Peczár Henriett
kormorán
a tavasz túlélése,
mint szarvas zihálása
a hideg agyarak közt,
mint egér a pohárban,
egyhelyben álló mozgás,
keserű szüntelenség.
minden csak cincog, vijjog,
kaparász, fújtat, csahol,
szú s penész rágta padról
figyelem a holtakat.
közben a hátam mögött
zúg a tenger, emlékszem,
mindig is meg akartam
mutatni, hogy számomra
mit is jelent a tenger;
úgy, ahogy egy gyermek ül
a sziklák, kövek között
egy kavicsot tartva csöpp,
szerelmes kezei közt.
lüktető, apró kincse
a hullámokba gördül,
s az arra úszó piros
fecskés, feszes olasz úr,
mészarcú angol lányok
mit sem sejtve rugdossák
be az amorf aljzatba,
a gyermek pedig kicsiny
tenyerében szorítja
az üres mindenséget.
lerogynak az olajfák,
már nincsenek törvények,
emberszám, jogok, álmok.
a só a rőt falakba
tartósítja a múlást.
egy fekete kormorán
halat belez a parton.
Született 2001-ben, Sopronban. Kétlaki zuglokálpatrióta és bevándorolt budai. Jelenleg a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem fotográfia szakos hallgatója.
Comentarios