Kovács Áron

Hogyan meséld el a kaszinó függőséged

Szívesen dolgoznék

éjszakai műszakban. Csak én, az áru és a töltés. Közben hallgatnék zenét, nem gondolnék semmire, azaz a boldogság egyik kényszerszinonimája lennék, amit akkor használok, ha már

unom saját jókedvemet.

Sokat játszanék. Hóangyalokat táncolnék a betonra, filctollal színezném ki

a napot a lap sarkán, és szeretnélek, minden jóval, ami eszembe jut, mert a dolgoknak igenis rendje kell legyen.

Sétálsz előttem, ropog a hó lábaink alatt. Haragszol rám, mert már nem vagyok éjszakai árutöltő. Haragszol, mert már megint eljátszottam a rózsákra szánt pénzemet. Haragszol magadra, mert nem látod értelmét annak, amik most vagyunk.

Fekszem, nézem a szemeid miközben azt ordítod: Miből fogunk most naplementét nézni? Furcsán könnyezel. Mindened vörös, az arccsontjaid nem emelkednek. Bámulsz engem üvegürességgel, szótlan maradok. Mit meséljek még?

Reggel pofonnal ébresztesz, és a földön fetrengve, levegőbe toporzékolva üvöltöd: minden virág nemiszerv.

2002-ben született Miskolcon, és pár éve rájött, hogy rövid hajjal túlságosan informatikus feje van. Bár az infót nem érti, azt gondolja, hogy valami maradandót kellene alkotni, ezért verseket ír. A Károli Gáspár Református Egyetem osztatlan tanári képzésén tanul.