Prótár Noémi

Aki elköszön és akitől elköszönnek – a nyelvész perspektívájából

Recenzió Krizsai Fruzsina A haláltól a búcsúzásig – Halottbúcsúztató versek funkcionális kognitív pragmatikai vizsgálata című kötetéről

(Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2021)

A halál misztikus dolog: az élet végességét jelzi, de egyben egy olyan állapot, amely viszont alapvetően vég nélküli. A halálhoz kötődő szertartások és rítusok sokfélesége pedig a nyelvi variabilitás lehetőségét is magában hordozza, mind műfaji, mind tartalmi szempontból: gondoljunk csak a temetésen elhangzó beszédekre és énekekre, vagy akár a halál beállta előtt, a halott felett elmondott imákra vagy egyéb szövegekre. Krizsai Fruzsina kötete, A haláltól a búcsúzásig – Halottbúcsúztató versek funkcionális kognitív pragmatikai vizsgálata is egy ilyen szövegtípussal, a halottbúcsúztató verssel foglalkozik. Ezek olyan költemények, amelyek – Voigt Vilmos meghatározása szerint – a temetéseken hangzottak el, és amelyekben az elhunyt „szólalt meg”[1].

A kötet – ahogy az a címből is kiderül – funkcionális kognitív nyelvelméleti keretben vizsgálja a búcsúztatókat. Ebben a keretben a nyelvi tevékenység tudományos leírásakor nagy szerepet kap a befogadó és a megnyilatkozó: az elmélet szerint a nyelvi tevékenységgel (tehát ebben az esetben a búcsúztató megírásával és elmondásával) a beszédpartnerünk vagy partnereink figyelmét a világ meghatározott dolgaira irányítjuk, annak függvényében, hogy mik a szándékaink, mit gondolunk és mire vágyunk.[2] Így a kötetben is a diskurzusban résztvevők, azaz ebben az esetben a búcsúztató elmondásában, annak meghallgatásában és az arra aktív figyelésben érintettek, valamint a versben megkonstruálódó, tehát abban „szereplő” alakok kapnak különös figyelmet.

A kötetben a szerző három, kéziratos néprajzi gyűjtés anyagát vizsgálja: az első gyűjtés anyaga néhány dél-gömöri településről, a másodiké Felsőnyékről, a harmadiké pedig Csanytelekről származik. A kötet öt fő fejezetre oszlik: egy rövid bevezető után a szerző az elméleti hátteret mutatja be, majd a vizsgálat anyagát és módszerét, ezután következik a búcsúztatók részletes elemzése, végül pedig az eredmények összegzése. Az elméleti háttér bemutatása alapos és sok aspektusra kiterjedő: az összes, a kötetben használt fontosabb fogalomra kitér, mind nyelvészeti, mind folklorisztikai szempontból, ezeket végig pontosan és érthetően magyarázva. A kötet azonban nem tankönyv – nem is akként definiálja magát, így ez természetesen nem negatívum – viszont talán azoknak, akik nem járatosak a funkcionális kognitív nyelvészet terminusaiban, a fejezet (és a könyv) elolvasása nagyobb erőfeszítést igényelhet. Ezután az Anyag és módszerek fejezet bemutatja a vizsgált anyagot, illetve azt, hogy miből és hogyan épülnek fel az egyes részkorpuszok.

A kötet igazán izgalmas része az Elemzések fejezetben található. Ez négy nagyobb alfejezetre oszlik: az elsőben a személy, a másodikban a tér és a hely jelölései, a harmadikban az időviszonyok, a negyedikben pedig a versek szociokulturális, valamint időbeli és területi variabilitása (változatossága) áll a középpontban.

A személyjelölések szempontjából a megnyilatkozó személyének váltakozása és a megszólítottak köre különösen érdekesnek tűnnek. A versek egy részében a verset éneklő/elmondó kántor szólal meg, vagy a közösséghez, vagy egy-egy gyászolóhoz, vagy magához az elhunythoz fordulva. Emellett viszont gyakran az elhunyt is „beszél” a versekben, elbúcsúzva a közösségtől és/vagy egy-egy gyászolótól (rokonától, hitvesétől stb.), illetve egy másik entitáshoz (a halálhoz vagy Istenhez) szólva. Ez utóbbi azért is különösen érdekes, mivel ebben az esetben az elhunyt ténylegesen már nem lehet a diskurzus résztvevője (tehát valóban nem tudna megszólalni, hiszen meghalt), azonban mégis az ő nézőpontjából konstruálódik meg az elhangzó versrészlet. „Vigyétek sírba a földi portestemet”[3] – szólal meg az elhunyt, immár a „síron túlról”. A fejezet emellett részletesen elemzi a diszkurzív mintázatokat, számos példával alátámasztva azokat.

A tér jelöléséről szóló fejezetben a szerző elemzi az itt és az ott szavak megjelenését a versekben, valamint azt, hogy a diskurzusban részt vevők fizikai helyzete hogyan jön létre meg a versekben. Az utóbbiak esetében kifejezetten izgalmas volt például azon következtetés, hogy a közeli és távoli rokonsági fokon állók gyakran ezzel párhuzamosan a térben is közel és távol konstruálódnak meg.

Az időviszonyokat tárgyaló alfejezet a fiktív és a valós megnyilatkozói perspektívából tekint először a nyelvi anyagra, majd a lexikai konceptualizáció alapján vizsgálja meg azt. A fejezet hosszan tárgyalja az idő metaforikus nyelvi konstruálását, amely azt hiszem, fontos adalékokkal szolgálhat egyrészt az idő nyelvi megalkotásának feldolgozásához, másrészt pedig a metaforakutatás előremozdításához is.

Végül az utolsó elemző alfejezet először a szociokulturális tényezők, utána pedig az idő- és térbeli variabilitás szempontjából vizsgálja meg a verseket. A szociokulturális tényezők vizsgálata főleg a versek stilisztikai leírásához vezet el minket, míg az idő- és térbeli variabilitás a nyelv történeti változásához, valamint a különböző nyelvváltozatok leírásához szolgál új információkkal (itt is főként a stíluspotenciál felől vizsgálva a búcsúztatókat). Ez a fejezet mutatja be például a halál és a búcsúzás címben is megidézett kapcsolatát. Emellett a szerző szól arról is, hogy az az általános társadalmi konvenció, mely szerint a halál egy rossz dolog, a versekben nem érvényesül evidenciaszerűen: annak ellenére, hogy a búcsúzáshoz alapvetően negatív viszonyulást társítanak a megnyilatkozók, a halál akár pozitívan is megjelenhet a költeményekben.

A kötet alapos, érdekfeszítő, kiváló munka: a vizsgálat fontos eredményeket mutat be, amelyek a stilisztika és a pragmatika több részterületébe beilleszthetők, sőt a nyelv történeti és területi változásaihoz, valamint a folklorisztika tudományterületéhez is szorosan kapcsolódik a vizsgálat. A nyelvi adatok kifejezetten érdekesek, nagyon izgalmas olvasni a számos kiemelt példát; a könyv egésze igényesen és érthetően van megírva. A kötetet tehát szívből ajánlom mindazoknak, akik vagy az érintett tudományterületek iránt érdeklődnek, esetleg ezekben kutatnak, mind pedig azoknak, akik figyelmét felkelti egy nem mindennapi nyelvi anyag nem mindennapi vizsgálata.

Forrás:
Krizsai Fruzsina, A haláltól a búcsúzásig – Halottbúcsúztató versek funkcionális kognitív pragmatikai vizsgálata, Budapest, Szépirodalmi Figyelő Alapítvány, 2021.

Hivatkozott irodalom
Tátrai Szilárd, Bevezetés a pragmatikába. Funkcionális kognitív megközelítés, Budapest, Tinta Kiadó, 2011.
Tátrai Szilárd, Viszonyulás és viszonyítás. Megjegyzések a stílus szociokulturális tényezőinek vizsgálatához. = Tátrai Szilárd – Tolcsvai Nagy Gábor (szerk.), A stílus szociokulturális tényezői, Budapest, ELTE, 2012., 51–73.
Verschueren, Jef, Understanding pragmatics, London, Arnold, 1999.
Voigt Vilmos, A folklorisztika alapfogalmai, Budapest, Argumentum, 2014.

[1] Voigt 2014: 46, idézi Krizsai 2021: 23.
[2] Krizsai 2021: 13; Verschueren 1999, Tátrai 2011 és Tátrai 2012 alapján.
[3] 68. oldal, az elhunytról, mint fiktív megnyilatkozóról szóló alfejezet pedig a 77–82. oldalakon található.