Karcagi Ágnes

Késő esti hallgatás

Már minden porszem felsorakozott,

és lecsukta szemét a könyveken.

Még utoljára könny került a

nagymamám zsebkendőjére.

Megrekedt a tollamban a tinta,

a kutya puhán szuszog.

A senki földje lett a hinta,

hallom, ahogy álmaidban suttogsz.

Megállt a kulcs a zárban,

kint hagytunk mindent.

Nem reped tovább az asztali váza,

éjszakába kerget az elmosódás.

Elmosódás

A kutya emészti meg az

utolsó szívzörejét a napnak.

Halkan felvakkant, ki tudja,

meddig, ő is itt ragadt.

Utoljára megáll a tegnapi kenyérben a kés,

milyen lenne, ha most máshol lennék.

Még egyet zördül a vonat,

bár senki még csak meg sem hallja.

Fáradt szemmel csókolom a könyvem sarkát,

válaszokat keresek az ágy meggyötört takaróján.

Szempilláim észrevehetetlen csukódása örök vallomást tesz,

nincs semmi másom igazán, csak ez.

Templomban reggel nyolckor

Vérző tagjaidból csöppen

poharamba a kín.

Szenvedésedből érkezik

napjaimba az élet.

Legördülő könnyeidből

fogantam meg.

Karcagi Ágnesnek hívnak, jelenleg végzős diákja vagyok a győri bencés gimnáziumnak. Iskolámnak köszönhettem többek között egy kötetet, melyet sokadmagammal készítettünk "Ez most az a csönd" címmel. A jövőmben szeretnék irodalommal foglalkozni és őszintén remélem, hogy ez így is fog történni.