A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.

Pinczési Botond reflexiója

Endrey-Nagy Ágoston - Egy szem lehetőségei

Ha meguntad a szemed színét,

egyszerűen kezdj el gyűlölni valamit.

Mint apám: ha zsidókról beszélt, szeme órákra besárgult,

és egyre nehezebben szürkült vissza.

A könyvégetések lángjai az egész íriszt kitölthetik.

Az égő papírhalom beragyogja az arcokat

és pernyét köp a fogsorokra,

évtizedre beszürkülnek a mosolyok.

Apám fognyakaira korom rakódott,

évek alatt füstössé vált nevetését

három lépésről érezni.

Ezért szoktam rá a rágózásra: félek, hogy

egyszer megérzem gyűlöletét a szájszagomban,

és összevarrom a szemhéjaimat.

Van, hogy egy jól működő szöveggel diskurzusba kerülni annyit tesz, mint azt kifejtettebben újramondani (tehát kicsit félreérteni), mert tematikusan jól körülhatárolható, valamint a megszólalás pozíciója, motiváltsága érthető. Az Egy szem lehetőségei egy ilyen vers, amelyben a szubjektum megképződése az apával való viszonyon, az apa által hátrahagyott történeti örökségen keresztül zajlik. De milyen szubjektum jöhet létre a valaki másról való beszélés által és mennyiben lehet szó egyáltalán öröklésről az örökségtagadás szándéka esetén? Tagadni lehet, azonban e beszédaktus már mindig is együtt jár a letagadott dologról való egyidejű beszéddel. Bár a versmondatokban nincsenek tagadószavak, a szülő szemével és szájával azonosulás színre viszi a tagadás előbb felvázolt működését, mert egyszerre hívja fel a figyelmet a testi adottságok (például szemszín, fogak) önkéntelen genetikai továbbvitelére, mintha a testtel a tettek is öröklődnének, és egyszerre elhatárolódik, megtagadja a szülőt a saját test tapasztalata révén (például szájszag, saját szem összevarrása).

Ebből a szempontból lehet érdekes az apa szerepe. Az „évek alatt füstössé vált nevetését” sor a krematóriumok füstjébe száműzi az apát, mintha nem is ágens lett volna, hanem egyike az áldozatoknak. Ennek ellenére a könyvégetés és a gyűlöletbeszéd egyértelműen a nácizmus eseményeinek egy olyan aktív szereplőjévé avatják őt, akinek így egy destruktív örökséget kell magával cipelnie és továbbadnia. A destrukció átvétele az utolsó versmondat képzavarában válik olvashatóvá, hiszen a szem mint befogadásra és a száj mint verbális kifejezésre szolgáló érzékszervek diszfunkcionálisak lesznek, ugyanis az eltömött száj elmondhatatlanná, a bepiszkolódott szem pedig befogadhatatlanná (ezzel együtt elfogadhatatlanná) teszik az örökséget. Ebben az értelemben olvashatjuk az elmondhatatlan elmondási kísérleteként, tagadásaként ezt a verset.

Pinczési Botond tanárszakos hallgató. Egyre kevésbé érdeklik új dolgok. Így maradt neki a költészet, a hermeneutika, illetve, hogy harmadik személyben írjon magáról. Ez általában kritika, vers és recenzió formájában történik meg vele, de színházcsinálással is foglalkozik.

Eddig mindenki azt mondta mi Nincs, talán csak mind rólunk beszéltek.