Fordulópontok - Januári folyóiratszemle

„Dehogy. Mint szájról olvasó siketekre,

előbb-utóbb irdatlan csend szakad reánk.”

(Markó Béla – Maszk mögött a vers)

2021 első Alföld-je egy erős folytatás és egyfajta újrakezdés is egyben az előző év decemberi számához képest. Szvoren Edina Első videólejátszónk Alsónémediben című novellájaaz apa szerepeit járja körbe az elidegenedés formáival egybekötve, amihez szintén az elidegenedés tematikáját követve kapcsolódik Csabai László: Új asszony a háznál szatirikus hangvételű és erősen aktuális története; egy frissen házasodott asszony idegösszeomlása. De ezek ellenére az év eleji szám mégis inkább lírai szövegekben bővelkedik, viszont abban még (talán) túl is teljesít az előző hónapok számainál. Az év eleji legkellemesebb meglepetés a szám első verse – Miklya Zsolt: Mit hoz a kis hajó? – egy szonettkoszorú, amit a kortárs irodalom kevésbé mer vagy szeret használni, viszont Miklya Zsolt remekül nyúlt a formához, nem érződik sem erőltettetnek, sem archaikusnak, és vers folyamatos dinamikája, nézőpontváltásai és természetközpontú tematikája ki is emeli a forma erősségeit. De emellett G. István László (A rozsdafa; A bokor és a polip) és Tóth Kinga (szoborpark; sodrásirány) versei sem maradnak el, előbbi inkább a természetes idegenségére (vagy az idegenség természetességére) mutat rá, utóbbi pedig ebből az idegenségből származó tagadásra és annak szükségére. Viszont a szám egyik legkiemelkedőbb verse, a szonettkoszorú mellett, mégis Babiczky Tibor UV-je, a közöny, a megértés, és keresés újrafogalmazása.

Természetesen az évforduló miatt az első tanulmány egy Mészöly elemzés, ami egyaránt tartalmaz próza (Wimbledoni jácint) és líra (Elégia) elemzést, mindezt a testtechnikák, a közvetítettség és a biopoétika szemszögeiből. Ehhez kapcsolódik Gregor Lilla (Betegség, identitás, test) Tóth Kinga: Holdképűek kötetének elemzése, a betegségkép és az ebből kialakuló elbeszélésmód bemutatása. Illetve Szántai Márk tanulmánya A rög gyermekei trilógia Budapesti helyszíneit és ezek narratív jelentőségét elemzi.

A kilátó rovatban két Rejtő Jenővel kapcsolatos szöveget is találunk – Demény Péter személyes Rejtő-élményeit osztja meg, Nagygéci Kovács József pedig Rejtő humorát, irodalomtörténeti és kanonikus szerepét és aktualitását taglalja. Végül pedig Kálai Sándor szemléje kerül elénk, amiben a Prae Kiadó Krimi Ma sorozatát ismerhetjük meg, minden eddig a sorozatban megjelent elbeszélés rövid elemzésével.

Az Új Forrás idei első száma Tobias Wolff Agyára ment című novellájával indul, amit Szilágyi Mihály fordított, és amiben egy bankrablás és a főszereplőnek a kimondott szavak és mondatok kritizálásának mániaizmusa, összeférhetetlenségig szorul. Tovább lapozva Háy János verseiből megtudjuk, hogy mit jelent a „hétpróbás élet” illetve a „régen” kifejezések, mind nagyon érdekes kapcsolatokban bújnak elő. Mátyás Győző Befejező szonáta című prózájából megismerhetjük Rédey Nóra alakját, és kalandjait, majd Halmosi Sándor versei reflektálnak az előző szövegre a „Várni hajnalig a denevéreket” sorban, amely nagyon izgalmas relációba helyezi a két verset. Nyilas Attila Bányajárás című verse nagyon jól passzol a lapszám tematikájához, illetve a folyóirat bázisához, Tatabányához, és ezzel kezd valamit, már csak a nevéből kifolyólag is. Wehner Tibor prózái üde színfoltok a lapszámban, nagyon érdekesek azok a színházi világot reprezentatív módon leképező helyzetek, amivel dolgozik. Beke Sára D. két verse zárja a lapszámot, amelyek kiemelkedőek, és többet megtudhatunk általuk a humuszról vagy éppen a fajok eredetéről.

Kitűnő esszéket olvashatunk a lapban, az egyik Mújdricza Péter Puskás Ferenc (1936- 2020) című munkája, amelyben új megvilágításba kerül egy legenda, illetve a másik Faludi Ádám Egy lépcsőn lemenő akta: Charles Bukowski című esszéje, amiben többet megtudhatunk az íróról a szerző személyes hangvételű írásával.

Külön dicséretes és figyelemre ajánlom a lapszám képzőművészeti képeit, grafikáit, főleg az utolsó oldalakat, ahol egy Ismeretlen japán költő Almák és álmok című kép és vers sorozata elevenedik meg.

A Kortárs folyóirat januári számában a szépirodalom tekintetében kiemelkedőek Fekete Vince Halálgyakorlat cím alá rendezett elmúlás-lírái, melyek mind a nemlét egy-egy megfoghatatlan pillanatát rögzítik, az élet csendes elfoszlásáról adnak számot. Emellett a lapszám további versei közül fontosnak tartom megemlíteni a szépirodalmi szakaszt záró Tönköl József-szövegeket. A prózai vonalat Borcsa Imola gyermekelbeszélőt működtető novellája, az Űrhajó című alkotás erősíti, mely az irodalom egy bevett toposzát, az apa-hiányt tematizálja.

Ezt követően a 2020-as Kortárs díj nyerteseiről, Vári Attiláról, Gróh Gáspárról és Veszely Ferencről olvashatunk laudációt, különböző szerzők tollaiból.

A lapszám tanulmányai közül Gróh Gáspár, Borsodi L. László és Ekler Andrea munkáját emelném ki. Gróh Gáspár nagyobb lélegzetvételű, folytatásokban közölt értekezésének első felében a Beke Albert Illyés Gyula a kommunista címet viselő kötetére reflektál. A kritikus Beke Albert tévedésekkel, csúsztatásokkal, alaptalan feltételezésekkel dolgozó érvrendszerére hívja fel a figyelmet, melyet a szerző szerint nem „igazságkeresés, hanem az önhergelő elfogultság jellem[ez].” Hasonlóan folytatásokban közölt értekezés, Borsodi L. László Az idő percenései dróntávlatból című tanulmánya, melyben a szépirodalmi taktusban közölt, Vincze Ferenc költészetét vizsgálja. Ekler Andrea Költészetté vált valóság címmel Ágh István Szélcsend című, 2020-ban megjelent kötetének részletes elemzését adja.

A lapszám a tanulmányokon és a recenziókon túl egy izgalmas kerekasztal-beszélgetést is közvetít, mely a magyar bűnügyi irodalom tárgykörében zajlott. A résztvevők, Molnár T. Eszter, Balogh Endre és Kálai Sándor a krimi magyarországi lehetőségeiről, megvalósulásai formáiról beszélgettek.