő, Boldogan és megtörötten? (A „fenséges” alakzatai a Hajnali részegség esztétikai tapasztalatában), Alföld, 2016. 67. évf. 8. sz., 48–69.
Gintli Tibor (főszerk.), Magyar irodalom, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2010. 784–785.

[1] Szegedy-Maszák Mihály, Meztelenül és Számadás = Szegedy-Maszák Mihály, Kosztolányi Dezső, Budapest-Pozsony, Kalligram, 2010., 392.
[2] U.o. 396.
[3] U.o. 406.
[4] Kosztolányi Dezső, Halotti beszéd = K. D., Számadás. = https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Verstar-verstar-otven-kolto-osszes-verse-2/kosztolanyi-dezso-19890/szamadas-1935-1A3B6/ [Utolsó megtekintés: 2021. 05. 10.] Első megjelenés: 1935.
[5] Kosztolányi Dezső, Ének a semmiről = U.o.
[6] . Szegedy-Maszák Mihály, Meztelenül és Számadás = Szegedy-Maszák Mihály, Kosztolányi Dezső, Budapest-Pozsony, Kalligram, 2010., 410. Természetesen a vers többszintűsége nem csak itt különböztethető meg; Szegedy-Maszák a kifejezés bevezetésekor és magyarázásakor leginkább a versben elkülönülő idősíkokra koncentrál.
[7] [Kiemelés tőlem.]
[8] Kulcsár Szabó Ernő, Boldogan és megtörötten? (A „fenséges” alakzatai a Hajnali részegség esztétikai tapasztalatában), Alföld, 2016. 67. évf. 8. sz., 48.
[9] Gintli Tibor, Kosztolányi Dezső = Gintli Tibor (főszerk.), Magyar irodalom, Budapest, Akadémiai Kiadó, 2010. 784–785.

Prótár Noémi 2000-ben született, Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karának harmadéves, magyar alapszakos hallgatója.