A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.

Szűcs Anna Emília reflexiója

Pruzsinszki Bence - A magány szerkezetéről

vajon melyik egy horpadásnak az elülső fele

az egyik eltárolja a végtelenné egészült űrt

a másik meg beletolul egy valóságnak nevezett térbe

a szétfeszített magányosság két fele

egyik oldalán mindig hiány

Kicsit olyan a vers maga is, mint egy edény, amely behorpadt. Tandori kétsorosaira emlékeztet, (konkrétabban: Halottas urna két füle E.E. Cummings magángyűjteményéből), ez a metafizikai, ontológiai kérdésfeltevés a horpadásról, ami a jelenséget önmagában, minden általános körülménye nélkül (pl. egy horpadásra alkalmas fizikai hordozó), csupaszon ábrázolja. Érdekes lenne akár képversbe rendezve tekinteni a szövegre, bár lehet, hogy túlságosan leszűkítené a végtelenné tágulás aktusát - és az értelmezést is.

Ez a kontúrozatlan végtelenség, ami magából a horpadásból fakad, hiszen egyik oldala kívülről, a másik belülről fogadja be a végtelent, (itt reflektálnék saját szóhasználatomra is: érdekes, hogy szinte képtelenség leválasztani a horpadás jelenségét valamilyen fizikai hordozóról, ami magán viseli nyomát, hiszen szükségszerűen van belső része egy horpadásnak, a homorú oldalán –ebben a helyzetben azonban nincsen, csak nézőpontok vannak és „másik oldal”), már a szövegszerkesztés szintjén is megjelenik. A szerző nem használ nagybetűket, sem központozást. A szöveg, akárcsak a horpadás, a végtelen időben áll, hiszen nincsenek végpontjai. Ez a fajta expandikus tágulás nem csap át nyúlásba – a sorok önmagukban, önálló mondatokként is értelmezhetők lehetnének, mégis szoros viszony van közöttük. Ez a játék tágulás és visszacsapódás között maga a horpadás.

A két nézőpont váltakoztatásával egy felettes létező szemszögét tudhatjuk magunkénak – aki egyszerre, egy időben látja a világűrt az egyik oldalról és a valóságnak nevezett teret a másik oldalról is. Ez a horpadás, jobban mondva a horpadás materiálistól elvont entitásként való értelmezése volna a „szétfeszített magányosság”? Végülis emberi létezőként ez a hiányérzet igazán ismerős lehet, bár a versben minden kijelentés mindenféle humánumtól elvont állapotban van, ettől függetlenül egy lírai én (tehát emberi létező) szempontjából születik.

Szűcs Anna Emília vagyok, családom negyedik Emília nevet viselő tagja. Harmadéves magyar szakos hallgatóként próbálok önmegvalósítás helyett önmegismerni elsősorban. Vegetáriánus vagyok, nem szeretem a tejet. Minden fontosat nem tudnék elmondani magamról. A nőnemű népesség zöld szemmel rendelkező polgáraként élek 21 éve.