Pallag Zoltán

A MÁRTÁK

(Részlet a Képzelt lányok könyvéből)

„élek sőt Colát bontok”

Parti Nagy Lajos

A Márták alapvetően nem. Nem tudják megállni, hogy ne egyenek bébirépát közvetlenül lefekvés előtt, fogmosás után. Nem mennek el fodrászhoz, miután elhatározták, hogy levágatják a hajukat rövidre, olyan rövidre, mint nyár elején volt, amikor vízibicikliztetek. Nem találkoznak Fruzsival szerdán, miután lefixálták a helyszínt és az időpontot, mert szerintük úgysem kíváncsi rájuk, csak a nárcisztikus énjét akarja kiterjeszteni, leuralni őket, megcáfolni minden egyes mondatukat, és belefújni a füstöt az arcukba. Nem tudják kivárni december 30-át, inkább felhívják a körmöst, hogy előbb nem-e lehetne-e, így mondják, és nevetnek magukon, hogy milyen viccesek, és hallgatják, ahogy a körmös belemondja a telefonba, hogy nem, sajnálom, de nem. Továbbá nem esznek halat, se csipszet, se csokit, se cukrot, se húst, se pacalt. Ha kérdezed őket: „pacal?”, a válasz egy „biztos, hogy nem”. Aztán kifejtik bővebben, hogy a szegény állatok, a kisborjúk, gondolj bele, és hogy az emberek ostobák, az emberek kegyetlenek, de nem? Elmagyarázzák, hogy nemcsak a borjúk, de az emberek is borjúk, gondolj bele: az emberek ünnepnapokon, amikor minden üzlet zárva van, sorban állnak a benzinkúton, csak hogy csipszeket vegyenek, és szegények azt hiszik, hogy jó nekik, hogy most a nyertes oldalon állnak, hogy ma nem kell dolgozniuk, ma egész nap kólázhatnak, csipszet ehetnek és nézhetik a tévét, pedig ha tudnák, hogy még ilyenkor is másokat szolgálnak, mert szolgák ők, az emberek, a borjúk, akik drága tévéket bámulnak, és büszkék rá, hogy drága tévéket bámulnak az estéiken, a szabadnapjaikon, a hétvégéiken, azért fizetnek, hogy reklámokat nézhessenek, hogy szép nagy tévékből fogadhassák be az üzenetet: igyál kólát, egyél csipszet, igyál sört, egyél hamburgert, egyél húst, cukrot, csokit, édeset, sósat, zsírosat, szénsavast, fűszerest, fogyj le, borotválkozz, moss, főzz, sminkeld magad, fesd a hajad, vegyél autót, abba benzint, gázolajat, legyél menő, az a menő, amit mi mondunk, viseld azt, amit mi mondunk, és morzsázd össze a mi rágcsálnivalónkkal a pólódat, amit a mi kínai, indiai, bangladesi rabszolgáink varrtak neked, a kis kelet-európai rabszolgánknak, amíg mi belefulladunk a kokainba, a pénzbe, és a hatalomba. Hát nem, kurvára nem, mondják ilyenkor a Márták, ezek az amúgy kedves, emberszerető lények, akik a pacaltól egy szempillantás alatt válnak szomorúvá, de lelkessé is, ami nem csoda, tekintve a kérődző állatok gyomorszövetében rejlő potenciálisan végtelen számú lehetőséget a „nem” árnyaltabb kifejezésére. És ha már ilyen húsos nemre találtak, akkor nem is hagyják annyiban, bontogatják, mint egy ajándékcsomagot, amibe újabb és újabb ajándékcsomagot rejtettek. Gondolj bele, szegény emberek, szegény, szegény emberek. De persze érthető, mindenki úgy mulat, ahogy tud. Kinek ne lenne szüksége boldogságra? De hogy a boldogságot a hús, a csipsz, a kóla és a tévé jelentse? Az milyen már? Azt hiszik szabadok, azt hiszik felnőttek, felelősségteljesek. Büszkék arra, hogy jó rabszolgák, pedig a víz alatt járnak. A víz alatt, érted? Nem tudják, fogalmuk sincs róla, és ezt a nemtudást adják tovább a gyerekeiknek. Még a vágyaik sem a sajátjaik, az akaratuk sem az. Azt hiszik eldöntöttek valamit, és aszerint cselekednek. Szabadnapjukon bemennek a benzinkútra, kólát vesznek, a gyereknek Kindert, növelik a szív- és érrendszeri megbetegedés kockázatát, a cukorbetegség kockázatát, a rövid és fájdalmas élet kockázatát. Ha mégis olvasnak, de nem olvasnak, akkor önsegítő könyveket olvasnak. Hallod, hogy milyen szomorú ez? Önsegítő. Ha bajban vagy, és abban vagy, akkor segíts magadon, ha tudsz, mert senki mást nem érdekelsz. Szedd össze magad, találd meg az igaz hivatásodat, az életed célját, a lelki békét, az igazit, az ikigait, a jó élet kulcsát, a siker receptjét, a boldogság receptjét, ha a kettő nem ugyanaz, éld túl a rákot, a függőségeidet, dolgozd fel a szeretteid halálát, a transzgenerációs traumáidat, gyógyítsd meg magad, csak tőled függ, rajtad múlik, egyedül vagy.

A Márták ennél a pontnál, miután kibontották az utolsó legkisebb csomagot is, hallgatásba burkolóznak, kibámulnak egy konyhaablakon, aztán kólát bontanak, és azt mondják: „ne mondj semmit, tudom”. Beleisznak, böfögnek, mosolyognak.

Ilyenek a Márták.

Pallag Zoltán (1978), költő, író, régész. A Leicesteri Egyetem római

kori régészet szakos doktorandusza. 2006 és 2010 között az Árgus

irodalmi és kulturális folyóirat főszerkesztője volt. 'Noir' című

kötete 2014-ben jelent meg a JAK-PRAE gondozásában.