Kováts Hanna Judit

A nyomozásról az eljárás érdekeire és a gyermekre tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad.

Ma tutti i sogni nell’alba svaniscon perché

Quando tramonta la luna li porta con sé

Ma io continuo a sognare negli occhi tuoi belli

Che sono blu come un cielo trapunto di stelle

Nem akarom húzni az időt.

Emlékszel arra a kagylós tésztára, amit az első tengerparti nyaraláson ettél?

Spaghetti con frutti di mare.

Le voltál nyűgözve és szentül hitted, hogy

látod Afrikát a horizonton.

A hetedik osztály előtt álltál.

Ezen az úton akartad elveszíteni a szüzességed,

ágybanpárnákközt,

egy parti séta után,

titokban borozgatva,

Lucával, Antonióval,

Francescóval.

Először érezted a só csípését a szemedben,

először maradhattál ébren éjjel kettőig.

Ugráltál a macskakövön,

penso che un sogno così non ritorni mai più.

Barátokat szereztél minden országból,

de az osztrák Esther.

Ő különleges volt.

Vele nem csak kagylót gyűjteni lehetett,

ékszert csináltatok belőle.

Homokvárat építtettetek, és nyakig

temettétek egymást.

Amikor megcsípte egy rák az ujját,

lepisilted. Dezinformált a híradó.

Az utolsó éjjel apád levitt titeket a partra.

Járdaépítkezés folyt azon a szakaszon nappal,

éjjel csak eldobált szerszámok és pihenő betontömbök egymás hátán.

A tövében leültetek.

Apukád mondott egy viccet, és amíg anyád fejfájással feküdt a dohos hotelszobában,

és Esther szülei a belvárosban szórakoztak,

szóval apád mondott egy viccet.

A tengertől áramlott felétek a hűvös szél,

még nem hordtál melltartót,

Esther sem,

átütött a mellbimbótok.

A homok is hideg volt,

sirályok rikoltása szakította fel a tömör, sós levegőt.

Nevettetek mindketten, apád már nem,

ő csak azt mondta, ha nem sikítotok,

valami izgalmasat csinálhattok.

De nem mondhatjátok el senkinek.

Estheren kiscicás bugyi volt,

erre emlékszel – mert apád

a te szádba tömte –, másra

nem igazán.

Nem sírtál, és később sem soha.

Láttad a cikket a címlapokon pár nappal később, még nálatok is megírták, világhír lett.

„Tizenkét éves gyermeket találtak a parton, órák óta feküdhetett holtan – és mosolyog”.

Esther mosolyog rád, tíz évvel később is mosolyog rád a kivágott cikkből.

Nézd a tekintetét. Még él.

béke tér 1980 lepattogzott festék vagy a húsz éve elhagyatott sportpálya kapuján a hűlt helyed van ott és a lemenő nap vörös fényében megcsillani nem tudó rozsda múltból visszhangzó gyereksikolyok bomló bőrdarabok kikopott gyep és szakadt háló jelzik itt élet volt anyám méhe védett csak meg az eldördülő rajtpisztoly zajától a szemekbe verődő homokszemcséktől cukros vattapamaccsal etetett belém fecskendezte a legvidámabb barakk emlékeit látod kislányom sok szar közül nekünk a legkevésbé

Kováts Hanna Judit 2003-ban született Budapesten, jelenleg a KRE jogász szakos hallgatója. Szabadidejében ír, olvas, néha fest vagy rajzol, ritkán horgol és köt, de sosem unatkozik.