Tóth Aliz

Hogyan éljünk válságban?

Tudósítás a XIII. Esztétika – Mi végre? Válság című konferencia 2. napjáról

Az Esztétika - Mi végre? címet viselő konferencia immár tizenharmadik alkalommal került megrendezésre május 30-31. között. Az eseményt az ELTE Esztétika tanszéke és annak hallgatói szervezték a Pécsi Egyetem és a MOME segítségével; az idén először kétnaposra nyúló konferencia az ELTE épületében került megrendezésre és a Válság címet kapta. A konferencia a három egyetem BA, MA és Phd hallgatóinak nyújtott lehetőséget a válság hívószóra reflektáló kutatásuk bemutatására. A konferencia a mindennapokban jelenlevő válság különböző aspektusait igyekezett lefedni és ezekre reflektálni, legyen szó akár politikai vagy gazdasági értelemben vett válságról, a globális szintű klímakatasztrófa helyzetéről, illetve a humántudományokat és az ezekhez kötődő intézményeket érintő állandó fenyegetettségről. A válság a 21. században a mindennapjaink része lett. A konferencia ezt a válsághelyzetet igyekezett körüljárni művészeti, társadalmi és filozófiai megközelítések segítségével.

A konferencián résztvevők három-három tematikus szekcióra osztva adtak elő. A második napot az Irodalom szekció keretein belül Molnár Zsófia előadása nyitotta meg A nyelv és az ember határai Samuel Beckett kisprózájában című előadásával. Zsófia Beckett Megnevezhetetlen művét alapul véve beszélt az emberről, a dolgok határairól, az írásról és annak kényszeréről. Az előadás nem egy kritikai nézőpontot tűzött ki célul, inkább a Beckettről való beszéd nehézségeit igyekezett megragadni egy becketti beszédmódot imitálva. Ezt a fajta megszólalásmódot Zsófia a szekciót záró vita során kísérletként nevezte meg, mivel Beckett tipikusan azok közé a szerzők közé tartozik, aki nem engedi az olvasót igazán közel magához ezzel megnehezítve a róla való koherens beszédet is.

Fekete Róbert Bret Easton Ellis Nullánál is kevesebb című regényéről beszélt Valósághiány – A realizmus problémája előadás keretein belül. Előadásának tétje a címben is szereplő valósághiány és a realizmus közti szakadék áthidalása, miközben az amerikai minimalista próza és a kritikaiság kérdéseit is körüljárja. Róbert az Ellis regényben jelen lévő veszteség érzést a regény egyik kulcsmondatával írja le: „Nincs már, amit elveszíthetek”. A címben megnevezett regénybeli valósághiány problematikáját az előadás a valóság hiányának a valóságaként tematizálja; ennek példájaként megnevezve, hogy a regény főszereplője a valóságot nem felfogja, hanem sokkal inkább csupán regisztrálja azt.

Az Irodalom szekciót záró előadásában Az íráskészség válsága a személyiségfejlődésben – Az én határátlépésének meghiúsulása Borbély Szilárd Kafka fia című művében címet viselő előadást hallhattuk Székely Tímeától. Az előadás a narrátori mechanizmust vizsgálta meg a viselkedésfejlődés felől. Tímea kutatásában a Borbély szövegben az elbeszélő(ke)t igyekszik megragadni és ezt a viselkedésfejlődés, komplexus és narratológia mentén megvizsgálni. A regény elbeszélői pozíciójának két megközelítése közül (fizikai szinten megjelenő egyetlen test elmélete, illetve a kettéhasadt tudat felőli értemezés) Tímea az első, vagyis az egy narrátor többféle, váltogatott nézőpont felőli megközelítést választotta.

Az irodalom szekciót záró vita során olyan kérdések merültek fel, mint hogy mi is az, amitől úgymond működnek Beckett szövegei, valamint a Borbély Szilárd mű kapcsán a szöveg életrajzi megközelítései és a törzsszöveg vizsgálatának problematikái is felmerültek. Az Ellis regény vonatkozásában pedig elhangzott a kérdés, hogy a realizmus megnevezhető-e vagy definiálható-e egy olyan módon, ami nem valaminek az elvesztését jelenti.

A konferencia második szekciója a Szakralitás tematikája köré rendeződött; az előadásokat pedig András Tamara kezdte A metamorfózis mint kölcsönhatás – avagy a tekintet és a szégyen sartre-i fogalmainak modellezése egy átváltozás-mítosz alapján című előadásával. Tamara a szégyen fogalmát tárgyalta Ovidius Átváltozások művében Sartre A lét és a semmi nagyívű munkáját alapul véve. A Sartre-féle szégyen fogalom elválaszthatatlansága a tekintettől és a látásnak való kitételtől az Átváltozásokban a vadászattal, a lemeztelenítéssel, a lefegyverzés aktusával, illetve a kölcsönös egymásnak való kiszolgáltatottsággal került összefüggésbe és lett bemutatva Tamara előadásában.

Ezt követően Tomcsányi Sárát hallhattuk Az ökofeminizmus hiányzó (?) szakralitása és istennők nélküli Gaia-elmélet – A hagyományos világátfogó mítoszok válsága és újraírása a kortárs magyar képzőművészetben címet viselő előadás keretében. Az előadás egyik kezdő kijelentése alapján az ökológiai válság révén a művészet szerepe is megkérdőjeleződött. Sára az ökofeminizmus irányzatai közül a kritikai ökofeminizmusra koncentrálva beszélt a természet és ember, illetve a nő és természet kapcsolatáról, valamint a kultúra és szakralitás szerepéről a művészetben. Az előadás zárlataként Tóth Kinga performer és költő Annamaria sings/singt/énekel című művészeti albumának munkái és Tranker Kata képzőművész alkotásai mentén került bemutatásra a természetközeli rítusok megjelenítése és az ökológiai megközelítés fontossága a feminista irányzatok szempontjából.

A szekciót Folyi Bence zárta, Ahol ég és föld összeért – rítus és vizualitás az 5. századi Ravennában című előadásával, melyben a kereszténységhez és a pogánysághoz kötődő rítusokat mutatta be egy művészettörténeti kontextusból kiindulva. Az előadás a pogány és keresztény rítusok ábrázolásainak a bemutatására fókuszálva kísérelte meg a kettő szintetizálását antik minták, perszonifikációk, keresztelési rítus, helyszíni rekonstrukció és szakirodalmi segítségre támaszkodva.

A konferencia harmadik, egyben utolsó szekciója a Weird / Testhorror fogalmai köré rendeződő előadásokból tevődött össze. Ezt Földes Angéla nyitotta meg Az átjárhatóság és a köztesség terei Howard Philips Lovecraft világában előadásával. Angéla a lovecrafti gótikus irodalmi hagyományból kiindulva vezette fel a kozmikus idegenség és az idegen fogalmait, melyeket aztán a Merleau-Pontytól kölcsönzött „szürke zóna” kifejezés mentén tárgyalt Lovecraft szövegeire vonatkoztatva. Az előadás a lovecrafti terek köré épült fel, melyeket Angéla Foucault nyomán heterotopikus terekként nevezett meg, és amelyek Lovecraft világában a címben is feltüntetett átjárhatóság feltételeként vannak jelen.

Ezt követően Hegedűs Benjámin Jutas a weird mellé bevezette az eerie fogalmát is Cellofoida-ontológia: Az eerie térnyerése Veres Attila Odakint sötétebb című regényében előadása keretei között. Benjámin a Mark Fischertől származó eerie definíciót alapul véve beszélt Veres Attila regényéről és annak eerie vonatkozásairól. Előadását a weird – eerie – unheimlich fogalmi hármas megkülönböztetésével kezdte; e szerint az unheimlich feleltethető meg a kísérteties fogalmának (Sigmund Freud: Kísérteties című munkája nyomán). Az eerie és a weird kapcsán a rejtett ágencia jelenléte, illetve ennek a megtalálása iránti igény az, ami megkülönbözteti ezt a két fogalmat egymástól. Az eerie esetében jelen van az ágencia és ennek a megtalálása is, a weirdnél ez azonban hiányzik.

Takáts Márk Dávid A zsidó test, mint a válság színtere címet viselő előadása zárta az utolsó szekciót. Márk a zsidó test abnormálisnak tételezett létéről és az ehhez kapcsolódó problémákról beszélt az árjává átoperált zsidó férfi példája, a zsidóságot érintő népszexualitási krízis, a nyelv és a különböző gólem történetek mentén. Előadásában megjelent az új cionista férfi képe, mint „izomzsidó”, aki aztán szembekerült az „idegzsidó” régi képével. Márk erre a kétféle zsidó képre David Frischman gólem elbeszélését hozta fel példaként, mint amiben már a cionista férfikép is erősen jelen van.

A kétnapos konferenciát egy kerekasztal beszélgetés zárta Bagi Zsolt, Bazsányi Sándor, Gálosi Adrienn és Teller Katalin részvételével az esztétika oktatásról, pontosabban annak múltjáról és a jelenlegi helyzetéről. A beszélgetés moderátora Gyuró György volt. A résztvevőknek feltett egyik első kérdésként az hangzott el, hogy hogyan is létezik az esztétika oktatás, illetve a jelenlegi helyzetben érinti-e, illetve hogyan érinti a válság a felsőoktatási intézményeket, különösképpen az esztétika szakokat. Az esztétika oktatás krízishelyzetét írták le a résztvevők, amikor a méltatlan tanári alulfizetést vagy a PPKE esztétika tanszékének a felszámolását említették, azonban Teller Katalin felhívta a figyelmet arra, hogy a Pécsi Egyetemen az esztétika mesterképzését úgy is elindították, hogy összesen két tanuló jelentkezett a szakra. Az esztétika tanszék kezdeti működésének kérdésére Bazsányi Sándor felidézte a kiélezett viszonyt az irodalom és az esztétika szakok között; emellett Bacsó Béláról is megemlékezett. A jelenlegi helyzet javítása és jövőbeli kilátások terén nem egy pesszimista jövőképet vázolt fel a négy résztvevő, ám az optimizmusuk mértéke eltérő mértékben mutatkozott meg. Felmerült az esztétikai intézmények közös nevezőre hozása, mint egy jövőbeli vízió, amelyért érdemes lehet dolgozni. Ahogyan a konferencia címe is utalt rá, a válság tételezve van, azonban a cél mégsem ennek a válságnak a kimutatása volt, hanem inkább a résztvevők részéről egy arra tett kísérlet, hogy a feltételezésekkel és a nehezített intézményi feltételekkel szemben valójában nincsen válságban az esztétika.

Tóth Aliz vagyok, most fogok végezni az ELTE Irodalom és kultúratudomány mesterszakján. Létszükségletem az irodalom és a művészet.