Biró Sára

Egy antológia megrendezéséről

(Jövőbemutató. Fényképes versantológia, Szerkesztette, válogatta és a fényképeket készítette: Szabó Benedek, Underground Kiadó Kft., 2021.)

A Jövőbemutató antológia előzménye egy, tíz kortárs szerzőt és verseiket bemutató Költővé válás, költői út címmel készült fotókiállítás, melyre a Petőfi Irodalmi Múzeumban került sor 2021 novemberében. Ezt a tervek szerint egy 1-2 havi rendszerességgel megrendezett beszélgetéssorozat követi a szerzőkkel. A megnyitón Korsós Gergőt és Miklya Csanádot kérdezte Szabó Benedek, aki egyúttal az antológia szerkesztője és a fényképésze is volt. Az antológiában szereplő további szerzők: Bocsik Balázs, Endrey-Nagy Ágoston, Juhász Lilla Kornélia, Kellerwessel Klaus, Kustos Júlia, Locker Dávid, Purosz Leonidasz és Vida Kamilla.

Az antológia bemutatására 2022 januárjában került sor a Nyitott Műhelyben, ahol a portrék és versek jelenleg is megtekinthetők. A koncepció számomra azért (is) érdekes, mert a kötet méretét és formáját tekintve olyan, mintha a kiállított képek portfóliója lenne. A Jövőbemutató antológiában szereplő versek és képek nagysága majdnem megegyezik a kiállított lapok méretével. Ha azonban közelebbről megfigyeljük, a Nyitott Műhelyben kiállított versek között számos olyat is találunk, amely a kötetbe válogatott versek között nem szerepel. Először meglepő lehet, azonban azért tartom jó ötletnek, mert így a rendezvénysorozat iránt érdeklődők átfogóbb képet kaphatnak a tíz kortárs szerzőről. A versek mellett a vizualitásnak is fontos szerepe van a projektben, hiszen ahogyan az alcím is jelzi: a Jövőbemutató fényképes antológia. Valószínűleg emiatt esett a választás az átlagos könyvméretnél jóval nagyobb formára, ugyanis – előfeltevésemmel ellentétben – nem találkoztam oldalanként akár több verssel. A szerzőnként kiválasztott három-öt mű az oldalak méretével arányos, verseskötethez képest szokatlanul nagy betűkkel jelennek meg. A szerzők nevei felé néző apró, kezet ábrázoló illusztrációk pedig a cím szójátékának megfelelően mutatnak „a jövőbe”. Mindezeket mérlegelve, kicsit indokolatlannak találom a kiadás külalakját. Laikus szemmel nézve talán a fekete-fehér fotó sem a legjobb választás ebben a nyomtatásban, bár a monokróm képek kétségkívül a cím által is sugallt időtlenséget érzékeltethetik, azonban egy kiemelten fényképes antológiától, mely egy kiállítás utólagos lenyomatát is képezi, talán elvárhatnánk, hogy a fotók valamiképp túlmutassanak egy átlagos szerzői portrén, vizuálisan nagyobb esztétikai élményt nyújtsanak.

A kötet a kiállítás anyagával szemben kiegészül egy-egy, a választott szerzőkről készült rövid összefoglalóval, illetve egy Előszóval is, ezek szintén Szabó Benedek munkái. A szerkesztő ismerteti a kötet koncepcióját, mely szerint azokat a fiatal költőket hivatott bemutatni, „akik a magyar irodalom aranykorát fenntartják, formálják, és a jövőbe átmentik.” (Előszó, 6.) Ezt egyrészt egyedi kezdeményezésnek tartom, mivel az antológiák elsőleges célja általában a jelenkori kánon bemutatása, azonban kérdésként merülhet fel, hogy mit nevezünk a magyar irodalom aranykorának, illetve hogyan lehet formálni egy adott kort, amely ráadásul az előszó fényében a múlt századtól mondható érvényesnek. Ez a fellengzős, kissé nagyotmondó hangvétel a teljes bevezetőt jellemzi. Talán az teszi problematikussá ezt az odafordulást, hogy sem az Előszóban, sem az antológiában szereplő költőkhöz kapcsolódó rövid összefoglalókban nem ütközik ki, nem hangsúlyozódik, hogy a kötet valójában egy szubjektív válogatás eredménye. Vitatható és nem is egyértelműsíthető, hogy kik azok pontosan, akik a nagy elődöket követik. Persze nyilvánvaló, hogy itt az antológia szerzőiről van szó, de az sincsen meghatározva, hogy pontosan kik azok a nagy elődök, akiket követnek. Erre csak közhelyek által kapunk homályos magyarázatot:

„A kötet fiatal költőit olvasva úgy érezhetjük, hogy ők is hasonló szándékkal alkotnak, mint a nagy elődök. Ez persze nem azt jelenti, hogy az elődöket követik, sokkal inkább, hogy azt követik, amit az elődök.” (Előszó, 5.)

Az sem kerül kifejtésre, hogy pontosan mi is az, amit az elődök követnek. A különböző korok költőit nagyban eltérő és sokféle elv, irány, indíttatás motiválhatja. Mire is? Hogy egyáltalán írjanak? Hogy hogyan és miről írjanak? Talán azért merül fel bennem ennyi kérdés a csupán két és fél oldalas bevezetővel kapcsolatban, mert magáról az alkotási módról, a költői magatartásokról is csak általánosan esik szó:

„A közlés vágya ugyanis nem kizárólag a saját magunk kifejezésére juttatását jelenti, hanem az általános bemutatását is, ami bennünk, emberekben közös.” (5.)

„A saját költői hang megtalálása hasonlóan neuralgikus pont, hiszen minden olvasmányélmény alakít rajta.” (5.)

„A titok talán a világ jelenségeinek pontos megfigyelésében rejlik - ami az akkurátus megfogalmazás előfeltétele.” (6.)

Hasonlóképpen, a költőkről írt rövid összefoglalók sem térnek ki rá, hogy pontosan melyek azok a kapcsolódási pontok, kik azok az alkotók az aranykorból, melyek egy-egy választott kortárs költő lírájára élesen érzékelhető hatást gyakorolnak, hiszen a szubjektív szelekción túl talán pont ez indokolhatná, miért pont ez a tíz költő került a kötetbe. Sokszor azonban még az általam markánsnak vélt lírai sajátosságok közül is maradtak ki fontos elemek, például Vida Kamilla esetében, ahol Szabó az emlékező pozíciót emeli ki, mint legjellemzőbb és legfontosabb versbeszélői magatartást: „Van, aki szerint minden gondolatunk mögött lapul egy emlék, ami a gondolat előfeltételeként jelentkezik. Ha nem lenne emlék, nem jöhetett volna belőle gondolat.” (79.) A második, Lakosság című vers meg is felel az említett lírai pozíciónak, azonban a Megszűnt a József Attila Kör vers is szerepel a válogatásban, melyben – ahogy sok másik Vida Kamilla versben – erősen ott van a közösségi élmény, valamint a cinizmus és az irónia is. Erről azonban a bevezetőben nem esik szó.

Akadnak azonban lényeglátón, izgalmasan megfogalmazott jellemzések is:

„Ha egy oldatot sokszor felforralnak, hogy aztán egy lombikban csak egy kevés, sűrű anyag maradjon hátra, akkor hasonló műveletet látunk.” (Purosz Leonidasz verseiről, 98.)

„De mindig ott van egy kis csomó, ami kibogozásra, feloldásra vár. […] itt nem a feloldás a lényeg, hanem a várakozás.” (98.)

Külön örömet okozott, hogy általam eddig kevésbé ismert költők is megjelentek a válogatásban (pl. Bocsik Balázs, Juhász Lilla Kornélia), annak ellenére, hogy a bevezetők inkább reflexiószerűek, mintsem a koncepciót bontják ki.

Az elmúlt években számos remek antológia jelent meg, melyek fő célja a kortárs irodalom, a költészet közelebb hozása, megszerettetése a fiatalokkal, fiatal költők (35 év alattiak), kortárs kánonok (pl. a metamodern líra) bemutatása. Ezek közé sorolhatjuk a Péczeli Dóra által szerkesztett Szívlapát és Lehetnék bárki című köteteket, a Címtelen föld antológiát (szerk. André Ferenc és Horváth Benji), mely kifejezetten erdélyi, fiatal metamodern költőket hivatott bemutatni, de akár a Fehér Renátó és Kustos Júlia által szerkesztett A világot szétszerelni pályázat alapján válogatott antológiát is, mely prózai alkotásokat is tartalmaz. Mindezek fényében – ahogy Lapis József is nevezi a Lehetnék bárkiről írt recenzióban – a Szabó Benedek szerkesztette kötet „rendezői” antológiának mondható, hiszen önkényes válogatás eredménye. Célja valószínűleg nem az, hogy bizonyos szempontok szerint átfogó képet alkosson, inkább egy sajátos perspektívából tekinthetünk általa a kortárs költészet néhány alkotójára. A rendezői kifejezés azért is nagyon találó, mert a könyv valóban több „rendezéssorozat” eredménye, figyelembe véve a megjelenést megelőző fotózásokat, kiállítást, illetve beszélgetést. Talán egy olyan közönség számára, akik kevésbé ismerik a kortárs irodalmat, izgalmasabb lehet egy ilyen válogatás, azonban a koncepció innen nézve sem teljesedik ki. Sem a szerzőkről, sem a verseikről nem tudunk meg semmit, nem világos, hogy miért pont ezek a szerzők érdemelnék ki, hogy helyük legyen a „jövőben”, illetve azt sem, hogy a képek pontosan hogyan kapcsolódnak a költővé váláshoz. Ez nem csupán a kivitelezést, de a teljes koncepciót megkérdőjelezhetővé teszi, hiszen egy szubjektív válogatástól is elvárnánk, hogy a feltett kérdéseket megválaszolja, választását megindokolja.

2001-ben született Marosvásárhelyen. Az ELTE BTK hallgatója. Versei eddig a Műút-portálon, a KULTer.hu-n és a SZIFONline-on jelentek meg.