Tóth Ramóna Mirtill

Az én házam a te házad?

A lírai beszédmód alternatívái a szegénység reprezentációjára Erdős Virág Hősöm és Juhász Tibor Ez nem az a környék című kötetében

1. Szegénység az irodalomban: a legitim nyelvi reprezentáció problémái

Az elmúlt évtized kortárs magyar irodalmában megfigyelhető az a tendencia, hogy újabb és újabb kísérletek születnek a szegénység és a társadalmi perifériára szorult, sokszor nyelvnélküli rétegek reprezentációjára.[1] Az irodalom társadalmi és politikai szerepvállalása kapcsán a magyar irodalom történetében egymástól nagyon eltérő kritikai és alkotói meggyőződések voltak életben. Azontúl, hogy korszakról korszakra változott a szegénységábrázolás mint tematika hangsúlya mind a próza mind a líra területein, a szegénységre, a társadalmi elnyomásban élőkre fókuszáló irodalom is más-más súlypontokkal, perspektívákkal jelentkezett.

A szegénységirodalom egyik legnagyobb belső ellentétének azt tekinthetjük, ahogy a szövegekben és azok kritikai utóéletében is két nézőpont feszül egymásnak: az egyik oldalon a társadalmi szerepvállalás, a dokumentarista jelleg és a hiteles valóságábrázolás áll, míg ezzel szembe az irodalom és a nyelv fikcionalitása helyezhető. Az, hogy ezt a belső feszültséget a korszak, és maga az adott műalkotás hogyan oldja fel, vagy feloldja-e egyáltalán, alapvetően világ- és művészetfelfogást jelöl. A szegénység-reprezentáció vizsgálatát tehát különböző, egymással ellentétes történeti szemléletmódok mentén is megközelíthetjük, hiszen ezek az oppozíciók, bár történetiek, az emberi gondolkodás olyan axiómáit tükrözik vissza, melyek leküzdése (vagy rájuk való reflexió) a kortárs irodalomban is központi jellegű.

A 20-21. század fordulóján kialakul egy újfajta szegény-ábrázolás, melynek alapja, hogy „eleve a világ szegénységének és a szegénység világának megválthatatlanságából indul s állandóan e megválthatatlanságba ütközik bele – bármely ideológiájú vagy formájú utópia feltételezése e könyvek világlátása kapcsán alighanem blaszfémia vagy frivolitás lenne”.[2] Ennek a szemléletmódnak egy érzékletes megmutatkozása az, hogy nagyon jellemzővé válik az idő- valamint a tér-vákuum ábrázolása a líra- és a prózanyelvben egyaránt. Ezek olyan időn kívüli, zárt tereket láttatnak, melyben a nyomor kimerevített pillanatokban fedi fel magát. A szegénység itt már leküzdhetetlen létállapottá nőtt, melyet többek között a szűkített és lelakatolt léttér és a táj által bekebelezett egyének szemléltetnek. Ez a feloldhatatlan bezártság, bár azt mutatja, a szegénység egy megtörhetetlen állapot, az alkotások mégis hordoznak magukban valamilyen kételyt efelől. Hiszen a szegénységtematikát feldolgozó művek esetében legtöbbször megfigyelhetünk egy olyan narrátort vagy lírai ént, aki a külső pozíciójából fakadóan azt sugallja, hogy mégsem átjárhatatlanok a szegény-világ határai. Ez a pozíció viszont feltűnően az egyedüllét alapérzetével társul, tehát nem egy közösségi kitörés képeit, hanem az egyéni szabadulást tükrözi vissza. Emellett azt is érdemes figyelemmel követni, hogy ez a külső hang csak a kitörés lehetőségét villantja fel, a mozdulatlanság és a cselekvésábrázolás hiányában a kiszakadás pillanatáról és az odavezető útról nem közvetít.[3] Mindez központi problémája a műveknek, mely akkor válik igazán alkalmassá az önellentmondások pozitív működtetésére – melynek értékét az adja, hogy ambivalenciájában képes ábrázolni az ábrázolhatatlant –, ha ezt az ellentmondást a szöveg tudatosan működteti, reflektál rá.

Ezzel elérkezünk a szegénységirodalom örök érvényű problémájához, mely a korábbiakban már említésre került. A feloldhatatlanság a dokumentarista, reprezentáló törekvés, valamint az ehhez felhasznált médium a szöveg, az irodalom és a nyelv fikcionális természete között feszül. A periférikus és nyelvnélküli közösségek megszólaltatásához alkalmazott külső nézőpont egy körkörös paradoxonra épül: a megszólaló, míg a közösség tagja és a hiteles nyelv birtoklója, képtelen reprezentálni azt a kiszakadás pillanatáig, hiszen egy nyelvnélküli, elnémított szólam része ő maga is. Viszont a kiszakadást követően, mikor elsajátítja a reprezentációhoz szükséges hangot és elfoglalja a külső megfigyelő pozícióját, addigra elveszti azt a nyelvet, melyen legitimen ábrázolhatná az adott közösséget. A távolság, amely így fennáll a megszólaló és a reprezentálni kívánt közösség között a nyelv természetéből fakadóan áthidalhatatlan. A beszédmódban ezáltal az idegenség folyamatos jelenléte ütközik ki.[4] Ez az idegenség – mely falként választja el az értelmezői, megfigyelői pozíciót felvett megszólalót és az adott periférikus társadalmi csoportot –, a szegénységirodalom természetébe van kódolva. A reprezentáció nézőpontja tehát mindennél fontosabb szerepet tölt be: az, ahogy egy adott szöveg ezen a közösségen való kívüliségre és az idegenségre reflektál a személyesség és a személytelenség dinamikus működtetésével, elemeiben meghatározza az ábrázolásmód hitelességét.

Emellett ebben a külső, világértelmezői pozícióban válik igazán szükségessé a reflexió a fikció és a valóságábrázolás ellentmondásaira.[5] Egy adott közösség valóságának külső megragadása is lehetetlen vállalkozásnak mutatkozik, hiszen az értelmezői pozíció csupán egy saját interpretációt közvetít az általa szemlélt világból és annak működésmódjáról. Így az ábrázolt közösség csak ennek a szubjektív interpretációnak a függvényében konstruálódik meg, a valóság pedig feloldódik ebben az ellentmondásban. Ily módon a fikció folyamatosan felülírja a dokumentum-értéket. Ahhoz pedig, hogy a reprezentáció mégis bizonyos szinten sikeresnek, hitelesnek hasson, ennek a fikcionalitásnak a figyelembevétele és játékba hívása szükséges.

Ezenfelül az az örök dilemma is működésbe lép, mely abban gyökerezik, hogy hol a határ egy adott, periférikus közösség megszólaltatása és a nyelvadás aktusa között; a nyelvnélküliség nyelvi reprezentációja mikor jut el oda, hogy az eredetileg reprezentálni kívánt közösséget felszámolja, ahelyett, hogy helyet kölcsönözne számukra a diskurzusban. A hitelesség és a hatalmi/külső odafordulás így mindig ott lebeg a szegénységirodalom fölött. Kérdéses, hogy milyen elbeszélői, nyelvi megoldásokkal lehet egy olyan problematikus anyaghoz nyúlni, melyben ennyi ellentmondás feszül. A hiteltelenség, a nyelvi és kulturális „gyarmatosítás” és a fikció csapdáinak kikerülése a tét, melyek talán csak úgy védhetőek ki, ha a szöveg nem testidegenként, hanem önmaga részeként kezeli ezeket, és pont a megszólaltatásukon keresztül reprezentálja a reprezentálhatatlant.

A hiteles reprezentáció így mindig kérdéses, erre pedig sokszínű feloldási kísérletekkel reflektálnak a különböző alkotók szövegei. Tanulmányomban Juhász Tibor Ez nem az a környék, 2015-ös megjelenésű alkotásán és Erdős Virág Hősöm című verseskötetén keresztül vizsgálom a fent tárgyalt problematikákat. A két alkotás líranyelvét a már bevezetett ellentmondásokat felhasználva elemzem. Így az összehasonlítás vázát a fikció és a dokumentum, a zárt és átjárható, valamint a személyes és személytelen fogalompárok adják. Emellé társul a hiteles megszólalás dilemmája, melynek feltárásához leginkább az idegenségre való reflexió lírai megjelenítéseit vizsgálom.

2. A lírai beszédmód és a szegénység ábrázolás jellegzetességei Erdős Virág Hősöm és Juhász Tibor Ez nem az a környék című kötetében

Juhász Tibor 2015-ben megjelent, Ez nem az a környék című és Erdős Virág idei, Hősöm címet viselő verseskötete is azzal a feltételezett céllal jött létre, hogy egy adott periférikus társadalmi csoport irodalmi reprezentációját kísérelje meg. A két kötet ebből a szempontból elemi hasonlóságokat mutat: mind az Erdős-, mind a Juhász-kötet egy, a művön belül nyelvileg körülhatárolt terület közösségének ábrázolását adja. Valamint egy „nyelvtelen”, a diskurzusban elnémított embercsoport létterét mutatják fel, melyet mindkét kötetben alapvetően a bezártság és a bőr alá beköltözött erkölcsi és gazdasági nyomor jellemez. A reprezentálás itt mindenekelőtt interpretáció, értelmezői kísérlet. Míg Erdős Virágnál a lírai én egy számára külső idegen csoport interpretálására koncentrál, a csoport tagjainak megszólalásait értelmezi és az ő létterükre reflektál, Juhász Tibor lírai megfigyelőjét „[nem] az idegenhez, az ismeretlenhez való közelkerülés motiválja, hanem az otthonát megérteni és megélni kívánó én környezetéhez való odafordulása szervezi.”[6] Így a két szerzői attitűd körvonalaiban összeér, viszont ezeket a körvonalakat különböző nézőpontokkal és tartalmakkal töltik meg.

Ennek értelmében a két kötet vizsgálatakor érdemes összevetni a lírai megszólalás módját és nézőpontját is. Mindkét alkotás olyan nyelvileg tagolt, fragmentált megszólalásokat jegyez, melyekben a lírai én személye és száma is változékony. Emellé az társul, hogy a kötetek különböző pontokon váltanak a személyes és a személytelen, valamint a saját és a mások hangjai között. Ez az osztottság Erdős Virág művében két különálló szólamként jelenik meg. Míg a kötetben álló, kis kezdőbetűvel szedett sorok a lírai megfigyelő-én reflexióit és világmagyarázatát rögzítik, a másodszólam gyermekmonológokat tartalmaz.[7]Juhász Tibornál az én belső osztottságát és a téren belüli pozícióváltásait figyelhetjük meg. Az öt ciklus mindegyike az én más-más megjelenítésével és érintettségével játszik. A lírai én egy sajátos feltűnő-eltűnő pulzálással pásztázza a környezetét, elbizonytalanítva azt a választóvonalat, amely közte és a reprezentálni kívánt közösség között húzódik.

A két kötet egy lehetséges metszéspontjaként tekinthetünk a tér nyelvi megkonstruálására. Az általuk prezentálni kívánt területek az idő megtört linearitásában, a mindennapi szegénységbe meredve léteznek, lakóik pedig a táj darabjaivá forrnak és betagozódnak a léttér erkölcsi és anyagi vákuumába. A tér és a benne élők összeolvadása meghatározó eleme mindkét kötetnek: a szegénység ábrázolásában mindkét líranyelv a tértől közelít az egyén felé.

2.1 A térszervezés és a nyomor

Így válnak a lakótelep darabjai, a kerítés és az ablakok is a szubjektum töredezettségének, talajvesztett vegetálásának és bomlottságának a felmutatóivá. Ezek a város, kert, utca és épület metaforák a tér dehumanizált képeit adják, melyből drasztikusan tekint ki egy-egy szempár. A kiindulópont hasonló, viszont a kivitelezés során kettéválik a két kötet: míg a Hősöm már a címében is körülhatárolja a tárgykörét és kijelöli az ábrázolt világ határait, a Juhász-kötet nem lokalizál. Az utóbbi attitűdje ahhoz vezet, hogy az egyetemesség igényével mutatja fel a szegénység létteret, azt implikálva, hogy ez egy olyan tér, melynek a kiterjedése nem rögzíthető, hiszen „mindenhol fellelhető” egy darabja. Ez a lokalizáció és annak a hiánya már elemi különbséget mutat a két kötet között: a korábban tárgyalt dokumentarista és fikciós értékek feszülnek itt egymásnak. Erdős Virág kötete azáltal, hogy a Hősöm címmel konkrét, a valóságban is körülhatárolható teret idéz meg, a dokumentarista hagyományhoz kapcsolódik, erősítve a lehetséges referenciális viszonyt az ábrázolt és a valós tér és társadalmi csoport között. Ezzel szemben a Juhász-kötet univerzalitása – melyet csupán egyszer tör meg a Padló című versben előforduló „Salgótarján” helynév – kevésbé szögezi le a kötetben reprezentált teret, kihasználva azt, hogy a nyelvi reprezentáció sosem letükrözi, hanem megalkotja az ábrázolni kívánt valóságot. Így a nyelv szintjén hozza létre a területet, melynek belső szabályait szemlézi. Ahogy Konkoly Dániel tanulmányában megfogalmazza: „A nyomor országairól” „rajzol” „térképet” Juhász költészete a szó legszorosabb értelmében, mivel azt a „környéket”, amelyre a kötet címének deixise is utal, verseinek nyelve hozza létre („Ez húzódik egészen a vasúti felüljáróig, / melynek helyesírási hibásak a lábai”).”[8] A tér kijelölés így a két kötetben lényegi eltéréseket mutat. A nyelv kétértelműségét kihasználó Hősöm cím, bár a nyelvi játékkal beemeli a nyelv kétértelműségét és nézőpontfüggő természetét, mégis leszögezi a reprezentációt, így reflektálatlan marad az a jelenség, hogy a valós és az ábrázolt tér sosem lehet azonos. Ezzel szemben a Juhász-kötet az univerzalitással fikciós teret nyit meg, melynek határait sokszor összeveti a diskurzus határaival. Ez abban érhető tetten, mikor a versekben különböző karcolatok, (trágár) feliratok szervezik a teret. Ilyen például Bezoár című vers mellett A város felé című szöveg is, melyben az „A vizelettől elszíneződött vakolaton/ ismeretlen zenekarok dalszövegeit / bogozod. Időnként befalazott/ ablakok szakítják meg a futásuk/ a téglákra senki sem írt.”[9] sorok idézik meg a világ nyelvi szerveződését. Valamint ehhez hasonlóak az Egy kisváros lételemei című ciklusnyitó vers padfirka-képei.

Emellett mindkét kötetben erősen dominál az, hogy a zárt, beszűkült léttér ábrázolásával az ottélők megrekedtségét, mozdulatlan tehetetlenségét rögzítik. Ahogy a teret körülhatároló épületek is mozdulatlanul tűrik a saját pusztulásukat, úgy a benne lakók is a közönybe temetkezve fogadják a nyomort. Mind az Erdős-, mind a Juhász-kötetben tetten érhető a térkonstrukciók azon szerepe, melyet betöltve „az izoláltságot, a cselekvés korlátozottságát, az előrejutás és az innen való kikerülés lehetetlenségét, az egyszerre ösztönös és tanult tehetetlenséget”[10] mintázzák.

A Hősöm struktúrája arra épít, hogy a szöveg belső terébe való belépés rögzítetten a szegregáció térbeli és lélektani határait kijelölő kapun át vezet.[11] A belépés aktusa ezáltal jelzi a szövegek közötti utat, amely a „kijárat”, azaz a kötet zárószövegének elérésig szorongató, szűk folyosóként hat. Ez a kijelölt olvasási irányvonal megteremti a kényszerített linearitást, előrevetíti a szegregáció térbeli megjelenését, továbbá hozzájárul a bénultságérzet és a blokkolt, tehetetlen létezés alapélményéhez. A szerkezet másfelől a Hős utca lélektani határvonalait ábrázolja, melyek a kapu és a kerítés mesterséges voltával a társadalmi kirekesztés és kiszorultság jelenségeit rögzítik. Emellett a kerítés az elhatárolt tér jelképeként csoportot, szabályrendszert, világot alkot, létrehozva ezzel a Hős utcai heterotópiát.[12]

Juhász Tibor kötete egy fokozatosan szűkülő teret ábrázol, melybe A város felé címet viselő első ciklusból kiindulva a lírai én pásztázó tekintete vezeti végig az olvasót a város egyre szűkülő mikrotereibe, a második, személyes hangvételű ciklus család-kép darabjai közé. Majd az utolsó két prózaverset idéző taktus, a Városom egy panelház mintájára szerveződő világot mutat be[13], melynek ablakai képkocka-szerűen villantanak fel egy-egy mozzanatot az ott élők életéből, a Kitartó ciklusban pedig már kocsma belső tere és az ott felvonultatott ember-foszlányok képviselik a közösség egészét.

Emellett mindkét kötet meghatározó képalkotásaiként tekinthetünk arra, ahogy az egyént a táj függvényében, az emberi testet az épületek formáiba öntve jelenítik meg. Juhász Tibor kötetében ez fordítva is megjelenik: a dehumanizált térben sokszor csak a tárgyak mozgása tűnik fel, melyeken néha-néha megmutatkoznak emberi vonások.[14] Emberlenyomatok ezek a tájon, megjelenésük pedig tovább erősíti az ürességet, a mozdulatlanságot és a test összemosását a térrel: „A környező fák leveleit, mint elhordott / pulóverek rojtjait, birizgálta a szél / fel-felmutatva a mosdatlan, / kérges tagokat”[15]. Ahogy B. Kiss Mátyás is kifejti, Juhásznál a „hely és az ott élők története kibogozhatatlanul fonódik egybe, a telep voltaképpen saját magát emészti el.”[16] Valamint a táj szétesésével és pusztulásával táj lakóinak a léthelyzete rajzolódik ki. A Hősöm esetében pedig ezt az ábrázolásmódot Erdős Virág szociofotói támogatják meg. A szöveg szintjén ilyen utalásokat találhatunk a táj-ember összeolvadásra: „az emberpár / gyerekekkel: háttéranyaga a tájnak”[17] vagy „fegyelmező/ lakhely: könnyű /testi fenyítés”[18].

Az idő ábrázolásában is eltér a két kötet. Míg Erdős Virág gyerek-megszólalói alapvetően az idő haladását, természetes körforgását mutatják, Juhász Tibornál az idő töredezett és mozdulatlan („Az alatta nyílt mozi évek óta ugyanazokat a kasszasikereket játszotta.”[19]) vagy a monotonitásba fulladó ismétlés megjelenítője.[20]

Ami Erdős Virágnál kerítés, Juhász Tibornál bura[21], vagy az egyformaságot generáló végnélküli panelsor. Mindkét térszerkezet megidézi a szegénység zárt, ellehetetlenített társadalmi állapotát és léthelyzetét. Az általuk reprezentált világok tehát az átjárhatatlanság képét villantják fel, azonban a lírai én áthaladása a téren mégis azt jelzi, hogy – ahogy korábban már említésre került – az egyén számára bizonyos esetekben megnyílhatnak a tér lezárt kapui. Ez a kettősség, mely abból fakad, hogy a teljesen lezárt létteret egy abból mégis eltartó lírai én pásztázza, azt eredményezi, hogy a megszólaló a táj testidegen része, hiszen annak szabályrendszerét (melynek fő tétele a helyhezkötés) megjelenésével megtöri és felülírja. Juhász Tibornál a lírai én ilyen nemű idegensége billeg, hiszen mint ahogy az olvasói tekintet, a versek megszólalója is közelíteni kezd a közösséghez, vágyik a betagozódásra. Míg Erdős Virág lírai énje végighalad a Hős utcán, majd a túlsó oldalon kilép onnan, Juhász Tibor megfigyelője „hazaérkezik” vagy beleragad abba a térbe, melyet külső szemlélőként reprezentálni próbál. Ez az eltérő attitűd nemcsak a térkonstrukció szintjén jelenik meg, hanem a megszólaló személye és a megszólalás módja is szervezi.

2.2 Nézőpontváltások: a személyes és személytelen megszólalások közötti dinamika

A lírai én pozíciója, a reprezentált közösséghez fűződő viszonya és ennek a nyelvi megjelenítése a két kötet legnagyobb eltéréseit mutatja. A közösséghez való tartozás kapcsán azt figyelhetjük meg, hogy míg az Erdős-kötet egy kívülálló én mellé a lírai megszólalás kivetítésével egy másik, belső szólamot működtet, Juhásznál a többszólamúság egy lírai énen belül jelentkezik, az osztottságból és a folyamatosan változtatott pozíciókból fakadóan. A Hősöm líranyelve azt használja fel, hogy a gyerekmonológokként jelölt versek mellé egy külső, felnőtt, magyarázó ént emel. A gyermeki hang imitációjában a kötet egyfajta saját, belső reflexiót működtet, a gyermek-megszólalók értelmezik saját léthelyzetüket.[22] Emellé társul a második, a vezérszólam, mely viszont ennek az értelmezésnek egy újabb értelmezését adja. Ez a pozíció már a gyermek-felnőtt felosztás miatt is megidéz egy hierarchikus viszonyt. Ennek a működtetése a szövegek tartalmi szintjén is hangsúlyos. Ezt mutatja például az, hogy a kötet elején feltűnő lírai én az idegenvezető szerepében tetszeleg[23], amely kíméletlenül utal a szöveg egészében elfoglalt későbbi pozíciójára is. Hiszen az idegenvezető nem a valahova tartozás mintaalanya, hanem mindig két világ közötti közvetítő. A közvetítőszerep pedig önmagában is implikálja a legfőbb problémát: a közvetítés mindig a hallgatóság nyelvén, az ő számukra érthetően, befogadhatóan hangzik el. Az idegenvezető beszédén tehát mindig átüt a nyelvbe írt idegenség, távolság és redundancia. A kötet vizsgálata során ezt többféleképpen is értelmezhetjük. Ha kritikai megjelenítést feltételezünk, a szövegeken átható idegenség tudatosan veti ki mind a befogadót, mind a lírai ént a belső tereiből. Így a szöveg újra és újra jelzi számunkra, hogy az általunk fenntartott belső, és meglehetősen szűk nyelvi tér annak a modellezése, ahogy a nyelvi és társadalmi perifériára szorult ember a világunkban mozoghat.[24]

Kérdéses, hogy miért pont gyermekek képviselik a Hősöm belső szólamát. Feltételezhető egy olyan perspektíva, melyből a gyermekek a diskurzus abszolút periférikus beszédmódját testesítik meg.

Juhász Tibor lírai énjének többszólamúsága abban mutatkozik meg, hogy a szemlélődő-magyarázó ént folyamatosan újrapozicionálja a szöveg, eltünteti, majd ismét előtérbe hozza. Ebben a térben való mozgásban van egy olyan jellege, mintha a megszólaló a tájjal együtt, saját idegenségét is figyelemmel követné, megvizsgálná, azt felidézve, ahogy egy szobába belépő idegenre fordul a bentiek tekintete. A néha személyessé váló hang, sokszor önmagától is eltávolodik, és önmaga külső szemlélőjévé válik: „Aztán egy pontból a hátamat néztem, és próbáltam magam felé fordulni.”[25]

A személyes és a személytelen lírai megszólalások pulzálása adja a kötet dinamikáját: „[k]özelkerülés és távolságtartás közti ingázás válik (meg)élhető, nem felemésztő viszonyulássá, ennek a mozgásnak a fenntartása bír tétekkel, s a ciklusokon át hosszasan felépített, sokáig kitartott poétikai erővel.”[26] Az egészen kívülről szemlélő, szinte embertelen térleírások mellett feltűnnek személyes vallomások is. Ezek leginkább a második ciklust jellemzik, melyben a többivel eltérően „szerepelnek olyan költemények, amelyekben arcok jelennek meg.”[27] Ilyen például az újra és újra visszatérő anya arcképe. Ez az erőteljes érintettség hozzájárul ahhoz, hogy az idegenként reprezentált tájba valamilyen szinten beilleszkedjen a lírai én.

Mindkét kötet esetében érdemes megvizsgálni a fentebb tárgyalt, a szegénységirodalom központi paradoxonának nevezett állítást, miszerint a reprezentáció nyelve mindig idegenséget hordoz magában, hiszen a megfigyelői-értelmezői pozíciót felvett én a kiszakadást követően nem rendelkezhet a hiteles megszólalást biztosító nyelvvel. Ehhez a problémához az Erdős Virág-kötet a két szólam egyidejű működtetésével közelít, melyben egy lírai magyarázó én és egy kivetített belső megszólaló tűnik fel. Kérdéses, hogy ez a megoldás mennyire képes feloldani az idegenség problémáját, hiszen a már említett hierarchikus pozícióval véleményem szerint inkább elmélyíti azt. Az viszont, hogy ennek az ellentétnek a felerősítése alkalmas-e arra, hogy az idegenségre reflektálva tudatosan működjön, megkérdőjelezhető.

Ezzel szemben az Ez nem az a környék című kötet komplexebben dolgozza fel ezt a problematikát. Egyrészt, ahogy már érintettem, a lírai tekintet időről időre saját idegenségére irányul. Másrészt viszont az figyelhető meg, hogy a kötet a fent tárgyalt kiszakadásnak az inverz műveletét is letükrözi. A lírai én a kötet egészében a közösség határvonalán mozog, kívülről vagy esetenként belülről érintve azt. A tér belseje felé irányuló mozgással párhuzamosan – mely a kötet struktúráját és a lírai beszédmódot jellemzi –, a lírai én közösséghez való közeledését is megfigyelhetjük.[28] Az idegenség felszámolására való törekvés a saját idegenségére való folyamatos felfigyelés eredménye. Ezt a folyamatot szemlélteti az is, hogy a kötetben előre haladva a lírai beszédmód is „egyszerűsödik”, a képalkotás referenciális szakadékai csökkenek, az asszociációk pedig a lírai én közeli környezetének tárgyaiból indulnak ki. A lírai én lassan a nyelvvesztés állapotába kerül, az őt körülvevő artikulálatlan motyogások[29] nyelvéhez igazodik, egészen addig, míg „már olvashatatlanok lettek a házfalak”.[30] A saját megszólalási módjának az érvénytelenségéig jut: „de csak helyesírási hibákat / láttam, és olyan szavakat, amiket nem mondhat- / tam neked.”[31] Majd a kötet végén így összegez: „Miután kikoptak belőlem az / illemszabályoknak megfelelő hangsorok / kiirtottam az összes megszólalásomat. Már egyáltalán nem írtam. Így sokkal végérvényesebb/lett a csönd”[32]. Ezt követően pedig a kijelentése, mely az idegenség felszámolásának és a nyelvvesztésnek (vagy -szerzésnek) a végpontját jelzi, így hangzik: „Igaz, egy voltam közülük”.[33]

Így a két kötet összevetéséből kitűnik, hogy míg Erdős Virág Hősöm című kötetének a nyelve a helyette való beszéd pozíciójába helyezkedik el – „legbelül érzik nem az én / torkom de ugyanaz a hang / nem az én testem de / ugyanaz a tank”[34] vagy „Én ezt most írom, de helyette is.”[35] – Juhász Tibor Ez nem az a környék címet viselő kötete viszont a közös hallgatást választja.

Bibliográfia


André Ferenc, Krómozott törlesztőrészletek, Helikon 2017/9, 22. = https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/HelikonKolozsvar_2017/?query=Juh%C3%A1sz%20Tibor%20Ez%20nem%20az%20a%20k%C3%B6rny%C3%A9k&pg=213&layout=s letöltés ideje: 2020.12.13
B. Kiss Mátyás, Egy kisváros lételemei, Tiszatáj online, = http://tiszatajonline.hu/?p=97491&fbclid=IwAR2cbMt7fIA8SL7Rp6QY_v05b0uZOyaFifP2a9yWuGGa3JbcNDdDMtZOy9M letöltés ideje: 2020.12.12
Bereti Gábor, Juhász Tibor: Ez nem az a környék, Kortárs online, =https://www.kortarsfolyoirat.hu/archivum/2017/07-08/arch-bereti-juhasz.html?fbclid=IwAR0Fm4XtGm8hbHUQKu3oAcggfgo1RKoJTktN0pAgMTQu-rCqUKsKKTJIhHQ
Bihary Gábor, Városember, Műút, =http://www.muut.hu/archivum/22612?fbclid=IwAR13BG_f7aPFdcctCgyC1SF5FzKRWSbr0D8W2EZzPcsc_rwlAi7e2lGyQIc letöltés ideje: 2020.12.12
Borbély Szilárd, Az elveszett nyelv, Élet és irodalom, =https://www.es.hu/cikk/2013-07-05/borbely-szilard/egy-elveszett-nyelv.html letöltés ideje: 2020.12.13
Erdős Virág, Hősöm, Magvető, Budapest, 2020. 
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Alfold_2016/?query=Juh%C3%A1sz%20Tibor&pg=458&layout=
https://apokrifonline.com/2015/02/24/valahogy-elni-kell-interju/?fbclid=IwAR05W4-OCRovT8uWBLz7jzGrCeEUwWovHMs_gb2R2p0Nnz6ro-pWRzSijfY/#more-12136 letöltés ideje: 2020.12.12
https://irodalmiszemle.sk/2017/04/kali-anita-vazlat-a-szegenysegirodalomhoz-tanulmany/ letöltés ideje: 2020.12.13
Juhász Tibor, Ez nem az a környék, FISZ, Budapest, 2015. 
Káli Anita, Vázlat a szegénységirodalomhoz, Irodalmi szemle, =
Konkoly Dániel, “A legnagyobb költőt idézted”, Juhász Tibor: Ez nem az a környék, Alföld 2016/4, 109-112.
Margócsy István, A szegénység a magyar irodalomban, =http://ketezer.hu/2016/09/margocsy-istvan-a-szegenyseg-a-magyar-irodalomban/ letöltés ideje: 2020.12.13
Nyirán Ferenc, Ez az a könyv, = http://www.avorospostakocsi.hu/2016/11/21/ez-az-a-konyv/?fbclid=IwAR2K9NadIvP35pYPGpE3cT_R6OPFkeZ99t0Wl3hZhBVQ1fUBrfiFVdPmg8c letöltés ideje: 2020.12.12
Sopotnik Zoltán, A halálsor egérkéje, Gondolatok Juhász Tibor Ez nem az a környék című kötetéhez, = http://ujforras.hu/a-halalsor-egerkeje/?fbclid=IwAR2XdL06hwz_tpNIS4k_EDXXAYaX9AJgpI3qiA9MPsE_VhxYiu53s1ivaUc
Vándor Judit, Zombiapokalipszis, Revizor online, =https://revizoronline.com/hu/cikk/8578/erdos-virag-hosom/?fbclid=IwAR3k8XslIU_gTEqXO77_abLqlKQdx5J4VxNT-4gMYcjQf_2wXKttgoLvLdA 
Vigh Levente, “Rongyértékek, kartonvagyonok”, Kulter.hu = https://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQhttps://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQ letöltés ideje: 2020.12.12

[1] Margócsy István, A szegénység a magyar irodalomban, =http://ketezer.hu/2016/09/margocsy-istvan-a-szegenyseg-a-magyar-irodalomban/ letölés ideje: 2020.12.13 
[2] Margócsy István, A szegénység a magyar irodalomban, =http://ketezer.hu/2016/09/margocsy-istvan-a-szegenyseg-a-magyar-irodalomban/ letölés ideje: 2020.12.13 
[3] Káli Anita, Vázlat a szegénységirodalomhoz, Irodalmi szemle, =
https://irodalmiszemle.sk/2017/04/kali-anita-vazlat-a-szegenysegirodalomhoz-tanulmany/ letöltés ideje: 2020.12.13

[4] Káli Anita, Vázlat a szegénységirodalomhoz, Irodalmi szemle, =
https://irodalmiszemle.sk/2017/04/kali-anita-vazlat-a-szegenysegirodalomhoz-tanulmany/ letöltés ideje: 2020.12.13
[5] Káli Anita, Vázlat a szegénységirodalomhoz, Irodalmi szemle, =
https://irodalmiszemle.sk/2017/04/kali-anita-vazlat-a-szegenysegirodalomhoz-tanulmany/ letöltés ideje: 2020.12.13

[6] Vigh Levente, “Rongyértékek, kartonvagyonok”, Kulter.hu = https://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQhttps://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQ letöltés ideje: 2020.12.12

[7] Vándor Judit, Zombiapokalipszis, Revizor online, =https://revizoronline.com/hu/cikk/8578/erdos-virag-hosom/?fbclid=IwAR3k8XslIU_gTEqXO77_abLqlKQdx5J4VxNT-4gMYcjQf_2wXKttgoLvLdA  letöltés ideje: 2020.12.12

[8] Konkoly Dániel, “A legnagyobb költőt idézted”, Juhász Tibor: Ez nem az a környék, Alföld 2016/4, 109.
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Alfold_2016/?query=Juh%C3%A1sz%20Tibor&pg=458&layout
[9]Juhász Tibor, A város felé, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest,2015, 19.
[10] Vigh Levente, “Rongyértékek, kartonvagyonok”, Kulter.hu = https://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQhttps://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQ letöltés ideje: 2020.12.12
[11] “itt régen / kapu volt elsüllyedt / porrá lett köddé vált szertefoszlott” =Erdős Virág, kiűzetés, = Hősöm, Magvető, Budapest, 2020, 4.
[12] A részlet a szerző prae.hu-n megjelent kritikájából származik. = https://www.prae.hu/article/11832-idegenseg-a-nyelvben/?fbclid=IwAR3syLovZb0DXUNUp9WwFjtXxDu29BloNhtWbw68psvMKGvFL6aoFHEZNHI
[13] Ezt erősíti a címek elhagyása és azok (ház)számokkal való helyettesítése is. = Vigh Levente, “Rongyértékek, kartonvagyonok”, Kulter = https://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQhttps://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQ letöltés ideje: 2020.12.12
[14] Bihary Gábor, Városember, Műút, =http://www.muut.hu/archivum/22612?fbclid=IwAR13BG_f7aPFdcctCgyC1SF5FzKRWSbr0D8W2EZzPcsc_rwlAi7e2lGyQIc letöltés ideje: 2020.12.12
[15] Juhász Tibor, Egyensúly, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest,2015, 11.
[16] B. Kiss Mátyás, Egy kisváros lételemei, Tiszatáj online, = http://tiszatajonline.hu/?p=97491&fbclid=IwAR2cbMt7fIA8SL7Rp6QY_v05b0uZOyaFifP2a9yWuGGa3JbcNDdDMtZOy9M letöltés ideje: 2020.12.12

[17] Erdős Virág, kiűzetés, = Hősöm, Magvető, Budapest, 2020, 4.
[18] Erdős Virág, helyrajz, = Hősöm, Magvető, Budapest, 2020, 29.
[19] Juhász Tibor, Városom ciklus 7. számú verse, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest,2015, 56.
[20] lsd. Juhász Tibor, Egy kisváros lételemei, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest, 2015, 39-40.
[21] Juhász Tibor, Bura alatt, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest, 2015,16.
[22] Ennek mintapéldánya például a kötet Itt? címet viselő verse. = Erdős Virág, Itt?, = Hősöm, Magvető, Budapest, 2020, 10-11.
[23] Erdős Virág, szafari, = Hősöm, Magvető, Budapest, 2020, 4.
[24] A részlet a szerző prae.hu-n megjelent kritikájából származik. = https://www.prae.hu/article/11832-idegenseg-a-nyelvben/?fbclid=IwAR3syLovZb0DXUNUp9WwFjtXxDu29BloNhtWbw68psvMKGvFL6aoFHEZNHI

[25] Juhász Tibor, Városom ciklus 6. számú verse, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest, 2015, 54.
[26] Vigh Levente, “Rongyértékek, kartonvagyonok”, Kulter.hu = https://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQhttps://www.kulter.hu/2015/06/rongyertekek-kartonvagyonok/?fbclid=IwAR01AKTkuoMNHa7Y_ANHuS9d-2eHcBx_RVA328xEhgoymIoTsavoE2g50oQ letöltés ideje: 2020.12.12
[27] Konkoly Dániel, “A legnagyobb költőt idézted”, Juhász Tibor: Ez nem az a környék, Alföld 2016/4, 110.
[28] “A könyv tétje az elmondottakkal szembeni távolság felszámolásának kísérlete, az idegenségnek a sajátszerűség felé történő kimozdítása lesz.” = Bihary Gábor, Városember, Műút, =http://www.muut.hu/archivum/22612?fbclid=IwAR13BG_f7aPFdcctCgyC1SF5FzKRWSbr0D8W2EZzPcsc_rwlAi7e2lGyQIc letöltés ideje: 2020.12.12

[29] Bihary Gábor, Városember, Műút, =http://www.muut.hu/archivum/22612?fbclid=IwAR13BG_f7aPFdcctCgyC1SF5FzKRWSbr0D8W2EZzPcsc_rwlAi7e2lGyQIc letöltés ideje: 2020.12.12
[30] Juhász Tibor, Városom ciklus 7. számú verse, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest, 2015, 56.
[31] Juhász Tibor, Városom ciklus 7. számú verse, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest, 2015, 56.
[32] Juhász Tibor,Kitartó, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest, 2015, 66.
[33] Juhász Tibor, Városom ciklus 7. számú verse, = Ez nem az a környék, FISZ, Budapest, 2015, 67.
[34] Erdős Virág, engedjetek be, = Hősöm, Magvető, Budapest, 2020, 76.
[35] Erdős Virág, Anyegin,, = Hősöm, Magvető, Budapest, 2020, 65.

Tóth Ramóna Mirtill vagyok, a Nincs online folyóirat tanulmány rovatának szerkesztője. Esterházy Péter iránti reménytelen szerelmem eredményeként, most harmadéves magyar szakos hallgató vagyok. Az elfojtott vágyaimat, így az irodalomelmélet és a kultúratudomány különböző területein élem ki, legfőképp a világ szövegszerű szerveződésének és a kultúrán vagy diskurzuson belüli eltolódások vizsgálatának szentelem magam. A Nincs számomra, amim sosem volt, de amire mindig is vártam. A tanulmány rovat, pedig pont ennek a személyes hiány-tapasztalatnak az eredménye. Eddig mindenki azt mondta mi Nincs, talán csak mind rólunk beszéltek.