Lukács Flóra

Hóvakság

Elmaszkosodott arcod viaszfehér,

mint a lépcsősor, a korlát, a fal,

a képkeretek, az italszekrény.

Elviselhetetlen hóvakság.

Összeszűkül a pupillád,

rángatózik a szemhéjad,

könnyezel.

Ez nem a mandulafaszirmok,

nem a só, nem a tejfogak,

nem a faragott márvány,

nem a tisztára mosott disznóbél,

nem az ostya, nem az aszpirin,

nem az elefántcsont,

nem is a halhús fehérje.

Inkább az elmegyógyintézeteké,

bár ahhoz talán túl csöndes.

Mint egy elfelejtett nevet

úgy keresem a szót.

Jöjjenek munkások, akik kibelezik a házat,

de a vázat meghagyják.

Költözzenek ide fecskék és baglyok,

rólad nevezzék el ezt a rezervátumot.

Csak a madaraknak legyen

akadálytalan bejárásuk.

Szénaszag

Szentelt vizet szürcsölő pogány lovak,

marhavérvörös képek előtt.

Tizenötödik stáció.

Magamhoz szorítom

szélrohamoknak kiszolgáltatott tested.

Izzadt nyakadra tapadó hajad,

csapzott orgonafürt.

Az elmúlás sűrű szénaszaga.

Hátad áttetsző tejfehérje.

Csillapíthatatlan remegés.

Pusztulásra ítélt galambok

utolsó szárnyalása.

Egyre erőtlenebb lökésekkel

hatolok bele mályvaszínű magányodba,

alig húsz percre a Jordántól,

a keresztelő kápolnától,

a ködben álló óriáskeréktől.

Budapesten született 1994-ben. Miskolcon nőtt fel, jelenleg Budapesten él. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem szabad bölcsészet szakán és az ELTE BTK irodalom- és kultúratudomány mesterszakon végzett. Versei jelentek meg az Apokrif, Pannon Tükör, Eső és Műút folyóiratokban. Első kötete a FISZnél jelent meg egy sanghaji hotel teraszán címmel.