Sz. Kárpáthy Kata

febris maligna II

azt mondtam, hogy Jugoszlávia nincs,

és azt is, hogy volt délszláv háború,

meg afgán, és most meg itt vannak

az oroszok Ukrajnában már tíz éve,

és ők csak néztek rám, hogy miről,

mégis miről beszélek, honnan jöttem,

de azért megkínáltak vodkával, 

a pasi kiköpött Viktor Coj volt,

megesküdtem volna, hogy ő az, 

ha nem a Vérke partján 

egy brutálszürke és lelakott 

panellakás nappalijában ülünk 

kétezerhuszonnégyben, az ötödiken, 

ami mindig hideg télen 

és mindig forró nyáron,

a konyhát és a nappalit 

egy gyöngyös ajtófüggöny 

választotta el, ami folyton zizegett,

a srác cigit nyújtott felém, 

a barátnője bejött a konyhából, 

és azt mondta nekem: 

furcsa vagy, és furcsákat mondasz, 

mert itt nem volt, és nem is lesz 

háború, mi csak a sulis

törikönyvben olvastunk ilyenről, 

amikor Hitler meg Sztálin,

szóval biztos jól vagy, kérdezte,

akkor jöttem rá, hogy ez megint egy álom,

és arra is, hogy bármi történhet itt, lehet

háború vagy annak hiánya, leragadtunk

a nyolcvanas években, a falisorozatbútorral,

az ajtófüggönnyel, a reménytelenséggel,

a szétrakós asztallal, a kevés fizetéssel,

a balkonnal, a régi festékkel a falon,

semmi sem változtatna itt semmin,

vagyunk a huszadik század maradványai,

azok is maradunk.

***

vizesre izzadtam a lepedőt hajnalban,

március volt, esős és unalmas szerda,

a háború hétszázistentudjahanyadik napja,

eszembe jutott, hogy rosszul mondtam,

az afgán volt ’79 és ’89 között. 

A tavasz falja fel

Hóvirág nem nyílik a kertemben,

csak tőzike és nárcisz,

pedig éjjel fagy még,

és mintha tegnap lett volna újév.

Nem készültem fel rá,

pedig pár hónap,

és itt nyár, aztán jön 

a következő tanév,

a karácsony, és újból

február lesz.

A tavasz falja fel az évet,

erre jöttem rá, és nem készít

fel a tél sem a változásokra.

Temetem a régit, és 

egyre több szerettemet.

Felgyújtom az egyetemi

jegyzeteket. Kilépek – 

előbb a chatcsoportokból,

majd a hozzájuk tartozó 

baráti körökből.

A visszapillantóban veszem észre: 

nem a túlóra miatt fáradt a szemem,

azok ott tényleg ráncok.

Nem készültem erre fel.

Időgépet akarok építeni,

és megnézni az első hóvirágot,

amit valaha láttam.

Vienna calling

a Stephansplatzon puncsoztunk éjfélkor

az An der schönen blauen Donauval

auf wiedersehent mondtunk az évnek

néztem magamat és a tömeget 

anyámék jutottak eszembe 

akik otthon vannak 

nem koccintanak 

és ott nincs tűzijáték

meg hogy kijevi idő szerint 

már tizenegykor újévet kongott 

az ortodox templom harangja

a nyugtalanító csendben 

az országot és azokat siratja 

akik már soha nem hallják 

közben a légből fotóztak minket

félni kezdtem a tér közepén

ha most netán becsap egy drón

elég távol vagyok 

nyugtattam magam

száz kilométerekre a szirénáktól

arra gondoltam nem is olyan

ördögtől való elköltözni

ezen gondolkoztam miközben

összenyomott és megtartott a

téren ünneplő többezer ember

lassan indultunk el

aztán jöttem rá úgy negyed egykor

kihagytam a Falco emlékkoncertet 

siettünk a Maria-Theresien-Platzra

fejemben szólt 

már Bécset rég elhagyva

hello o-ho-o o-ho-o Vienna 

calling calling calling

Sz. Kárpáthy Kata Kárpátalján él, Beregszásztól alig 20 km-re egy csendes, eldugott faluban az erdő és a Mérce patak szélén. Újságíróként és hírszerkesztőként dolgozik, emellett mentálhigiénés segítő szakembernek tanul. Alapjáraton prózát ír, nemrég kezdett versekkel kísérletezni.