Kovács Panna

A zebra harmadik csíkja

A bevásárlószatyor közepesen volt nehéz. Minden lépésnél nekiütődött lábszárunknak. Ő a bal fülét fogta, én a jobbat. Alig lépett rövidebbeket nálam. A forró aszfalt arcunkba vágta a délutánt. Szandálunk talpa csattogó lépéseink alatt átvette a hőt. A szatyor műanyag füle hideg pontossággal vágta a kezünk, csúszott az izzadtságtól. Lenéztem a fejére, sötét hajára, ahogy egy mondóka ritmusára kókadozik a pálmafa-copfja.

Nem láttam az arcát. Elképzeltem, hogy hasonlítunk. Pedig csak az orrunk, az állunk, a combunk különbözött. Meg az apánk.

„Sétálunk, sétálunk, Egy kis dombra lecsücsülünk, csüccs!”

A zebra harmadik csíkjánál tartottunk, mikor leült. Üvegek csörömpöltek, egy kamion satufékezett, a dzsem végigfolyt az aszfalton, Ő meg csak ült, nevetett, azzal a nevetéssel, amire mamácska mindig azt mondja neki: „Nagy franc vagy!” Meg akartam ütni, de csak melléültem a földre, néztem a szétgurult hagymafejeket, egy autó áthajtott egy paradicsomon.

Kallódó testek. Bőrünket átégette a nap. Nem emlékszem, mi történt azután.

Kovács Panna vagyok, 2000-ben születtem. Egész életemben meghatározó volt a zene, az irodalom, a színház, az írás, a játék. Hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozom, emellett magyar nyelv és irodalom MA szakos hallgató vagyok az ELTE-n, jövőre pedig a gyógypedagógiát is elkezdem. Keresem a helyem: alkotó emberként, olvasóként, íróként, pedagógusként, s meglátom, mi lesz belőlem.