Kőhegyi András

Háromszéki capriccio

Borcsa Imola: Magnebéhat, Napkút Kiadó – Erdélyi Híradó Kiadó, 2019

Borcsa Imola bemutatkozó kötetében nem kockáztat. Művét ugyanis egy olyan általános jelenségre építi, mellyel az olvasók többségének már minden bizonnyal volt alkalma találkozni: a pletykálkodásra. Pletyka: Így nevezzük azt a történetet, amely folyamatosan mozgásban van, amelynek szerves részét képezi a cselekmény elbeszélésének módja, körülményei.

A pletykákat hallgatóknak illékony műfajjal van dolguk, sokszor ugyanis nem könnyű eldönteni, vajon a pletyka teszi-e zárójelbe a valóságot vagy fordítva, a könyörtelen valóság rombolja szét a pletyka gondosan felépített világát. Talán ebből fakadhat az illúzió, hogy a valós élet is csak egy a világunkban kavargó számtalan történet közül.

A könyvben leírtakat egy névtelenség mögé rejtőző gyógyszerésznő szemével látjuk, aki egy meg nem nevezett kisváros patikájában kap állást. Új munkahelyén ismeri meg Elvira nénit, a gyógyszertárban takarító özvegyasszonyt, akiről hamar kiderül, hogy a település élő emlékezeteke. Ő lesz az, aki beszélgetéseik alkalmával megismerteti a helység kollektív emlékezetének sarokpontjait a városban még meglehetősen bizonytalanul mozgó gyógyszerésznővel, aki az Elvira nénitől hallottakat - a történetek elhangzásának körülményeivel együtt - gondosan feljegyzi, majd egyre bőbeszédűbbé válik maga is.

A pletyka „sablonjai”, a vissza-visszatérő fordulatok és elemek teremtik meg a kötet hangulatát, azt a vázat, ami a kötet világát otthonossá, Borcsa Imola elbeszélésmódját pedig következetessé teszi. A szerző nyelve tehát következetes, de korántsem egysíkú. A debütáló írónő nem engedi monotonná válni a szöveget, időről időre olyan ízes kifejezéseket csempész Elvira néni elbeszéléseibe, mint például a „buffogás”, a „pilinkéző”, a „megpergelik” vagy a „berdózni” szavak. Ilyen és ezekhez hasonló kiszólások teszik élhetővé, élőbeszédszerűvé a novellákat, mindvégig fenntartva az utcán vagy a gyógyszertár pultja mögött zajló párbeszédek hangulatát. Érdemes megemlíteni, hogy bár több narrátort is azonosíthatunk, a szerző elbeszélőként kivétel nélkül csak nőket hagy szóhoz jutni. Igaz, több novellában is férfiak válnak főszereplővé, mégis az az érzésünk támadhat, hogy az ő baritonjuk csupán visszhangként hatol el az olvasóig, bár könnyen lehet, hogy Borcsa tudatosan törekedett a női elbeszélők által uralt szöveg kialakítására.

Az elbeszélők közti váltások azonban (a gyógyszerésznőről Elvira nénire és vissza) a szerző finom eszközeiként jól érzékeltetik a két generáció közötti különbségeket. A patika takarítónőjének meséit olvasva akaratlanul is hümmögünk, bólogatunk, együtt hitetlenkedünk a gyógyszerésznővel. Gördülékeny, kíváncsiságunkat fenntartó mondatok követik egymást, amelyek ügyesen rántanak magukkal egyik történetből a másikba, így az egymáshoz csak lazán kapcsolódó novellákból fokozatosan épül fel a Magnebéhat világa.

Ez a világ pedig – az azt megrajzoló pletykákhoz hasonlóan - nem lehet teljesen ismeretlen az olvasó számára. A karcsú kötetben sorakozó tíz novella által feldolgozott történetek helyszínét a Ceausescu-korszak illetve az államszocializmust maga mögött hagyó, Európa felé tekintgető Erdély, illetve Románia adja, ugyanis – bár a Magnebéhat gyógyszerésznője és Elvira nénije már egyértelműen a huszonegyedik században élnek - ez utóbbi mégis gyakran és szívesen kacsint vissza a közelmúltba. Az elbeszélésekben családi és városi mítoszok kavarognak, különös romantikát teremtve a kilencvenes éveknek, legendává szépítve magát a rendszerváltozást is:

“Utána meg terroristákkal és pártalapítással voltak elfoglalva, nem volt senkinek ideje kincset keresni." (48.)

A román rendszerváltás bemutatásakor a szerző nem tart az olykor túlzó véleményektől sem, több szemszögből igyekszik bemutatni Románia átalakulásának folyamatát. Csencselők, szélhámosok, szerencsevadászok sietnek át az újraformálódó országon, folyamatos galiba- és humorforrássá válva, ezzel állandó beszédtémát szolgáltatva a környékbeli asszonyok számára.

Hol csődbe ment vállalatok történetéből, hol külföldre költözött gyermekek sorsából állnak össze a patika takarítónőjének meséi, leggyakrabban pedig párkapcsolatok különféle válságai foglalkoztatják a két nő fantáziáját. Elvira néni természetesen megidézi a szocializmus évtizedeit is: egy novella erejéig még a Kárpátok Géniusza is felbukkan a városkában, jókora bonyodalmat teremtve.

Az elbeszélések többsége nem nélkülözi a humort, a bemutatásra kerülő pletykák jó adag iróniával itatódtak át, de nem maradnak el az idősebb generációk védjegyévé vált kiszólások sem:

„ A vendégek viszont még élvezték is, hogy például milyen romantikus hajmosáskor csőrös edényből egymás fejire tölteni a vizet. Na, gondoltam, láttatok volna ti elég romantikát a kommunizmusban!” (15.)

Otthonos világot alkotnak a történetek köré vont korunkbeli keretek is, a szerző a rendelkezésére álló két-három bekezdésben biztos kézzel vázolja fel gyógyszerésznő életét, napi rutinját, melynek két aktusa közé ékelődik be Elvira néni egy-egy sztorijának meghallgatása.

Az elbeszélések nem csak külön-külön, de a novelláskötetet felépítő egységekként is jól működnek, kaleidoszkóphoz hasonlóvá téve a Magnebéhatot. Az olvasó kedve szerint variálhatja, keverheti a történeteket, hiszen a forgatható elemek összessége mindig új, színes rendszert mutat.

Az utolsó novella izgalmas vállalkozás, a Magnebéhat-beli történések módszeres, kidolgozott áttekintése, amelyben kilépünk az eddig megismert pletykák által teremtett korlátok közül. Paradox módon a kötetzáró elbeszélés az, amelyben Borcsa Imola szélesre tárja a könyv által korábban felépített világ kapuit, ez az a pont, ahol a szerző szakít azzal a hétköznapi távolsággal, amelyet az előző kilenc novella oldalain az elbeszélő és a szereplők közé erőltetett.

Magabiztos, bár egyszer jól felépített, kidolgozott formáihoz makacsul ragaszkodó, jól bevált eszközeitől nehezen szabaduló szerző első kötetével állunk szemben, amely merev keretrendszerének ellenére jó pár aprólékosan kimunkált történetet, nem kevés izgalmat és a hamisítatlan pletyka-élményt kínál az olvasónak.

2003-ban születtem Veszprémben. Szabálytalan időközönként magába szippant a kortárs magyar irodalom. Ez biztos. A többi majd kiderül.