A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.

Szabó Máté reflexiója

Csorvási Noémi

…kifut a számon

bepárásodik a szemem

nem láttam olyat még soha

hogy forró zuhanyt lehelne valaki a nyakamba

mert kedd este csak nyaktól lefelé zuhanyozom

ma kedd van

és akkor is kedd lesz amikor végre megkapom

nagyon forró lesz

ha ez nem jön el

megvetem az ágyam odakint

betakarózom a földdel és majd

fagyos csókot lehel az orromra

hajszálaim közé fészkeli magát

és hagyni fogom mert szerda lesz

szerdán pedig hajat kell mosni

a vérem bugyborékolni kezd ereimben…

A vers villanásszerűsége újból és újból megidézve a körkörösség által („a vérem bugyborékolni kezd ereimben…”, „….kifut a számon”) rávezet arra, hogy többször, egyre szorosabb figyelemmel haladjak végig rajta. Végigkövetem a sorok gondolatfutamait, a lírai én rezdüléseit, újra és újra lefutok a szövegtesten: ez mindenképpen egy intim viszony, melyről írni sem lenne szabad és amely minden jól működő szöveg sajátja. Ezért beszélek hát magamról is. Próbálom felmérni azt a teret, melyet a lírai én képzett meg ebben a személyes, önmagát mégis elrejtő nyelvben, hogy felvéve ugyanazt a távolságot, közelebb kerülhessek a szöveghez. Ennek szolgál a központozás hiánya is: feldarabolva a verset, súlyt ad minden elemének. Nehéz és finom játéka ez a versnek.

Éppen ezért a legmegragadóbb az, amikor középre kerül ez a játék: „betakarózom a Földdel, fagyos csókot lehel az orromra, hajszálaim közé fészkeli magát”.Olyanok ezek a súlytalan képek, mint amikor egy madarat látok, csőrében egy hajszálvékony faággal, melynek mozgatása mégis az egész testét igénybe veszi. És azt gondolom: itt találom meg az intimitást és ennek van jelentősége. Ez az intimitása a szövegnek, melynek testén tökéletesen állnak ezek a vékony mondatok, ez azonban egy igen-igen törékeny rend: hamar ki lehet esni a körkörösségből, a jelentőség illúziójából. Hiszen - múljon rajta/benne élet-halál – mint szöveg minden vers maga csak egyetlen esemény – változzon az minden egyes olvasás után. És bár tematikailag tökéletesen indokolt a visszatérés, a vers túlságosan explicit zárósora, mely leginkább egy hatásvadász csattanónak érződik, teljességgel semmibe veszi a vers eseményét és kilök az intimitás mohó és kutató illúziójából: „megöli” a súlytalan súlyosság és az intim távolságtartás játékát.

Természetesen maga a körkörösség is egy ilyen játéka (a megismételhetetlen ismétlődése, örök halál stb.), mely alapvető mozgatója is a versnek, így nem az elhagyása mellett érvelek. Ha mégis, a „szerdán pedig hajat kell mosni” teljességgel be tudná tölteni annak helyét.

Azt mondják sokat hazudok: Áron a harmadik nevem. Ez igaz. 22 éves vagyok. Ez még egy ideig. Az ELTE BTK-n tanulok, ez remélem tovább. Gyerekkoromban két évig őriztem egy darab mohát. Ó igen. Bízom az irónia szervezőerejében. Nemigazán. Érdeklődési köreim: versek, kutyák, náci filozófusok.