A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.

Szűcs Anna Emília reflexiója

Csete Soma: kommentárok panaszhoz

“Ilyenkor az ajánlattevő váratlanul elakad, vizsgálódva, gondterhelten és majdnem sajnálkozva rámnéz, majd másra tereli a szót. Utólag minden további célozgatásomat figyelmen kívül hagyja, és érezteti, hogy elkésett igyekezetem már csak sanyarú megvetését válthatja ki. Az ajánlat mindig felkészületlenül ér, és hihetetlenül meglep. Nem tudom, miért és hol hibázok, miképpen kellene éreztetnem, hogy az ajánlatot, ami első pillanatban kétségtelnül visszataszító, de mégis kívánságom szerint való -- elfogadom, sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, legfőbb törekvéseim mindig is e felkínált lehetőségre irányultak. Azonban az ajánlattevőn rögtön látszik, hogy hatalmas gyakorlattal, óriási tapasztalattal rendelkezik a partnerek viselkedését illetően. Csevegésébe olyan észrevétlenül szövi be ajánlatát, majd olyan könnyedséggel szövi tovább, amikor meggyőződik alkalmatlanságomról, ami a lélekjelenlét és a gyors helyzetfölismerés mesteri fokára vall.”

Nincs mese, be vagy oda verve nekem, mint a nyár,

a nyarak, foghíjanként. De a buszon ez a másik lány,

és itt jönne az, amikor valami olyasmit kéne megneveznem,

legyünk szerények, nyilván csak számomra adódó

“félreérthetetlen jelként”, ami pont azért vitánk tárgya is egyben,

mert nem találom. A jel az ajánlat hiánya, azért kellett lépnem,

mert nem kellett, pontosabban tilos volt lépnem, és azért kell

most neked beszélnem, mert nincs mit mondanom.

***

Nyúlunk, nyújtunk. (Abban a pillanatban, amikor belé élvezek,

megállítanám az időt, de csak félig: alsó felünk úgy maradna,

közben egyik kezemmel sakktábláért, a másikkal cigarettáért

nyúlnék, szórakoznánk, basztatnám.) Nyúlok, gyújtok.

***

Görnyedt háttal járok, még mindig szorongok,

ha mások előtt kell ennem, több életet élek egyszerre.

De jó is lenne helyette egyetlen életet választani,

két rész vagányságot és három rész bánatot,

ahogyan keveredek el magamban, akivel a napok

bárgyúk és üresek végre, aki ma édes-keserű

körúti nagylány, holnap csak az emberek cipőjét nézi,

harmadnapra azzá a gyerekké válik, aki sosem,

és csak egy irányba tart: lefele, lefele.

***

Aztán melankólia, riasztó fények az égen, hozzátok a vizesvödröt,

hazugság az életem, vagy pont a nem jó része igaz,

szeretlek, szeretlek, téged szeretlek.

Őszintén szólva sokáig gondolkoztam, hogy honnan származik a vers elején az idézet. Azt eleinte valamiért elvetettem, hogy a szerzőtől volna, vagy hogy a textus koherens része, mert annyira más regiszterben szól, mint a versben történő, zajló, valós(abb) események. És éppen amiatt, hogy vizuálisan és nyelvileg is elválik a szöveg többi részétől, valamint két részre bontja a verstestet, (sőt, a cím egy harmadik egységként is értelmezhető, mely a szöveg végén kapcsolódik csak be az értelmezési keretbe), erős tördelés és a hiányból való építkezés figyelhető meg a versen. Eközben csodálatos persze, ahogy ez a daraboló mechanizmus széttöri a szöveget vizuálisan is a csillagokkal, amik messzebb helyezik egymástól a versszakokat, mint ahogyan az prototipikusan egy versben elvárt, a zárójelekkel, kisbetűkkel, nagybetűkkel, hosszú és aztán tömör mondatok váltakozásával. Mintha minden egyszerre történne a szövegben, és ezzel együtt az események el is válnának kicsit egymástól, mintha nem lenne koherens történet vagy aktus, ahogy pont a vers azon részei kerülnek zárójelbe (pl. a második „versszakban”), amelyek a leglényegesebb elemei. Ez az erősen kihagyásos szerkesztésmód sokkal mélyebb narratívát teremt a versnek a megszokottnál. A rések, szakadások a szövegben lehetővé teszik a képzelőerő magasabb szintű bevonását is (Wolfgang Iser ezt a jelenséget a textusban egyszerűen „üres helyeknek” hívja). Ez a fajta szövegszerkesztés rengeteg izgalmat és tág játékteret nyújt a befogadónak – nagyjából tíz oldalban lehetne elemezni a verset, nekem csak háromszáz szó jut.

Így inkább arról beszélnék, hogy mennyire régen olvastam ilyen gyönyörű verset. A felnőtt lét (vagy inkább a felnőtté válás) súlyossága hagy nyomot a verstesten. Számomra a szöveg összes momentuma egy irányba mutat, méghozzá a döntés irányába, mely az emberi lét elemi tapasztalataként határoz meg mindent. A versszerkesztés ebből a szempontból tökéletesen illeszkedik a tematikához – a hiánytapasztalat megfogalmazása és az ebből adódó daraboltság megjelenítése mindkettő szempontjából erőteljes és bravúros.

Szűcs Anna Emília vagyok, családom negyedik Emília nevet viselő tagja. Harmadéves magyar szakos hallgatóként próbálok önmegvalósítás helyett önmegismerni elsősorban. Vegetáriánus vagyok, nem szeretem a tejet. Minden fontosat nem tudnék elmondani magamról. A nőnemű népesség zöld szemmel rendelkező polgáraként élek 21 éve.