“A világ egy sokkal jobb hely lenne, ha sose hagynánk abba a reggelit.”

Interjú Litványi Bencével, a Repeta tagjával, akivel zöld ügyekről, közösségi szellemről, kapcsolódásról és a Repeta - Közösségi Reggeli létrejöttéről, valamint működéséről beszélgettünk.

A Repeta Egyesület névjegye szerint a Közösségi Reggelit és egyéb zöld projekteket fog össze. Hogyan működik ez, ebben az értelemben mi pontosan a Repeta?

Nagyon sok álom van még ebben, az őszinte megfogalmazás az lenne, hogy a Reggelin kívül a Repeta jelenleg más zöld projektek terveit összefogó egyesület.

Először MOME Közösségi Reggeliként volt egy program a Bánkitó fesztiválon 2015-ben – az alapító tagok MOME-s diákok – és kellett nekik valamelyik tervezési órájukra házi feladatot csinálniuk. Azt találták ki, hogy milyen jópofa lenne, ha együtt reggeliznének, és csinálnának egy közösségi helyszínt a fesztiválra. Szerintem akkor még nem is sejtették, hogy mennyire rátapintottak egy nagyon fontos dologra.

Magát a klasszikus Közösségi Reggelit úgy kell elképzelni, hogy eredetileg raklap bútorokból építettek kör alakban padokat, középen egy asztalt, és az egészet körbevették kis zászlócskákkal, elég funky helyszín lett. A koncepció az volt, hogy minden látogató hozza a saját reggelijét, amit egy fesztiválon megenne – májkrém, toast kenyér ilyesmi – és közösen megreggeliznek az emberek, közben beszélgetnek egymással, elkávézgatnak, elcigizgetnek. A következő évben már csak tanári támogatással, végül önerőből csinálták a Reggelit, volt némi belső konfliktus is, de a végén maradt egy keménymag, Jóföldi Laura, László Lili és Wágner Ákos, akik szerencsére még mindig a szívei a projektnek, és akik az elejétől fogva ott vannak és hisznek, vagy hittek abban, hogy ez működni fog.

Az első reggeli

2018 januárban volt egy beszélgetésem Herencsár Milán és Csiszér Dani barátommal – mi ilyen Bánkitós technikai, építő-bontó önkéntesek voltunk – és úgy döntöttünk, hogy nem akarunk egy személyes konfliktus miatt önkéntesnek menni, de le akarunk menni mindenképp a fesztiválra, meg építeni is szeretnénk valamit. Szeretnénk az egész Bánkitós élménynek minden jó oldalát, az esetleges negatívumok nélkül. Akkor jutott eszünkbe, hogy mi lehet ezekkel a nagyon kedves, MOME-s lányokkal? (Mindannyian a fesztivál önkéntesei / szervezői között voltunk, amikor elindult a Reggeli.)

Elindult egy együttműködés az általunk Bánkitó All-Starz-nak elnevezett trió, és a Közösségi Reggeli között, amely kábé a második alkalomtól feloldódott, nem is kollaboráció lett belőle, hanem beléptünk, összeolvadtunk és egymásba szerettünk. Kitaláltunk egy iszonyat megalomán ötletet Bánkra, kértünk egy bungalót a szervezőktől, és (a Zöldövezet nagylelkű támogatásával) ácsoltunk mellé egy komplett teraszt, illetve egy tetőszerkezetet, szóval lényegében a házat megdupláztuk, ezt úgy kell elképzelni, hogy lejöttünk 80 folyóméter fával, és három napig építettük. Abban az évben 2018-ban 2028 vagyis a jövő volt a fesztivál témája, szóval hungarofuturista irányba mentünk el. Hoztunk vagy csináltunk egy csomó fenntartható cuccot: aszalógépet, az Ökologistic alapítványtól kaptunk ilyen banánturmixoló biciklit, csináltunk egy jövőmúzeumot (ez utóbbit két szerencsés látogató látta csak) iszonyat vagány lett a helyszín. Kitaláltunk egy játékot is hozzá, egy időutazós párkeresős szituációs cuccot, aminek a vége egy nagy közös éneklés lett.

A későbbi években Bánkon kívül jártunk még a Kolorádó fesztiválon, a Waldorfeszten, VéNégy fesztiválon és a Szigeten is.

“Reggeli kilátással”

Az időutazós párkeresős játékunkon résztvevők

Egy egy reggelin naponta 60–80 fő fordul meg, de Kolorádón idén a Munch-al kollabolt (a Munch egy ételmentő egyesület) mentett pékárukból és zöldségekből álló reggelink során szerintem simán megvolt a 120 fő is. A covid előtti utolsó Kolorádó volt talán, ami a legjobban sikerült Reggeli, szerintem. Ott az volt a fantasztikus, hogy maradtak az emberek. Odajöttek reggel 9-re, és délután 4-6-ig hesszeltek a mi helyszínünkön. Igazából nem volt értelme hova menni. “Oké, vannak ilyen kulturális programok, kiállítások, meg emberek, de inkább itt heverünk a reggelinél, beszélgetünk a Litványi Bencével, meg az összes kedves reggelissel, frizbizgetünk meg ékszert készítünk.” Nagyon jól sikerült.

A Reggeli eredetileg egy ilyen „hozd magad” reggeliként indult, de elég hamar rájöttünk, hogy az emberek nagy része nem gondolkodik ennyire előre és nem hoz magával semmit egy fesztiválra, amit egyen. Úgyhogy elkezdett szép lassan terjeszkedni, hogy mi az, amit már mi hozunk. A Szigetnek voltak forrásai, ott például tudtunk házi készítésű vegán kencékkel is készülni. ‘18-ban a OneEleven pörkölőtől kaptunk kávét. Most Rolival dolgozunk, aki a KTRL néven pörköl bitang kávét, amiből kaptunk tőle az előző két fesztiválunkra. Idén Bánkra konkrétan úgy mentünk le, hogy csütörtökön kezdődő fesztiválra keddi pörkölésű szuperjó kávét tudtunk adni.

Honnan jött a név?

A ‘18-as nyár után úgy éreztük, hogy kéne még azért valamit együtt csinálni, ami valami nagyobb lélegzetvételű. Akkor született meg az ötlet, hogy váljunk tényleg egyesületté, és kezdjük el kitalálni, hogy mit tudnánk még csinálni együtt. Elkezdtünk összeírni ötleteket. Nyilván ha az egyesületnek az a neve, hogy Közösségi Reggeli, akkor mindig magyarázkodni kell, ha mást csinálna, ezért elkezdtünk keresni magunknak nevet. Meg is találtuk, az lett a nevünk, hogy „Ökommuniti ”. Figyelmes olvasó észreveheti, hogy most nem így hívnak bennünket, de ezzel próbáltunk meg először létezni.

Felmerült, hogy nem jó névnek, mert az a baj vele, hogy egy furcsa szemantikai határvonalon van a szó. Amikor azt mondod, hogy ökommuniti, akkor tök sokan visszakérdeznek, hogy mi? Mert az öko és a kommuniti szó van összerántva, de a név beleesik a két gondolati egység közé.

De hiszen pont így találtátok ki, ez benne a poén!

Igen, csak nem gondoltuk, hogy ez inkább zavaró, mint vicces. Akkor volt egy újabb név – „SzÖSz”, Szociális Ökológiai Szövetkezet, végül hosszas agyalás után, a Repeta mellett állapodtunk meg.

Most is igazából maradtunk a “Reggelisek” a legtöbb ember fejében, akik a csomó-csomó fesztivál egyikén találkoztak velünk. De már akkor elindult egy olyan igény, hogy valami olyat kellene kitalálni, amivel év közben is történik valami.

Volt egy nagy csapatépítő elvonulásunk Bánkon, lementünk barna csomagolópapírral és elkezdtük kitalálni, hogy miket akarunk csinálni. Felírtunk egy csomó projektet, és aztán abból leszűkítettük arra, amiben a legnagyobb konszenzus volt, meg amire idő jutott a bemutatásnál. Nagyon sok az ötlet, de kiválasztottunk három dolgot, amit csinálunk vagy amit tervezünk csinálni. Volt egy olyan ötlet, ami kiugrott a többi közül, ami a fő célunk most.

Az egyik természetesen a Reggeli. Ez annyiban variálódik, hogy próbálkozunk workshopokat csinálni, illetve olyan szervezeti munkát belevinni, ami jövőállóbbá teszi. Csináltunk például a covid előtt bodza-extravaganzát, ahol bodzából lehetett, lekvárt, palacsintát és egy fura zselét készíteni közösen. A jövőtállóság kiemelten fontos, a szónak abban az értelmében, hogy volt olyan nyár, amikor öt fesztivált megcsináltunk, és ettől hamar ki lehet égni. Idén először volt olyan, hogy elkezdtünk differenciálni és delegálni, így pl. Idén a Waldorfeszten csak én voltam ott az egyesülettől, és két barátom segített reggeliztetni.

Hogyan zajlik egy ilyen Közösségi Reggeli, mikor kezdődik és mikor ér véget?

A világ egy sokkal jobb hely lenne, ha sose hagynánk abba a Reggelit. A klasszikus Közösségi Reggeli fesztiválokon történik. Maga a fesztivál egy különleges hely, metaforás játék, olyan mágikus kört alkot, amivel kivesz téged a tér-idő körből. Ezért nem kéne semminek sem gátolnia, hogy örökké tartson, de ebben a különleges tér-idő helyben is van egy ritmusa a napnak. Felébredés, felébredés utáni fekvés és az esti programok. Általában kilenckor kezdünk és egyig tart a reggeli. A fesztiváli nyüzsgés ellenére is nagyon nyugodt tud maradni.

Elégedett fesztiválozók

Milyen az állandó közösség, ami kiépült? Milyen állandó programok vannak?

Az állandó emberekből van, aki időközben épült be a csapatba, de vannak visszatérő emberek, akikkel újra és újra találkozunk. Ami érdekes számomra, hogy bár persze a többség egy-egy fesztiválra megy le, de van egy fesztiválos keménymag, akik ott vannak azon a 3–4 fesztiválon, ahol mi is, és mindig jönnek hozzánk, közösen telik a nyár. A programok terén két egymással ellentétes erő hat ránk, egyrészről nagyon nagy terveink vannak, másrészről korlátozott energia- és időmennyiség áll rendelkezésünkre, ezért minden évben álmodunk egy nagyot, majd meghúzzuk, hogy mit tudunk megcsinálni. Szoktunk társasjátékokat és társkeresőt szervezi. A legutóbbi Bánkitón például az ünnep volt a téma, aminek a keretében DIY ünnepkészítés zajlott, mindenki generálhatott magának egy ünnepi szokást.

Mesélnél még a projektjeitekről kicsit?

Akarunk egy Közösségi Kertet csinálni. Ez van a legkevésbé kidolgozott formában jelenleg, több variációnk van, de erről még többet nem tudok mondani.

A harmadik, ami a fókusz most az a RePETa. Ez egy külföldi start-up ötletének a hazahozása, a cél egy műanyagmanufaktúra létrehozása. Jelenleg is dolgozunk a gépeken, a végeredmény az lesz, hogy műanyaghulladékból fogunk tudni tárgyakat csinálni. Lehet belőle pici, apró dolgokat csinálni, meg rúdszerű hosszú dolgokat, meg lapszerű, lapos dolgokat. Műanyagszemétből szeretnénk szociális ügyekre gyártani valamit, de jó bölcsészekként és dizájnelmélészekként az már megvan, hogy mi az álom, mi az értékrend; de hogy pontosan mi fog készülni és honnan, az még nincs túlságosan kidolgozva, de már vannak lehetséges lépések.

Tényleg nagyon komoly szervezés van e mögött.

Igen. Jelenleg tízen vagyunk, de többen külföldön élnek, illetve sokan iszonyatosan elfoglaltak vagyunk. Attól nem esik szét a Repeta, hogy ez egy baráti társaság, ami mellékesen fantasztikus dolgokat csinál. Ennek sok előnye és hátránya is van, de az egyesület az, amit akarunk vele csinálni, végtelen lehetőség van benne. Ami a baráti viszonyban nehéz tud lenni, hogy el kell választani, hogy most csak a “munka-részedre” neheztelek, de barátként ugyanúgy szeretlek. De szerintem, pont ezért, a szeretet miatt meri az ember őszintén elmondani, ha valami nem jó. Általában azt érdemes kritizálni, ahol invesztálva vagy, hogy jobb legyen a másik.

Hogyan foglalnád össze röviden, hogy mit gondol a világról a Repeta?

A Repeta alapvetően egy nagyon határozott képpel rendelkezik a világról. Azt gondolja, hogy a zöld politika vagy a klímaváltozás megoldása nem elválasztható a társadalmi igazságosság kérdésétől. Ezeket az értékeket szeretnénk megjeleníteni a saját munkánkban is. A Közösségi Reggeli egyik nagyon fontos része, hogy nem kérünk érte pénzt, becsületkassza alapon működik. Jó élményeket hozunk embereknek, akik általában kispénzű diákok. Nem feltétlenül fair az, hogy egy diákoknak szóló fesztiválokon 500 forint egy presszókávé és 2500 forint egy ebéd.

Ha egy érzésben kéne megfogalmaznom, hogy mi jut eszembe a Repetáról, az a hála. Az a fantasztikus benne, hogy csak össze kell kötni embereket egymással. A Repeta lelkülete a feltétel nélkül adás és az elfogadás, ami azt jelenti, hogy mély szinten nem kételkedsz a másik emberi mivoltában. Leülni a közös asztalhoz, és kitalálni közösen egy fenntarthatóbb jövőt – “semmi hatalmat senkinek, szabadságot mindenkinek”.

Mit adott még neked a Repeta?

A barátaimat kaptam, de rajtuk kívül több nagyon fontos dolgot tanított magamról. Az egyik, amelyet nem feltétlenül szoktak az emberek bevallani, de nekem fontos, hogy sokan szeressenek. Szeretem ezt a bennfentesség-érzetet, hogy fontoskodhatok a fesztiválok -2. napján, és hogy megismernek ott az emberek. Nyilván nem nehéz ingyen kávéval egy fesztiválon népszerűnek lenni, de azt hiszem, hogy tudok, és tudunk olyan pluszt adni, ami miatt ez a szeretet őszinte.

A másik, az, hogy csak meg kell valósítani az álmokat, és hogy lehet egy szebb világot építeni anélkül, hogy összeomlana a teljes világrendszer. Hogy létre lehet hozni a boldogság buborékjait. És, hogy nem kell várni arra, hogy valaki majd megmondja, mit kell csinálni. Építesz egy pár raklapbútort, szerzel egy kis kávét, és máris létrejött egy varázskör.

A varázskör

Van egy másik projekted is jelenleg, aminek kapcsán mi is kapcsolatba kerültünk egymással, a Fióka. Mondanál pár szót róla is?

A Fióka egy filozófiai ismertető óra gólyáknak, ahol mesterszakos hallgatók segítségével az alapvető filozófiai kérdéseket beszéljük át. Minden héten van egy interaktív, frontális jellegű előadás. A tavaszi félévre pedig gyakorlati workshopokat tervezünk, ez utóbbi még nincs kitalálva, nekem az a vágyam, hogy hasznos gondolati modellekről és intuíciós pumpákról tudjak tanítani. Mert hiszem, hogy a gondolatok képesek megváltoztani a világot, és ehhez jobb fogalmi készletre van szükségünk.

Ezenkívül nyári tábort is szeretnék szervezni, amit akár Repetával is lehetne kombinálni.

Mindezek után biztos nem titok, hogy milyen lelkesen szervezel és tervezel, nagyon fontosak számodra a közösségek és az emberi kapcsolatok. Volna még valami, amit zárásként, konklúzióként megosztanál velünk arról, hogy mit gondolsz az emberi kapcsolatokról?

Amikor megkérdezed valakitől, hogy “Hogy vagy?”, akkor nem az a lényeges, hogy te egy akkurátus és teljeskörű beszámolót kapjál arról, hogy tényleg hogyan van a másik, hanem hogy kapcsolódj vele. Valójában az a lényeg, hogy megtudd, hogy hogy “van” – de nem a szavak szintjén. Ez egy duplafedelű játék. Azért beszélek erről, mert sokakban ez szorongással jár. Leblokkolnak, hogy mit válaszoljanak egy ilyen kérdésre, mennyire kíváncsi a másik, mit szabad és mit nem szabad mondani. Őszinték szeretnének lenni, de félnek, hogy a valódi önmaguk elriasztja majd a többieket. Amivel emberekkel kapcsolatot lehet teremteni, az az, hogy önmagad vagy. Ami az emberi kapcsolatok értékét adja, az te vagy, és nem a szavaid. Nem kell túl aggódni, hogy hogy fogalmazod meg, de egy kicsit azért meg kell – mind hogy ne bánts, mind hogy ne értsenek félre – ez nem őszintétlenség, ez figyelmesség. Ebben a játékban emberek lelke találkozik emberek lelkével, és ezért annyira kell játszani (megtenni azt a munkát, hogy a nyers gondolatokat kicsit formába öntöd), hogy tudj találkozni a többiekkel (ne idegenítsd el őket), de nem annyira, hogy elveszítsd önmagadat. A nyersség nagyon sokszor félelemből jön, egyfajta megelőzésként, ha az ember attól fél, hogy mások mit gondolnak róla, és megelőzi a félelmetes kontrollnélküliség érzését, ha először ő ad pofont – “tessék, itt van minden csomagolás nélkül, ugye nem kellek így”. Szerintem az a fontos, hogy ne akarj semmi célt elérni egy emberi kapcsolattal, csak beszélgess másokkal és bízd magad rá a másikra, hogy meg fogja érteni, amit mondani akarsz; tekintsd annyira felnőttnek, hogy képes lesz eldönteni, hogy akar veled beszélgetni tovább vagy sem. A nemet pedig emelt fővel el kell fogadni, azzal a tudással, hogy ez nem a lényedről egy ítélet.

Elnézést kérnék az itt elpuffogtatott pátoszos “bölcsességekért”, ez egy sokkal hosszabb gondolat zanzásítása.

Gyertek el ti is egy Reggelire!

Pallós Anna Lídia

Közreműködtek:

Dávid Réka Anna

Mosonyi Eszter