Boros Petra Réka A Pixel két oldala: Testkoncepciók dialógusa Tóth Krisztina Pixel című művében

Jelen tanulmány keretein belül annak vizsgálatára teszek kísérletet, hogy milyen különböző test-megközelítések, testkoncepciók kerülnek egymással párbeszédbe és alkotnak hálózatot Tóth Krisztina Pixel című szövegében. E koncepciók által csoportosíthatók a műben megjelenő történetek, és elemezhető, hogy mely szövegekben a test mely fizikai, érzelmi, kulturális és társadalmi aspektusai kerülnek előtérbe. Mindeközben a szöveg egy szövegtest is: a test mint szöveg, vagy szöveg mint test kérdése és dialógusa az egész művet átszövő koncepció.

Néhány, a test tematikájával foglalkozó elmélet dialógusát alkalmazom a szövegre, és fordítva: a mű háló-, vagy „összegabalyodott fonál”-szerű szerveződésén keresztül is reflektálok arra, hogy a testről folytatott diskurzusok is hol ellentétes, hol kapcsolódó viszonyban vannak egymással, s hogy miként változik ennek függvényében az, hogy milyen narratívát kap a test tematikája. Ahogy a Pixel narrátora folyamatosan szembesít a szöveg nyelvben létező valóságával, úgy e diskurzusok nyelvisége is emlékeztet arra, hogy ezek a koncepciók is olyan konstrukciók, melyek azonban mégis meghatározóak abban, ahogy az egyén és ahogyan egy társadalom a testről gondolkodik. Mindebben pedig nagy szerepet játszik saját és idegen dialógusa, hiány és meglét tapasztalata is. Négy elméleti szöveget használok fel az elemzéshez, melyeket nem külön-külön, hanem – akárcsak az elemzett szöveg – egymásmellettiségükben és egymásba fonódásukban tekintek át.

Mary Douglas A két test című szövege két testtípust különböztet meg: a szociális és a fizikai testet. A fizikai test az egyénhez tartozó, konkrét test, a szociális test pedig mindazon vélekedéseknek, normáknak, ideáloknak, stratégiáknak összessége, amely tükrében a fizikai test észleli magát, s ebben az észlelésben artikulálódik egy társadalmi testfelfogás.[1] A szociális test meghatározza a stratégiákat, amikkel a fizikai testhez viszonyulunk: a táplálkozást, a mozgást, az ápolást, a gyógyítást, illetve a szexualitást, vagyis ezek mind egy épp aktuális diskurzus részei. Ugyanakkor olyan formán is megkülönböztethető szociális és fizikai test, ahogy a szociális és a privát szférában létezünk, ennek pedig más-más módozatai vannak. Ez a jelenség felfűzhető egy formális-informális ellentétes tengelyre, amely kettéválasztja szereplőktől, időtől és tértől függően a szociálist mint formális viselkedési formát és az informálist mint intim viselkedési formát.[2] Ide kapcsolódik erősen a testkontroll fogalma. Bizonyos – a fizikai testhez tartozó – folyamatokat nem megengedett a szociális térben érzékeltetni, ezáltal pedig a test tulajdonképpeni eltestetlenítése zajlik. Minél formálisabb és erősebb egy adott társadalmi struktúra, annál jobban kirajzolódnak társadalmi pozíciók és szerepek, ennek módja pedig a távolságtartás. Az intimitásban viszont ezek összemosódnak, mert nincs a privát szférában szükség ezeknek a határoknak a kirajzolására. A test társadalmi diskurzusba ivódott természetéből továbbá az is következik, hogy a test szükségszerűen nyelvi is, hisz egy diskurzus narratívájába olvad bele; a diskurzus pedig megszabja a fizikai testhez való viszonyunkat is: a testet meghatározza a testről való beszéd. Erről részletesebben Földes Györgyi Szöveg-test- szövegtest című tanulmányában olvashatunk. A test diskurzusban való narratív részvétele miatt azonban elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen a fizikai test sem az egyén tulajdona oly módon, hogy a szociális testben létrejövő diskurzus, stratégiák, ideálok és vélekedések szabják meg hogy mit gondol az egyén a testéről, milyenre formálja azt és milyen a testképe, vagyis mindez nem az ő irányítása alatt van. Ez is egy tulajdonképpeni formája az egyén felszámolódásának. Sőt, nemcsak a saját testhez való viszonyt befolyásolja a szociális test, hanem – ahogy Douglas Mauss testtechnika-elemzésének felidézésével kiemeli – azt is mutatja, hogy maguk a mindennapi cselekvéseink, a testtel végrehajtott műveletek, a testtechnikáink sem természetesek, hanem tanult, kulturálisan kódolt cselekvések.[3] Szintén Földes Györgyi ír a testhez tartozó szégyenérzetről, amelynek egyik oka a saját test másként, a normától eltérő érzékeléséből, a másik oka pedig az erkölcsi szégyenérzet a társadalmilag felállított diskurzus paramétereitől való eltéréséből adódik. Pontosabban, valamennyi erkölcsi szégyenérzet a testhez kötődik.[4]

Patócs László azt az aspektust emeli ki a test kapcsán, hogy bizonyos testrészekhez bizonyos frusztrációk, érzelmek és emlékek társulnak, ezáltal a testben objektivizálódnak érzelmek, vagyis a test az érzelem kiterjedésévé válik.[5] Hozzáteszi, hogy ugyanakkor a testhez – a saját és a más testéhez – kötődő emlékek, érzelmek, frusztrációk hangsúlyossá válhatnak, így magát a konkrét testrészt helyettesíthetik, vagy akár magát az egyént is, akihez tartoznak. Tehát maga a test is helyettesíthető a hozzá kötött egyéb fenoménokkal.

A továbbiakban a teljesség igénye nélkül arra teszek kísérletet, hogy az itt felvázolt szakirodalmi állításokat és megközelítéseket szemléltessem Tóth Krisztina szövegén oly módon, hogy csoportosítom a műben megjelenő szövegeket aszerint, hogy mely fragmentumokban mely aspektus(ok) válik/nak hangsúlyossá: a test emlék- és emóciómegőrző tulajdonsága, a szociális és magán test megjelenése, a test kapcsán történő hiánytapasztalat, vagy éppen a testnarráció: a test és a narráció kapcsolatának lehetőségei kerülnek középpontba. Előfordul, hogy egy történetben több aspektus hangsúlyos: mivel ezek a megközelítések és állítások dialógusban vannak egymással, úgy a legtöbb elemzési szempont érvényes lehet a legtöbb történetre.

A test, mint emlék és emóció archívuma

A test emlékmegőrző tulajdonságának szemléltetésére három szöveget választottam ki a műből. Az első a nyak története, mely egy különös keretes szerkezetben kerül elbeszélésre, olyan módon, hogy a jelen közé beékelt múltat felvezeti, és ezáltal megválaszolja a neki adott jelen idejű keret. Egy utólagos lelepleződés felismerése olvasható a szövegben elsősorban a nyak, illetve a nyakhoz tartozó folt és sál hármasában. A nyakhoz tartozó szégyenérzet nem a megcsalás aktusára fókuszál, hanem arra a felismerésre, hogy az emlékben szereplő eseményben nem a nő testére mint esztétikus vagy szexuális objektumra irányult a figyelem, hanem arra, hogy az öltözőből elhozott sál felfedte, hogy valamit eltakar. Ez a tény pedig pont egyértelművé teszi, hogy mit akar eltakarni: egy foltot és a kényszeres eltakarni akarást. Másrészt, a nem-tudás szégyenérzete artikulálódik a történetben, amely egy relatíve triviális dolog: az öltözőből származó sál funkciójának nem tudása, valamint az, hogy az emlékben nem ő látszik mint nő, hanem egy sállal eltakart folt a nyakon, ami mindenki számára egyértelmű, csak számára nem. Mindez csak évekkel később realizálódik, mégis a nyak, és a nyak által a sál egymás mellettivé és nem egymástól távol létező időre szervezi az emléket.

A következő szöveg a köldök története. Két fontos aspektusa van ennek a novellának: a hiánytapasztalat és a testrész mint emlék. Épp ezért ez a történet egy későbbi alfejezetben is szerepelni fog. Az emlékaspektus abban fejeződik ki, ahogy a testre emlékeztetető mézeskalácsba írt mélyedés előhívja a köldök emlékét, ami pedig egy múltbéli történetet elevenít fel: ebben az esetben a testnek nemcsak az emlékmegőrző, vagy emlékké váló tulajdonsága kerül elő, hanem az is, hogy egy titkot őriz; egy gyermek születését, egy másik test, vagyis egy másik élet világra hozásának az emléke, ami az emléken keresztül egyben egy örökös kötődést is jelent azzal a másik testtel.

Az anyajegyek története olyan szempontból kivételt képez, hogy a test maga az emlék elé is tolódik, és a test kerül előtérbe a személy és a konkrét emlék helyett, illetve a külön névvel ellátott anyajegyek a személy neve helyett, akihez ezek az anyajegyek tartoznak. Nemcsak az egykori szeretőjét felismerő férfi azonosítja az emléket a testi jeggyel, hanem a felsége is. Mindkettő ráismer a szeretőre, az egyik a nevekről az anyajegyekre, a másik pedig az anyajegyről az arcra.

Szociális és magán/fizikai test megjelenése a műben

Ebben az alfejezetben a figurák egyazon vagy két különböző története kerül elemzésre, melyek közül az egyik történetben a szociális aspektus, a másik történetben pedig a magán jelenik meg, illetve bizonyos esetekben egy történetben egyszerre megjelenő szociális és fizikai testet vizsgálom három különböző aspektusra fókuszálva.

Az első párhuzam a fül története és a pénisz története között figyelhető meg, ahol ugyanaz a szikh származású férfi jelenik meg, két különböző szituációban és szférában. A két történet időrendi sorrendje fel van cserélve, talán épp ezért, hogy a narrációban második, de a történések valós kronológiájában első felől tudjuk értelmezni a másikat. A pénisz történetében a magán/fizikai test kerül megjelenítésre, ahol az intimitás mindenkori legszorosabb fizikai és lelki aspektusa jelenik meg a magánszférában. Fény derül a karakterre mint magánemberre, szexuális orientációjára, ugyanakkor a történet során az is kifejezésre kerül, hogy a magánélete és magán teste nem egyezik azzal, amit a szociális normák, melyek között él, elvárnak – lévén, hogy egy homoszexuális párkapcsolat résztvevője. A testrész, amelyhez a magánemberként való identitása szorosan kötődik, a magánéletében nem láthatja el azt a funkciót, a gyermeknemzést, amit az ő származáskultúrája szociálisan elvár, s amely pedig ugyanakkor a szociális identitásának része. Így utólag érthető meg a fül történetében már mint szociális elvárásoknak megfelelő és formálisan megjelenő test, személy, aki próbál beleilleszkedni egy heteroszexuális kapcsolat lehetőségébe. A szociális test és testkontroll győzelme ez a magánakarat és az igények fölött.

Egy másik figurán a szociális és magán test formális-informális viselkedés és testkontroll aspektusa jelenik meg, szintén a fül történetében. Nagyon érdekes, hogy a két testi magatartás közti különbséget egyrészt a fül közvetíti. A magán magatartás hallhatóvá és nem láthatóvá válik, a szociális magatartás pedig az, ami közvetlenül, vizuálisan érzékelhető. A novella főszereplője szomszédja magánszférában „megengedett” vagy abba tartozó viselkedésmódjait hallja: kiabálás, feltételezhetőleg valamiféle és fokú agresszió, a testkontroll elhagyása tapasztalható legalábbis a szociális térben megkövetelt viselkedésformához képest.

A szociális térben történő találkozáskor egy, ezzel teljesen ellentétes viselkedés tapasztalható, amely idegen tapasztalatként hat a főszereplő mindennapokban megjelenő alapvető benyomásához képest, hisz a főszereplő elsődleges ismereti horizontja a szomszédjáról a magánszférában történő kontrollnélküliség. A szomszéd magánéletében a magány és boldogtalanság frusztrációja artikulálódik. Feltehetőleg ez a frusztráció pedig a magánszférában a gyerekkel való veszekedésben kerül levezetésre: a gyerekére, egy másik testre irányítja és vetíti ki a magánéleti szorongásait.

Ezzel a magatartásformával ellentétben teljes kontrollt tanúsít a liftben és a gangon a fejezet főszereplőjével való találkozáskor. A szociális testtől elvárt viselkedés tapasztalható: a távolságtartás, csendes magatartás, visszafogottság – vagyis frusztrációi kitöltését képes a magánszférába korlátozni, nem engedi azon kívülre kerülni, ezáltal engedelmeskedve a szociális test felé támasztott elvárásoknak, vagyis itt is érvényesül a szociális testkontroll.

Utolsóként ebben az alfejezetben a szociális és fizikai testideál (szépségideál) és az attól való eltérés aspektusait vizsgálom a száj történetén keresztül. A fejezetben két nő jelenik meg: egy, a szociális szépségideálnak megfelelő lány, illetve egy, a szépségideálhoz, valamint az egészségesként konceptualizált testhez képest hiánnyal/fogyatékossággal, pontosabban rendellenességgel rendelkező nő: egy nyúlszájú prostituált. Külön érdekesség, hogy az elbeszélő egy plasztikai sebész, David nézőpontjából beszél. Kontrasztosan jelenik meg az egyik nő szépsége, vagyis a szociális test mint normák és ideálok összességével való megfelelés, és a nyúlszájú prostituált szépségideállal (és a szociális testtel egészségügyi szempontból is) szembemenő külseje, azonban a szociális elvárással ellentétben a nézőpontot szolgáltató Davidben nem kelt egyik sem kisebb érdeklődést, mint a másik. Mind a két test vonzalmat vált ki, s David számára mind a két lány egyszerre idézi föl egymást a száj képén keresztül. A két lány képe egyszerre váltja ki azt az izgalmat a maguk különbözőségében, melyet alapvetően a szociális test elvárásai alapján csak az egyik – a konvencionálisan vonzóként elgondolt – lányhoz társítana a társadalom.

Hiánytapasztalat a test kapcsán

Több történeten is megfigyelhető egy erős hiánytapasztalat-aspektus, melyben valamely testrész kapcsán nem emlék, hanem valaminek a hiánya merül fel, vagy fordítva: valaminek a hiánya kapcsán merül fel a testrész (és/vagy ahhoz kötődő emlék).

Már említésre került, hogy a köldök történetében is felmerül ez az aspektus. Három ponton válik ez fontossá a szövegben: az egyik, hogy megjelenik a gyermeknek a házasságban való hiánya, ami előhívja a nő már kapcsolaton kívül világra hozott gyermekének a hiányát is, azonban – itt a második pont – amikor a magzat még az anya testében volt, akkor a gyermek megléte a szüleivel való kapcsolatban hozott létre hiányt, az otthon és a kommunikáció hiányát. Harmadszorra pedig a gyermek hiánya hívja elő folyamatosan a köldökzsinórra és arra a láthatatlan kapcsolatra való emlékezést, amely e között a két test között fennáll.

A mell történetében a testrész hiánya egyszerre hívja elő a hét évvel ezelőtti kapcsolat emlékeit, illetve egy, a szociális és a fizikai testhez tartozó, konvencionálisan és biológiailag a nőiséghez kapcsolódó, és sok esetben a nőiességgel asszociált testrész hiányát, ezzel pedig egy idegenségérzetet kelt a történet mindkét szereplőjében.

Az ujjak történetében külön érdekesség, hogy egyszerre több, a műben létező szöveget aktivál az olvasó emlékezetében a többször megjelenő szögletes gyűrű által. Itt azonban a fókuszpont egy másik kéz ujjáról hiányzó gyűrűvel az egyedülálló lét, vagyis a társ, házaspár, partner hiányérzetét hívja elő, ez a hiányérzet pedig egy szociális elvárás és egy magánember vágyának az egyszerre történő be nem teljesülése. Az ötvös lányon túl viszont van két másik fontos szereplő is: a siket-néma pár, akik a kézjelekkel, ujjakkal való kommunikációval a beszélt, hangzó nyelv hiányára hívják fel a figyelmet úgy, hogy ugyanakkor az is egyértelmű, hogy ez a hiány nem marad kitöltetlenül, hiszen a jelbeszéd is beszédnek minősül.

A hüvely története dialógusban van a köldök történetével olyan módon, hogy ott egy meg nem fogant gyermek hiánya kapcsán merül fel a testrész mint emlék, egy teherbeesési kísérlet sikerének a hiánya, illetve – kapcsolatban a pénisz történetével, mivel itt is egy kapcsolat utolsó jelenete kerül elbeszélésre – feltételezhető, hogy a karakter valóságában a meg nem fogant gyerek potenciális apjának hiánya is felmerül.

Testnarráció, a testre írt történet: egység vagy fragmentáltság a test történetei kapcsán

Ebben az utolsó alfejezetben azt veszem vizsgálat alá három történeten keresztül, hogy miként jelenik meg a test és a testen lévő narrációk összekapcsolódása vagy széttartása, s a három történet hogy vet fel különböző olvasatokat a mű egészére nézve. Feltételezhető-e, hogy ezek a történetek és testrészek egy test: az emberiség testének részei, s van bennük valami közös, például a sors, vagy csak töredékesen kapcsolódnak egymáshoz, ha egyáltalán van kapcsolat?

A kötet indító fejezete a kéz története, amely a mű egyik tulajdonképpeni ars poéticája is lehetne, talán a legtöményebben sűríti a narráció elbizonytalanító aktusait, a szöveg nyelvben való referencialitását és a narrátor megbízhatatlanságát oly módon, hogy egy testrészhez, a kézhez több párhuzamos és hasonló történetet köt, mindezt olyan komplex módon, hogy az olvasó nem tud különbséget tenni a történetek és szereplők között, s ezáltal a fejezetben leírt történetek is széttartanak, és egyetlen összekötő elem marad meg: a történetek, amelyek egy kézhez kapcsolódhatnak.

Hasonló eljárás jut érvényre a nem sokkal ezután következő szem történetében, ahol szintén történetek, élethelyzetek variációit és azok számos permutációját sorolja fel az ismeretlen elbeszélő a vele szemben ülő nőt nézve a szem kapcsán. A test vagy testrész – jelen esetben napszemüveggel eltakart szempár – asszociatív módon idéz fel életeket és azoknak narratíváit, legalábbis azoknak lehetőségét mindenképp. Az ebben a fejezetben megjelenő széttartást mégis némiképp elbizonytalanítja az elbeszélő oly módon, hogy elmozdítja egy, a műben később szereplő személy irányába, és felvillantja a legvalószínűbb lehetőség jelenlétét.

Végül a térd története, ami egy másik, a kéz történetéhez hasonlóan fontos szöveg az értelmezés és a narráció szempontjából. Ez a szöveg annak a lehetőségét mutatja be, hogy van-e olyan objektív nézőpont, ahonnan felfűzhetők ezek a történetek egy narratívára a test tematikáján keresztül, vagy csak különálló képek jelennek meg egymás mellett, kapcsolat nélkül.

A fejezet egy térdelő pozícióból, vagyis lenti szempontból jeleníti meg a használt teafilterekből összeálló férfitestet, amely teljességében azonban az objektív nézőpont: Isten felülnézeti nézőpontjából lenne látható, illetve az is, amely a férfitestre írva van. A testen pedig harminc évnyi teafilter, harminc év története található.

Összefoglalva az állapítható meg, hogy mégsem lehet mindig kiemelni a test egy-egy aspektusát, vagy elválasztani, hogy mely szövegek mely aspektushoz kapcsolódnak szorosan, mert a hálószerű szerveződés miatt ezek a rétegek összefüggésben állnak, illetve előre- és hátrautalva értelmezik is egymást. E narrációs sajátosság azon túl, hogy különböző testek koncepcióival történeteket, emlékeket lehet összefűzni, azt is eredményezi, hogy a szöveg, tudatosítva az olvasóban, hogy szöveg, önállóan kezd el működni, és a különböző testrészekhez kapcsolódó történetek aktiválják az olvasás emlékét, ugyanakkor az olvasó a saját testéhez tartozó emlékeire és kapcsolatára is reflektál a mű befogadása során, vagyis reflektál magára mint szociális és magán testtel rendelkező individuumra, és ráolvassa a saját testére a saját emlékeit, behelyettesíti az olvasott történeteket és emlékeket a sajáttal, vagyis a szöveg idegenségében előkerül mindaz, ami sajátnak tekinthető.

Bibliográfia

Douglas, Mary, a Két test,Magyar Lettre International; 1995 ősz/ 18. szám. ( nincsenek oldalak, ömlesztett szövegként jelenik meg a folyóiratban ) https://epa.oszk.hu/00000/00012/00002/04.htm ( utolsó megnyitás: 2020. 12. 13.) 
Földes Györgyi, A test, a tér és a tárgyak (korporális elemzés Tóth Krisztina: Pixel c. művéből) 2013, Alföld 52- 58 
Földes Györgyi, Szövegek testek, szövegtestek: Test – szöveg – test testreprezentációk és a Másikszépirodalmi alkotásokban 12-21.
http://real.mtak.hu/87748/1/javitott_FOLDES-GY_Test-szoveg-test_BOOK%20%281%29.pdf
Patócs László: Korporalitás és érzelemA test mint az intimitás tere Tóth Krisztina Pixel című művében, Híd, 2013, 95-100.http://adattar.vmmi.org/cikkek/21002/hid_2013-07%E2%80%9308_21_patocs.pdf ( utolsó megnyitás: 2020. 12. 13.) 

[1] Mary Douglas, a Két Test; Magyar Lettre International; 1995 ősz/ 18. szám. 
[2] Douglas 1995; i.m. 
[3] U.o. 
[4] Földes Györgyi: A test, a tér és tárgyak, Alföld, 2013 64/7. 
[5] Patócs László: Korporealitás és érzelem A test mint az intimitás tere Tóth Krisztina Pixel című művében, Híd, 2013, 95-100.

Boros Petra Réka a nevem ( csak mostanában figyeltem fel a nevem szimmetriájára). Honnan-jövésem tekintve kétlaki fóti és újpesti lakos volnék, egy generációk óta református családból, 1999 óta. Foglalkozásomat tekintve enyhén imposztorszindrómás magyar alapszakos egyetemista vagyok, már harmadik éve. Érdeklődésemet tekintve nem tudnék semmi átfogót, vagy egységeset mondani, de azt tudom, hogy irodalom-és kultúratudomány a szakirányom, benne vagyok a tiszavasvári szociolingvisztikai kutatócsoportban, alkalomadtán szeretek színházat csinálni és színházcsinálást nézni. Amúgy klasszikus zenével is foglalkozom, kb. 14 éve.