Izsó Zita

Autómosó

Az autómosóban ülsz,

és arra gondolsz,

hogy ha elég tiszta leszel,

akkor a túloldalon

beül melléd valaki,

aki tudja az utat a lakható bolygókra.

Zúg a gép,

és mossa le a szélvédőről

az elmúlt évezredek nyomait,

hallod, ahogy összekoccannak

a csomagtartóban a dolgok,

a kőbalta, a halcsont fűző, a camera obscura.

Hirtelen elmegy a rádió hangja,

és egy pillanatra megijedsz,

mert most odakint bármi megtörténhet,

elmaradhat a koncert,

amin a szüleid megismerkedtek,

vagy lehullhat egy meteor arra a telekre,

ahova a gyereked szeretné

majd a házát építeni,

de az is lehet, hogy ismét eltelik hat hónap,

odaér a Marsra egy új szonda,

és az, akihez ugyanennyi idő alatt

egy lépéssel sem tudtál közelebb kerülni,

küld magáról pár új képet a telefonodra.

Lassan kiérsz a másik oldalon,

és gyorsan beindítod a motort,

mielőtt újra beülnének melléd azok,

akiket sosem tudtál elfelejteni,

és ma is vissza kellene vinned őket oda,

ahova mentek tőled.

Aztán bekapcsolod a rádiót,

és keresel egy olyan számot,

aminek nem tudod a végét,

felhangosítod, gázt adsz,

és egyre gyorsabban hajtasz,

mintha elhinnéd,

hogy már létezik

az a hely, ahova tartasz.

Izsó Zita (1986), Gérecz Attila-díjas költő, drámaíró, műfordító, az 1749 szerkesztője. Legutóbbi kötete: Éjszakai földet érés (Scolar Kiadó, 2018), legutóbbi fordítása: Rafael Pinedo: Plop (FISZ-Kalligram, 2019).