A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Biró Sára, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília. Korábban Tóth Ramóna Mirtill

Biró Sára reflexiója

Szabó Dárió - Születés előtt

Bent a fülben forró sivatagi szél fúj, sebességén a vérsejtek osztoznak; a szemgödörben egy kiszáradt hajóroncs, beszorult idő.

Kívül a testen az érintés nyoma hamar eltűnik és tovaszáll a téli széllel, porladnak a tárgyak az emlékezés helyein, változnak; nem át, nem vissza, csak változnak.

A kint és a bent köztes állapotában napszakokhoz kötődő jellegzetes zajjá válik a ki- és a belégzés; egy róka nesztelenül

mindegyikben jelen van egyszerre. Lop- akodik, szelídíti a szelet, őrzi a porladás folyamatát; kiszabadítaná az időt a test képletéből.

A Születés előtt olyan jellegzetes irodalmi motívumokat sorakoztat fel, mint a tél vagy a horatiusi szöveghagyományt megidéző hajó motívuma. Ennek a tél toposszal és az idő témájával való egyidejű jelenléte Berzsenyi elégiáit is eszembe juttatja. Az idő kettős vonatkozásban jelenik meg, ennek szerepe azonban nem az említett elégiákra jellemző értékszembesítés, hanem a bergsoni időszemléletnek megfelelően megkülönbözteti a külső és belső időt. Tehát, ahogyan a cím is sejteti, az idő nem áll, csupán másképp telik a két idősíkban. A belső idő zárt, ezáltal képtelen haladni, csupán újra és újra ismétlődő mozzanatok alkotják. A sivatag képe egyszerre idézheti fel az olvasóban a homokszemekként pergő időt, melyhez egy homokóra képzete is társulhat, mely szintén a bezártság és az ismétlődő folyamatok jelképe lehet. Mindennek a szemgödörbe helyezéséhez pedig a szem előtt lepergő élet, idő képe is társítható. Az idősíkok közti átjárhatóságot a róka motívuma képviseli, melynek a sivataggal való együttes jelenléte A kis herceget is eszünkbe juttathatja.

Számomra a különféle szöveghagyományokkal létesíthető kapcsolat tette leginkább izgalmassá a vers olvasását, azonban ugyanilyen különleges ezek részleges eltérése az említett motívumok megszokott használatától. A hajó jelképesen az életút megtételéhez köthető, azonban ennek roncsként való megjelenítése pont az ellenkezőjét, a megérkezést vagy ennek megakadályozottságát feltételezi. Hasonlóképp egyedi vonatkozásban jelenik meg a róka, mely általában a ravaszság megtestesítője. Itt azonban, mintegy totemállatként, a testet az idő korlátozottságából való felszabadítóként, a kint és bent világainak összekötőjeként van jelen.

Akadnak azonban sorok, melyek véleményem szerint túlírtak vagy nem igazán tesznek hozzá a szövegvilághoz, sőt zavart kelthetnek az olvasóban. Ilyen sor a „napszakokhoz kötődő jellegzetes zajjá válik (…) a belégzés”. Önmagában a belégzés zajjá válása szép kép, azonban a légzés állandó volta determinálja ennek jellegzetességét, így számomra nem egyértelmű pontosan miért válik napszakhoz kötötté. Kissé túlírtnak, túlmagyarázottnak gondolom a „változnak; nem át, nem vissza, csak változnak” sort is.