Szabó Benedek

Hova jutottunk? – Kis underground helytörténet

Kutatás Budapest múltja után a Fortepan fényképarchívumában

Budapest belterületi térképe az elmúlt száz évben alig változott. Inkább kibővült, ahogyan az akkor frissen megépült Nagykörút, vagy a város színéből széttartó sugárutak megjelentek. Ez azt jelenti, hogy a mai underground klubokat és kocsmákat magukba rejtő lakóépületek jellemzően a századelőn is álltak. Emiatt az underground kultúra kedvelt találkozóhelyei a város szövetébe épülve nem mentesülhetnek a kulturális behatások alól; egyfajta beágyazottságban léteznek. Ha megismerjük azt, hogy egy épület, illetve annak közvetlen környéke milyen átalakulásokon ment keresztül, közelebb kerülhetünk ahhoz is, hogy jobban a sajátunknak érezzük a várost, ami körülvesz minket.

Ennek a helytörténeti kutatásnak az a célja, hogy a Fortepan archív gyűjteményében szabadon hozzáférhető képekből rekonstruálja néhány olyan hely múltját, amely az underground közeg életében is fontos szerepet tölt be. Ezek között találni több olyat is, amelynek a múltja a véletlennek köszönhetően igen jól dokumentált, például, ha a földszinti helyiségben régebben üzlet működött, amelyről a sajtó számára fényképet készítettek. Azonban, ha az üzlet helyén ma egy olyan egység működik, ami nem az underground kultúra számára készült, akkor az csak egy másik írás tárgya lehet, így most csak azokra a helyekre koncentrálunk, amelyek az underground rétegnek jelentenek találkozóhelyet.

Sajnos ritka, hogy egy ilyen jellegű mai kocsma vagy klub helyszínéről korabeli fényképet találjunk, hiszen ezek többsége egyszerű bérházpince volt, ami aligha tarthatott számot a kor fényképészeinek figyelmére. Ugyanakkor, ha alaposabb, az adott hely környékét megörökítő felvételeket is összegyűjtjük, máris több forrással dolgozhatunk. Ez az írás azokból a képekből mutat be válogatást, amelyek érdekes történetekről tudósítanak, és amelyek alkalmasak arra is, hogy egy-egy környék korábbi képét felfedjék.

Budapest látképe a Gellért-hegyről a Margit-sziget felé nézve. A felvétel 1878 körül készült, ekkor még sem az Országház, sem az Erzsébet híd építése nem kezdődött el. Forrás: Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

Egy hely hangulatára kétségtelenül hatással lehet annak lokációja, ugyanakkor előélete – ha nem is ennyire primer módon –, szintén meghatározza azt, hogy egy adott egységben milyen benyomásokat kaphatunk. Jelen írás célja tehát nem az, hogy átfogó underground-térképet rajzoljon, hanem hogy megmutassa: a budapesti éjszakai élet néhány helyszíne, amelyek az underground kultúra képviselői előtt sem ismeretlenek, hogyan alakult ki, vagy át az idők alatt.

A bérházak alatt

A budapesti underground kultúra képviselőinek egyik legfontosabb bázisa a Blaha Lujza tértől pár percnyi sétára található Klub Vittula. A helyet Timothy Etherington Green alapította 2004-ben, amit azóta népes törzsközönség látogat, így igen hamar rákerült a budapesti underground térképére. Ez talán nemcsak különleges hangulatának és szellemiségének köszönhető, hanem annak is, hogy a főváros közlekedési hálójának közepén található. A Nagykörút, illetve a Rákóczi út találkozásától pár percnyi séta alatt juthatunk a Vittulába, így odajutni, és később – a Blaháról induló éjszakai buszokkal – hazajutni is egyszerűbb.

A Kertész utca a Dohány utca felől nézve, 1956-ban. Forrás: Fortepan / Magyar Rendőr

A hely központi elhelyezkedése ellenére igen kevés fényképes forrás maradt fenn az utcájáról, annak ellenére is, hogy a tizenkilencedik század végéről számos üzlet és vendéglátóhely üzemelt a környéken, de működött itt ortodox iskola és hitközségi napközi otthon is. Egy 1956-ban készült, rendőri intézkedést megörökítő felvételen azonban mégis feltűnik az utca, ahol a Vittulának helyet adó bérházat is meg lehet pillantani. Szembetűnő, hogy a Kertész utca-Dohány utca sarok egészen más képet festett a felvétel készültekor, mint most, látható például, hogy a Kertész utcában villamos is közlekedett abban az időben. A szűk, macskaköves utcára azonban nem az utasforgalom kedvéért fektettek síneket; ezzel a vágánnyal a Budapesti Városi Vasút első állandó áramfejlesztő telepét kötötték össze a Körúttal. 

A képen az utca páratlan oldala jobban látható, így azt sajnos nem tudhatjuk, hogy a Kertész utca 4. szám alatti épület pincéje – ahol ma a hely áll – betöltött-e ekkor más funkciót. Azt azonban feltételezhetjük, hogy a pincerendszer, ami a Vittula kialakításakor lett tovább bővítve, korábban nem lehetett hasznosítva. Hasonló a helyzet egy másik meghatározó underground egység, a MERSZ Klub esetében is, mely a nyolcadik kerületben, a Csobánc utcában található. A művészeti klubot Lantos László Triceps és Falcsik Mari alapította 2015 szeptemberében. Már alapításakor is az underground egyik ismert helye volt, a Bada Dada tagjainak állandó találkozóhelyeként irodalmi esteket és zenés eseményeket is rendeztek itt – és rendeznek a mai napig. 

Szeszgyár utca a Baros utca felé nézve, balra a MERSZ Klub háztömbje 1906-ban. Forrás: Fortepan / Jurányi Attila

A környék a huszadik század legelejétől kezdve ipartelepként működött, elsősorban a közeli vasút, illetve a hozzá tartozó telephelyek kaptak itt helyet. Ezeket az utcákat igen kevés fényképész örökítette meg, mivel csupán gyárak és üzemek, illetve kaszárnyák és munkásszállások álltak itt. A hobbifényképészek érdeklődését csak kivételes esetekben kelthette fel ez a környék, a fenti fénykép éppen egy ilyen alkalommal készült. Az Olajipar Részvénytársaság Baross utca 128. számú gyártelepén tűz ütött ki, amire sokan az utcára tódultak. A felfordulás közepette készült képen jól kivehető a macskaköves utca, a földszintes épületek, és a háttérben az akkor újonnan készült bérkaszárnyák.

Az egyik ilyen – a kép készültének időpontjában valószínűleg még meg sem épített – bérkaszárnya pincéjében működik ma a klub. Ahogyan a legtöbb pincehelyiségben működő egységre, úgy a MERSZ-re is igaz, hogy egy kihasználatlan szuterénből vált egy különleges hangulatú klubbá. Az igazi underground, vagyis a bérházak alatt találkozó közösségek így valóban különutas, minden jól fésültséget nélkülöző bázisba húzódhattak.

Polgári underground

Más helyek előélete egészen régről visszakövethető. A bulinegyedben található Kisüzem nevű hely korántsem ismeretlen az underground kultúra előtt. Ez az egység a kerületben élők számára is vonzó, de lelkesen látogatják zenészek, írók, képzőművészek és más értelmiségiek is. Míg napközben a laptopozó, újságolvasó közönség keresi fel, addig este a söröző, fröccsöző társaságokat látja vendégül. Néha találkozhatunk itt spontán vagy szervezett zenés rendezvényekkel, felolvasásokkal, illetve az egyik falfelületen kis, ideiglenes kiállításokat is megtekinthetünk.

A Kisüzem egy klasszikus bérház földszintjén helyezkedik el, így könnyen gondolhatnánk, hogy Budapest legrégebbi épületei közé tartozhat. Ez részben így is van, hiszen a több mint százhúsz éves bérház a kerület első nagy fejlesztési hullámában készült el, azonban egy fénykép tanúsága szerint mégis a Klauzál tér egyik legfiatalabb épületével van dolgunk.

Klauzál tér, szemben a Dob utca, Kis Diófa utca sarka az 1890-es években. Forrás: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei

A képen a Klauzál – akkor István – tér látható, amely ekkor a vasárnapi piac állandó helyszínéül szolgált. A háttérben balra a Dob utca - Kis Diófa utca sarok látható, ahol napjainkban a Kisüzem áll. A kép készültének idején – valamikor 1890 környékén – a saroképület helyén csak egy fából ácsolt állványzat magasodik. Sőt, a Kisüzem hosszanti felével szemben álló bérház sem állt még, a helyén egy földszintes épületet látni, ahol kisebb üzletek vagy vendéglátóhelyek működhettek. 

A tér – ahogyan ekkor számos nagy tér Budapesten, mint a Kálvin tér vagy a Széna tér – vásároknak adott helyszínt. Csak később, a huszadik század elejére tűntek el a közterekről a piacok, és költöztek be az újonnan épült csarnokokba. A Klauzál téri piacnak is ez lett a sorsa; amikor a vásárcsarnok 1900 körül elkészült, a tér egy kis ideig funkció nélkül maradt. Csak később kezdett közparkká válni, de a negyven évvel későbbi képeken már frissen ültetett facsemeték tűnnek fel, a kerítés mellett pedig éppen szárba szökken az a sövény, aminek egy része ma embermagasságig takarja a teret. 

Klauzál tér a Dob utca felé nézve 1973-ban. Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Egy, a hetvenes években készült felvételen a facsemeték már jókorát nőttek, de a tér eredeti fáihoz képest – amelyek öregebbek, mint a Kisüzemnek helyet adó legalább százhúsz éves épület – alacsonyabbak és vékonyabbak, ágaik viszont így is az első emeletek magasságáig érnek. Ez a tér sem maradt ki a hatvanas évek köztérfejlesztési programjából, így kaphatott a szabványosított, betonbakon álló padokból, aminek a fénykép alanya is örülhetett. Mára ezek a padok eltűntek, a fák már a második emelet fölé érnek, a Klauzál teret pedig kutyasétáltatók, fiatal családok, és tősgyökeres hetedik kerületiek vették birtokukba. 

Egy elsüllyedt hely

A főváros egyik színfoltja és egyben kulturális központja a Palotanegyed. Egyetemek, múzeumok, kávézók, kiskocsmák, művészpincék és presszók negyede ez, de csak viszonylag későn vált a városi értelmiség kedvelt találkozóhelyévé. A környék egészen sokáig, a ’60-as, ’70-es évekig nemigen különbözött a környező kerületektől, szűk járdáival, macskaköves utcáival és parkolási káoszával belesimult a város szövetébe. 

Így maradt sokáig láthatatlan a Mikszáth Kálmán tér is, ami csak az utóbbi néhány évtizedben vált a negyed közösségi centrumává. Ehhez azonban arra volt szükség, hogy a tér a felismerhetetlenségig átalakuljon. A hatvanas évek elején alig mutatott valamit abból, ami ma jellegzetessé teszi; a fényképen megfigyelhető, hogy még nincsenek itt a kiülős helyek teraszai, a köríves téglaszökőkút, vagy a sövénysor, de még a Mikszáth-szobor is hiányzik. A helyén egy díszkút áll, a közepén Kovács Ferenc szobrászművész első önálló köztéri alkotásával, az Olvasó lány című márványszoborral.

Mikszáth Kálmán tér a Szentkirályi utcáról fényképezve, 1961-ben. Forrás: Fortepan / Zsivkov Anita - Koós Árpád / Kocsis András fényképei

Az apró utcák csupán egy térnek alig nevezhető háromszöget határolnak körül. A környező házak jellegzetes homlokzatai nélkül nehezen lehetne megmondani, hogy a képen egyáltalán a Mikszáth tér látszik. A kép nézőpontjából nem látható a tér másik fele, ahol a teraszos helyek állnak, pedig itt – éppen a fényképész háta mögött – található az az épület, ahol a kilencvenes évek egyik legmeghatározóbb underground helye, a Tilos az Á nevű klub is üzemelt. 

A Tilos az Á pincéje 1990-ben. Demszky Gábor főpolgármester beszédet mond. Forrás: Fortepan / Szigetváry Zsolt

A Mikszáth tér 2. szám alatt üzemelő pince egy olyan, sokak elől rejtett világot jelentett, ahol a különböző csoportok találkozhattak egymással. Emellett gyakran zenés eseményeknek, felolvasásoknak, irodalmi és közéleti beszélgetéseknek biztosított helyszínt. A kor alternatív kultúrája – amire ellenkultúraként is lehet hivatkozni – számára központi helyet jelentett, olyannyira, hogy ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Mikszáth tér fontos szerepet kaphatott a környék egyetemistáinak életében, és meghatározó hely válhatott belőle.

A Mikszáth tér kulturális közege máig él és virul, de a Tilos az Á azóta bezárt. A helyén később, a kétezres évek körül a Zappa Caffe nyitott meg, most Tilos a Tilos néven üzemel itt étterem, ami a régi Tilos hangulatából – és szellemiségéből – már kevesebbet tudott átmenteni. A régi berendezést kreatív belsőépítészeti megoldásokra és bútorokra cserélték, ám ezzel a felújítással együtt a vendégkör java része is kicserélődött. Egyes hírek szerint a pince – amit még nem nyitottak meg a vendégek előtt – vissza szeretne hozni valamit a hely történetéből, de azt nem tudni, hogy az underground közeg visszaszivárog-e régi törzshelyére.

Szabó Benedek: 2000 januárjában születtem Budapesten, ahol most is élek. A Károli Gáspár Református Egyetem kommunikációtudomány szakán végeztem, most az ELTE esztétika mesterszakán tanulok. Kulturális újságírókén, szerkesztőként, fotográfusként és novellistaként tevékenykedem.

A szöveg eredetileg az Underground lapszámban jelent meg.