Végh Eszter

Három újcirkusz/kortárs cirkusz előadás a Trafóban 

A Trafó Kortárs Művészetek Háza 2022/2023-as évadának tavaszán és nyarán három újcirkusz vagy kortárs cirkusz előadást volt szerencsém látni. A finn Race Horse Company nevezetű társulat O’DD című előadását, a Baro D’evel francia-katalán társulat Là című előadását, és a magyar Grotesque Gymnastics társulat A kudarc anatómiája című előadását. 

Az újcirkusz (nouveau cirque) irányzata az 1970-es években született meg, a hagyományos cirkuszt már akkor egy évtizede övező intézménykritika és a cirkusz legitim művészetként való elfogadtatására irányuló kísérlet eredményeként. Kialakulásában szerepet játszott még a neoavantgárd mozgalom, az 1968-as diáklázadások és általánosabban a ‘60-as és ‘70-es évek kulturális környezete – a világháború-ellenesség, a második világháború után kialakult hierarchizált és kizsákmányoló rendszer ellen irányuló kritikusság, a hippi kultúra. Kisközösségek, családi vállalkozások jönnek létre a cirkuszi főáramlaton kívül, melyek előadásaikban elhagyják a cirkuszi számstruktúrát, és átvéve a színháztól a történetmesélést, a mutatványokat egy narratív keretbe helyezik. A testhez való hozzáállás is megváltozik; míg a klasszikus cirkuszban az emberi test egy fegyelmezett tárgy, egy eszköz, az újcirkusz sokkal inkább az igazságot keresi, melynek része a test tökéletlensége, esetlensége, esetlegessége. Az újcirkusz a hagyományos cirkusz erősen hierarchikus és patriarchális rendszerét lebontja, és helyette kollektív alkotásra törekszik. Az állatok alkalmazását is elhagyja, hiszen az állatidomítás is egy hierarchiális, elnyomó rendszert idéz. A háziállatokat nem tiltja ki teljesen. Az újcirkuszra jellemző még, hogy a hagyományos cirkuszi terekből kilép, a cirkusz számára újfajta tereket játszik be - színházépületektől kezdve a gyárépületekig. 

Az újcirkusz az 1980-as években kezdett el intézményesülni. Az önszerveződő kisközösségek mellett megjelentek az iparilag termelt társulatok. 1984-ben a Cirque Du Soleil, mely sokaknak az első asszociációja az újcirkusz kapcsán, már erősen hierarchizált, üzleti vállalkozásként jön létre. Ma az újcirkusz fogalmához jelentősen más elképzelés kapcsolódik ahhoz képest, ahonnan a mozgalom indult, és ez megteremtette az igényt új megnevezések létrejöttére. A kortárs cirkusz (cirque contemporain) megjelölés, mely a 2000-es évektől van jelen, többek között ezt a problémát is kívánja orvosolni. A kortárs cirkuszra is ugyanúgy jellemző az állatok használatának mellőzése, a narrativitás, és a cirkuszi tér újragondolása. Amiben a kortárs cirkusz esetleg több vagy más, mint az újcirkusz, hogy a test még hangsúlyosabban előtérbe kerül, mint elődjénél, ezzel még inkább elmozdulva a fizikai színház irányába. A test tökéletlenségének és sérülékenységének tematizálása, az artista kitettségének megmutatása és ennek kritikája fokozottan jellemző a kortárs cirkuszra. Különlegessége még a kortárs cirkusznak a tárgyak kiemelése és jelentőségének újraértelmezése. A tárgyak eszköz helyett cselekvő résztvevőkként jelennek meg. Mindemellett egyre inkább megfigyelhető tendencia, hogy az alkotók kevésbé ragaszkodnak a címkékhez, egy előadást nem kategorizálnak be az újcirkusz, kortárs cirkusz vagy fizikai színház fogalmai mentén. A három említett előadásra – az újcirkusz és a kortárs cirkusz műfajmegnevezés egyaránt helytálló lenne. Az ‘újcirkusz’ kifejezést ebben az esetben, és a kritikám további részében a korai újcirkusz értelmében használom.

A finn Race Horse Company O’DD előadásának elején az artista meztelenül feszül neki a színpadi teret keretező átlátszó fóliának. Átszakítja. Megszületik. A folpackszerű anyag és annak egyik oldalán elhelyezkedő zenész (Miro Mantere) a kezdetektől jelzi a transzparenciára és az illúziók lebontására irányuló vágyat, mely az újcirkuszra és kortárs cirkuszra egyaránt jellemző. Az artista küzd a saját testével és mozdulataival. Nem tud lábra állni, kúszik-mászik, elesik. A test esendősége, kiszolgáltatottsága már itt megjelenik. Idővel rátalál végtagjaira. A felnőtté/emberré válás története mellett a hagyományos cirkusz működése is megmutatkozik ebben a gesztusban. A hagyományos cirkusz a vad természetből, mely a test, nevel szofisztikált, fegyelmezett eszközt. Az előadás négy számból áll. A darab a narratív keret ellenére a hagyományos cirkuszi számstruktúrától nem tud teljesen elszakadni. Az, hogy a mutatványok különálló showszámok helyett egy narratív egész szerves részelemeiként tűnjenek fel, komoly kihívása az újcirkusznak és kortárs cirkusznak. Az artista labdákkal (rolling globe vagy walking globe) játszik, tárgymanipulációt végez. Megjelenik a kortárs cirkuszra jellemző elgondolás, miszerint a tárgyak ágensek: a labdák egyenértékű szereplői az előadásnak, saját akarattal rendelkeznek, mely ellen a főszereplő helyenként erősen küzd. Egy másik szám keretében egy forgó platformon az artista olyan sebességgel és olyan sokáig pörög, hogy az már-már meghazudtolja az eddigi elképzeléseinket az emberi test képességeiről. A spektákulum, az izgulás az artistáért és a mutatvány sikerességéért a hagyományos cirkusz meghatározó eleme, mely az új- és kortárs cirkusznál egyaránt jelen van. Azáltal fokozottabban is, hogy az utóbbi irányzatoknál emlékeztetve vagyunk az artista testének törékenységére és ezáltal a veszély mértékére – ez az újcirkusz és kortárs cirkusz ideológiájának fontos eleme. Leereszkedik egy nagy trambulin. Az artista becsavarja magát az átlátszó fóliába – a test korlátozottságát egy mesterséges korlát beillesztesével illusztrálja. A végtagjai használatának lehetőségétől megfosztva a fején ugrál. Később egy fekete lepedőt rak a trambulinra, mely ezáltal hullámzik és életre kel. Az artista különböző állatokat jelenít meg a lepedőn ugrálva. Az állatoktól megfosztott (vagy felszabadított) cirkuszban az artista idézi meg az állatokat. Ezután a trambulint felemelik, és az előadó egy fekete flexibilis hálószerű anyagot feszít ki a földtől fél méterre. Bedobnak egy labdát. Majd még egyet. Majd még egyet. Az előadó a labdák elől először menekül, majd egy ponton szembe fordul velük – megszelídíti őket. 

A Là is a születéssel kezdődik. Az elején a két főszereplő – a nő és a férfi utat tör magának a falon keresztül, a világra jön. Zavarban vannak. Nem tudják, mi is a feladatuk, mit is kéne mondaniuk, miért is vannak itt. Egy papírfecnin van számukra némi instrukció, de egy varjú berepül és azt is összetépi. Az előadás harmadik szereplője, Camille Decourtye és Blaï Mateu Trias mellett egy pajzsos varjú, Gus. A varjú gyermekként, bajkeverőként, a véletlen megtestesítőjeként, Ádám és Éva kígyójaként vagy éppen egy játékos Luciferként tűnik fel. A darab egyfajta életpéldázat, melyben a varjú az ember-állat vagy ember-természet dichotómia állatot és természetet reprezentáló tagja. A Baro D’evel az újcirkuszhoz vagy a kortárs cirkuszhoz képest rendhagyó módon dolgozik állatokkal (madarakkal és lovakkal), ez a közös munka azonban az újcirkusz és kortárs cirkusz szellemiségét idézi. A társulat leírása alapján az előadásokban az állatok szabadok, nem kötelesek semmilyen instrukció teljesítésére, és jelenlétük ezáltal mindig teret enged az improvizációnak. Az állatokról kreatív partnerekként számolnak be, akik segítenek egy érzékenyebb világlátás kialakításában, a saját állatias, vad természetünkhöz való közelebb kerülésben, a jelen pillanathoz való visszatérésben, a megmagyarázhatatlan feltárásában. A társulat alapítója, Camille Decourtyre így nyilatkozik erről: „Számomra az olyan terek létrehozása, ahol az emberek és az állatok partnerek, egyike a lehetséges megoldásoknak egy irányt vesztett világban.”¹ A férfi és a nő sokszor nem értik egymást. Sok a visszakérdezés (…yes?) és az ismétlés. Az életre jellemzőek a loopok, konstans köröket futunk, állapítja meg Rauli Dahlberg egy videóinterjúban, és ennek megfelelően az O’DD és a Là is tele van loopokkal, a koreográfiát és a zenét tekintve is.² Egy szintén az ismétlésre épülő, humoros zene- és tánc-produkcióban a nő (és a férfi) felfedezi a szexualitást. A történetet a két főszereplő által előadott zenei betétek mozgatják előre, ez keveredik tánccal. A varjú néha be-betotyog vagy -repül. Mindez egy teljesen káoszszerű, de egyben végtelenül katartikus jelenetbe fullad, mikor is a férfi a mikrofonnal festi össze a fehér falakat. (A darabban minden csak fekete vagy fehér.) A teljes szétesés és összeomlás pillanata. A nő mindezt a díszlet tetejéről figyeli. Miután a férfi is felmászik hozzá, a szereplők rádöbbennek, hogy nem tudnak lejönni, és pánikba esnek. Aztán egymás segítségével mégis sikerül. A darab zárlata az egymásra találás, az élet bonyolultságában a Másik tud segíteni. A nő a férfi vállára áll, tulajdonképpen ez az első artista szám, amelyet az előadásban látunk, így sétálnak körbe-körbe impresszív gyorsasággal és a mozdulataik teljes összehangoltságával. Repülnek.

A Grotesque Gymnastics társulat már a nevében utal az újcirkuszi/kortárs cirkuszi hagyományra. Az előző két előadás egyaránt tematizálja a küzdelmet és szenvedést, de A kudarc anatómiája teszi ezt a legdirektebb módon. Míg az O’DD és a Là univerzálisabb küzdelemtörténetek és életmetaforák, A kudarc anatómiája a konkrétumokba beágyazottabb, intimebb történet. Az előadás egy artista/sportoló életét követi végig, a mozgás által okozott sérülései és azok miatt elszenvedett fájdalmai mentén. A történet az egyik szereplő-alkotó, Bardóczy Ilka sajátja, de az összes szereplő sajátjaként kezeli. Az előadás szöveganyaga egy diktafonra felvett beszámolóból áll össze, és a szereplők többször is közösen, kórusban mondják a korábban Ilka által megfogalmazottakat. Ebben a mozzanatban szépen megmutatkozik az újcirkuszra/kortárs cirkuszra jellemző közösségi szemlélet. A darab egy pontján Téri Gáspár, artista és a darab rendezője, kézenállva olvassa fel Ilka szavait a fájdalmairól: a kézenállás erőlködése, a kifulladás tökéletesen festi alá az elhangzottak feltételezhető nehézségét. Miközben hallgatjuk a borzasztóbbnál borzasztóbb sérülések, izomszakadások és gyulladások történeteit, Ilka és a többiek elképesztő dolgokat visznek végbe a lengő rúdon, fix rúdon, a tissuen, a karikákon, vagy csak simán a földön. Mindez izgalmas feszültséget teremt. Tulajdonképpen megjelenik az újcirkusz és kortárs cirkusz alapkonfliktusa: hogyan tud a törékeny test emberfeletti attrakciókat végbevinni. Egy ponton az artisták be is avatnak minket egy mutatvány hátterébe, a cirkuszi és színházi illúzió végérvényesen lebomlik, Téri Gáspár mikrofont ragad és megszólítja a közönséget. Egy rúdszámot kísérelnek nekünk megtanítani, és a humor forrása a gyakorlat komplexitása és annak a lehetetlensége, hogy a néző a bemutatottakat megismételje. Említendő még férfi és nő, vagy csak simán ember és ember egymásra találásának szép jelenete (hasonlóan mint a Là-ban), Bardóczy Ilka és Takács Lacek karikaszáma. Az előadás legvégén a hagyományos cirkusz van megjelenítve és kiparodizálva. A patriarchális berendezkedés, a díszes/giccses ruhák, a pózok, a műmosolyok. Az újcirkusz és még inkább a kortárs cirkusz vonásaként megjelenik az intézménykritika. A cirkuszi show továbbá a mindennapi életünkben való szereplésre válik találó metaforává. Miután láttuk, mennyi fájdalom van az artista munkája mögött, az erőltetett vidámság különösen nevetségesen hat, és adja magát, hogy mindezt a saját civil életünkre és abban megjelenő performanszainkra is vonatkoztassuk. 

Mindhárom előadást elsöprő taps övezte. Az újcirkusz és a kortárs cirkusz egyszerre ötvözi a hagyományos cirkusz izgalmát a színház intellektualitásával, ezzel egyidőben egy őszinte és összetett képet nyújtva az emberről és az emberi létről. Az újcirkusz és a kortárs cirkusz lehetőséget ad arra, hogy megvizsgáljuk kiszolgáltatottságunkat: a testünknek, az életünknek, egymásnak. Mindezt empatikus módon. Segít abban, hogy összeférhetőnek, és még inkább összetartozónak lássuk az erőnket és a gyengeségünket. Az újcirkusz és a kortárs cirkusz által olyan témák kerülhetnek a felszínre és kibeszélésre, amelyekről mindeddig azt szoktuk meg, hogy mindennapi alakításainkban illetlen felhoznunk őket.

¹ Animals – Baro d’evel. In: https://barodevel.com/en/animals/, utolsó letöltés dátuma: 2023. június 24.

² Atskats uz "Race Horse Company" izrādi "O'DD". In: https://youtu.be/Yl5ymPMBtH8, utolsó letöltés dátuma: 2023. június 24.

Végh Eszter: 1998-ban született Budapesten, jelenleg az ELTE Bölcsészettudományi Karán fejezi be tanulmányait.

A szöveg eredetileg az Underground lapszámban jelent meg.