A "Kik vagytok ti?" alrovatában bepillantást nyerhetünk a színfalak mögött zajló életbe. Sokan bele se gondolnak, mennyi ember, és mennyi szaktudás rejlik egy-egy előadás mögött. Az író megírja, a rendező megrendezi, a színészek eljátsszák... De mi a helyzet a kellékekkel, jelmezzel, színfalakkal, hanggal, világítással, szöveggondozással?

Az alrovat részeiben mindig más-más feladatkörrel ismertetjük meg az olvasókat. Az első részben a drámainstruktor feladatkörével foglalkozunk.

Pozsgai Anna Flóra

„Mindenki csak addig a barátod, amíg jól végzed a munkád!” – Interjú egy fiatal öltöztetővel, a pályakezdés minden nehézségéről és szépségéről

Amikor a közönség az átszellemültség élményében úszva tapsol egy előadás végén, külső szemmel úgy tűnhet, ez a visszajelzési forma csupán a színészeknek szól. Ám a tudatos néző tudja, hogy ahhoz, hogy egy darab létre tudjon jönni, és a kijelölt időpontban gondok és kellemetlenségek nélkül végbe tudjon menni, bizony sok ember munkájára van szükség, akik nem állnak ki aznap a színpadra a színészek mellé, mielőtt a függöny legördül. Ennek a nagy színházi gépezetnek az egyik elengedhetetlen fogaskereke az öltöztető, akiknek a munkájának a mibenléte sok ember számára kérdést vethet fel.

A következő interjúmban egy olyan pályakezdő fiatallal beszélgetek, aki Budapest egyik legnagyobb zenés színházában tevékenykedik, mint öltöztető. A beszélgetés során többek között egy olyan fontos aspektus is nyomon lesz követhető, miszerint a színházi világba egy újonnan bekerülő fiatalnak milyen nehézségekkel kell megküzdenie, illetve milyen úton jutott el oda, hogy jelenleg az egyik legismertebb színházban dolgozhasson.

Interjúalanyomat kérésére anonim módon mutatom be a közönségnek, így a színházat sem fogjuk megemlíteni a következőkben.

Kezdjük egy olyan kérdéssel, ami azt hiszem, a legalapvetőbb, de mégis sokaknak félreértések lehetnek a fejében ezzel kapcsolatban: mi a legfőbb feladata egy öltöztetőnek, és milyen egyéb teendőket kell végeznetek?

Az elsődleges feladatunk, hogy minden ruhát pontosan, tisztán készítsünk ki. Mi nem abban döntünk, hogy mit vegyenek fel a színészek, hanem rendben tartjuk a jelmezeket, pontosan ügyelünk arra, hogy minden tisztán név szerint ott legyen, ahol éppen az adott pillanatban kell. Amennyiben úgy adódik, mi mossuk a ruhákat, amik közvetlenül az előadók bőrével érintkeznek, mivel a folyamatos fizikai aktivitást igénylő próbák, előadások után ezeknek a cseréjére rendszerint szükség van. Illetve sok egyéb teendő is beletartozik a feladatkörünkbe, többek között a leltározás. A színháznak, amiben dolgozom elképesztő mennyiségű jelmeze van, amiket számon kell tartani, selejtezni, rendszerezni kell, ami rengeted idő, de megkerülhetetlen, hogy ne végezzük el.

Számodra mi volt a legnehezebb feladat ezek közül pályakezdőként?

Számomra a legnehezebb feladat a betanulásom során a bekészítés volt. Ez azt jelenti, hogy az előadások előtt minden aznap szereplő művésznek a jelmezét ki kell helyezni, össze kell rakni minden jelmezhez tartozó kiegészítőt, amire aznap az előadásban szükség van. Én csak a férfi színészekért vagyok felelős, de így is nagy nyomást érzek sokszor magamon, hiszen ha valamit elrontasz, akkor az egész előadás borulhat.

Igen, ez nagy felelősség, és itt fel is vetődik az a gondolat, hogy hogyan lehet eljutni odáig, hogy valaki megszerezze azt a bizalmat, amitől úgy gondolják, megfelelően el tudja végezni majd a munkáját. Hogyan lehet valakiből öltöztető? Merre kell elindulnia hozzá?

Elsődlegesen itt a saját utamról tudok beszélni. Én a Werk Akadémiára jártam, ami egy magániskola, ott a stylist, majd a mesterstylist képzést végeztem el. Emellett már volt egy képesítésem, mint divat- és stílustervező, amit a Modell Divatiskolában szereztem meg. Ezeknek köszönhetően sok tapasztalatot és tudást gyűjthettem, illetve elsajátíthattam azokat a fogalmakat, amiket később öltöztetőként elengedhetetlen volt ismernem. Egyébként én leginkább filmes forgatásokon tevékenykedtem az iskolák elvégzése után, majd egy barátnőmnek köszönhetően kerültem végül ehhez a színházhoz. Fontos tudni, hogy öltöztetőnek lenni a filmiparban és egy színházban két külön dolog, teljesen más világ. A kérdésre visszatérve, természetesen nem csak kapcsolatok lévén lehet bekerülni egy színházba, sok öltöztető munkatársam álláshirdetés alapján jelentkezett. Ilyenkor van egy elbeszélgetés és egy próbanap, bár véleményem szerint nagyon sokan nem tudják, hogy mire vállalkoznak valójában ilyenkor.

Hogyan határoztad el, hogy ebbe a szakmába vágsz bele, és miért? Hiszen – ahogy említetted is – sok munkával és nagy nehézségekkel tud járni. Akkor mi az, ami igazán vonzott benne?

Mindig is érdekelt a divat, ráadásul régebben színész szerettem volna lenni, ennek a kettőnek az ötvözete úgy érzem, hozzájárult ehhez. Persze mindemellett meg vannak a saját terveim és álmaim, hogy egyszer egy saját márkát vagy stúdiót alapíthassak. Nyilván arra útközben rá kellett jönnöm, hogy ehhez hatalmas tőkére van szükség, szóval nem egyszerű fába vágtam bele a fejszém.

Visszatérve kicsit a színházban végzett tevékenységeidhez, ott milyen kihívásokkal kellett szembenézned a munkád során?

Azt hiszem, összességében az egyik legnagyobb kihívás, amire rá kellett döbbennem, hogy minden újabb előadás, amiben még nem dolgoztam, egy teljesen új feladatot, megoldandó problémát tartalmaz számomra. Nincs olyan, hogy valaki teljesen beletanuljon egy-két előadással, és valakinek ne hozzon váratlan meglepetéseket ez a munka, illetve összességében a színházi munka. Ehhez hosszú-hosszú évek tapasztalata kell, de még akkor sincs biztosíték semmire. Erre jó példa a gyorsöltözés, mint feladat, hiszen az idő folyamatosan változik, hogy kire mennyire gyorsan és milyen ruhát kell feladni a különböző előadások közben. Olyan is előfordul, hogy a teljes sötétségben egy szűk helyen lesben állva kell ezt végrehajtanod. Illetve előfordul, hogy valamelyik színész valahol elhagyja előadás közben a jelmezhez tartozó valamely kellékét, azt bizony meg kell keresni. Szóval kalandos.

Ebből kiindulva pályakezdő színházi dolgozóként vagy akár öltöztetőként mennyire érzed a színházi világban meglévő hierarchiát? Amennyiben van olyan folyamat, amit úgy érzel, nem jól működik a te munkaterületeden belül, van lehetőséged visszajelezni?

Igen, érzékelni lehet természetesen. Ki kell tapasztalnod és tudnod kell, hogy kikhez hogyan szólhatsz hozzá, melyik színésznek üthetsz el egy viccet és melyiknek nem. Azt gondolom, hogy ezt már nagyjából sikerült kipuhatolóznom, aminek örülök. Meg persze ott vannak az olyan esetek, mint például az, hogy egy színész, hogy úgy mondjam, nem méltó módon bánik egy jelmezzel, mondjuk egy hófehér uszályos ruhában megy ki a dohányzóba. Akkor bizony szólni kell neki, hogy azért ezt mégsem kéne. Itt jön a nagy kérdés, hogy mégis hogyan. Sokszor vettem észre, hogy ilyenkor egyfajta finomkodás lesz úrrá az embereken, de ez különböző helyzetekben változik. Természetesen, ha van egy olyan tényező a feladatodnak az elvégzésével kapcsolatban, amire lenne jobb megoldás szerinted, akkor arra javaslatot kell tenni. A lényeg az, hogy meg kell szólalni akkor, ha meg tudsz, de azért vigyázni kell, mert van bizony hierarchia. A felettesemnek van egy aranymondása erre; „Mindenki csak addig a barátod, amíg jól végzed a munkád!” Ezt fontos észben tartani.

Igen, azt gondolom a színházi hierarchia olyan kérdés, amibe külső szemmel nem szeretünk belegondolni, mert valahogy roncsolja a színház úgymond varázslatosnak tekintett képét. Az eddig mondott tapasztalatidat összegezve, szerinted mi a titka egy igazán jó öltöztetőnek?

Ami az egyik legfontosabb véleményem szerint az, hogy meg tudjanak benned bízni. Tudják azt, ha kérnek valamit, akkor számíthatnak rád, és te azt a legjobb tudásod szerint fogod megoldani. Ebben a munkában nagyon lényeges, hogy alázatos és rettenetesen türelmes legyél. Ez megnyilvánul például egy gyorsöltözés közben, ahol tisztában kell lenned azzal, hogy melyik színész hogy szeret öltözni, melyik karját dugja be először az ingjébe… A fejedben kell lennie ilyen aprónak tűnő dolgoknak is, hogy egy eredményes csapatmunka alakulhasson ki. Nagyon sokat számít, ha higgadt tudsz maradni a stresszesebb helyezekben is, hiszen ezt a lelkiállapotot át tudják venni a színészek, akik izgulnak az előadás miatt, ami sokat adhat nekik. Amennyiben nyitott vagy feléjük, azt is sokan megköszönik, ha valami bántja őket, és te meghallgatod a gondjaikat, az mindenképp segít a későbbi jó együttműködésben. Persze olyan is van, ha nagyon feszültek, hogy kissé bántó módon adják ezt ki, és pont te vagy az, aki ennek célkeresztjébe kerül, ehhez kell az a nagy türelem.

Végül az utolsó kérdésem – csak hogy egy igazán kellemes gondolattal zárjuk le a beszélgetésünket – az, hogy mi az, amit igazán szeretsz a színházban, mint néző, és mint öltöztető?

Külső szemmel, amit a nézők is megtapasztalhatnak, az a legvarázslatosabb a számomra, hogy annyira él az egész, minden porcikájában lélegzik egy előadás, amit például egy film – bármennyire jó – nem tud visszaadni. Színházi dolgozóként, pedig ami számomra a legmeghatóbb, amikor nézem a „régi motorosokat”, akik már azóta itt dolgoznak, amióta az eszüket tudják, látom rajtuk, hogy olyanok, mint egy nagy család, ami új emberként még szembetűnőbb.

Pozsgai Anna Flóra vagyok, a Nincs színházi rovatának egyik tagja. Magyar szakon tanulok, azon belül színháztudományt, de színházzal való kapcsolatom már akkor megkezdődött, amikor kislánykoromban előszőr megtapasztaltam, hogy egy kézre húzott figura is milyen hihetetlen történeteket tud elmesélni. Azóta az ezerarcú Dionüszosz sok mindent megmutatott nekem magából, de még bőven vannak számomra ismeretlen oldalai. A célom az, hogy erre a felfedezésre másokat is magammal tudjak vinni az írásaimmal, és megmutathassam, hogy a színház nem ott ér véget, ahol a függöny legördül.