Csiby Édua Boglárka

A hazatérés térformálása Tompa Andrea Haza című regényében

Tompa Andrea Haza című regénye kísérletet tesz arra, hogy szembesítse az olvasót azzal a térrel, amit a hazatérés kíván meg. Kérdés, hogy milyen térképzetet alakít ki a hazatérő? Hogyan alakítja a teret a hazatérő nézőpontja? Milyen kapcsolat képződik meg a hazatért és hazatérő között? Továbbá Faragó Kornélia gondolataira reflektálva arra a kérdésre is választ keresek, hogy „a kötődés, a félig-kötődés, vagy éppen a radikális elutasítás alakzatai határozzák-e meg az útrakelőt, hogy fel kívánja-e számolni korábbi önmagát vagy éppen az önmegőrzés lehetőségtereit keresi.”[1]

A továbbiakban azt a viszonyt értelmezem, amely az elindulás és a hazatérés tere között rajzolódik ki, illetve érinteni fogom azt, hogy ebben a hazatérésben milyen jelentőséget kap a tér, és hogyan alakul ki ez a hazatérés jelentésrétegeiben. A tér fogalmát Faragó Kornélia nyomán használom, aki egy transznacionális közegben értelmezi azt, amely egyszerre hiánytér és lehetőség a létező számára. A geokulturális tértapasztalásban a paradigmaváltások által képződnek meg olyan határvonalak, amelyek markánsan különböznek egymástól, és a megérkező és az otthont kereső tereiként lesznek értelmezhetők.

Tompa Andrea regényének főhőse az emigrációból tér vissza, hogy elmenjen egy osztálytalálkozóra, visszaemlékezzen a régi időkre, újrajárja múltja helyszíneit. A már sikeres író a hazatérést is egy narratívára kívánja felfűzni, új regényén dolgozik, amit apjáról tervez írni. Azonban ennek a ténye csak tovább feszíti az otthontalanság képzetét. A hazatérés során megtapasztalja az idegenség új definícióját, és a megismert ismeretlen hatása alá kerül. Érdekes nézőpontot nyújt, hogy a műben a főhős személyét nem ismerjük, nem nevezi meg őt a regény. Ezzel szemben az otthonmaradókat és az emigráció néhány tagját felfedi a szöveg. Ilyen például Edina, aki nem emigrált, és szép karriert futott be mint nyelvtanár, vagy Ágó, aki Amerikában él, és a tudományos élet meghatározó személye.

A nyelvi akadályokkal küzdő főszereplő feladata, hogy az osztálytalálkozón beszédet mondjon. A nyelvi értelemben vett idegenséget a főhőssel együtt a többi emigrált is átéli. Az elbeszélő személye is bizonytalanságot hordoz magában, ez is eleme ennek a felnagyított képi világnak, a folytonos otthonkeresés szimbolikájának. Ez az idegenség immár nem helyhez kötött, hanem egyetemességig növekszik a regényben.

Az elszakadás a magunk mögött hagyott tér élményében jelentkezik Tompa Andrea regényében. A kutatott, a vágyott otthon képe állandóan ott lebeg a szöveg felett. A hazatérőnek el kell foglalni a teret, újra magáévá kell tennie. Ugyanakkor az elbocsátás maga mögött hagy egy teret, az elszakadás kétpólusú szakítást jelent. „Kis idő, amíg megszakítja a látványt, hogy az egykori saját maga most ennyire idegen.”[2] Ez a szöveghely is azt jelzi, hogy a hazatéréssel az egykori és jelenlegi önmaga között fellép egyfajta disszonancia, így ebben a kialakult hiánytérben a látvány azt mutatja, mintha ez az utazás nem történne meg. Ahogy Kolozsi Orsolya kiemeli, a hazaút értelmezhető mentális utazásként is: „Bár a hazatérés egyszerűnek tűnik, mégsem jóleső megérkezés, sokkal inkább egy be nem gyógyuló seb újbóli feltárása. A regény főhőse egész fiatalon hazát vált, de ennek a váltásnak a terhét még ötvenévesen is cipeli, a honvágy, az elveszített közeg kínzó hiányától nem tud szabadulni.”[3] A hazautazás egy időutazás is, a főhős szembesül múltbeli önmagával, de ez a léthelyzet már az emigráció alatt kínozza.

Másképp jelenik meg a két tér, az idegenség és az otthon terei a különböző nézetekből: „A beutazott terek nyitott, várakozó nézetből tárulnak fel, de egy eléggé különös nézetből, az itteni és az otthoni, a mondhatni kontextuális idegenséget összekapcsoló-összevető pillantásban”.[4] Az emigráció során újradefiniálódik a tér képzete és új jelentéskörben rajzolódik ki az én tudata. Egyfajta folytonos énkeresés és térképzési kísérlet együtthatása jelentkezik a szövegben. Az emigrációban élő nem tartja otthonának a hátrahagyott hazát, de nem talál megfelelő helyet új világában sem. Az útra kelés fontos mozzanata a szövegnek: „Állni, várakozni, egy helyben lenni régen lehetetlennek tűnt – megállni maga volt a kudarc. Hová lett belőle az útra kelés szenvedélye?”[5] – teszi fel a kérdést a főszereplő. Az úton levés életformává vált, ezúttal mégsem vágyakozik az elindulás után. A hátrahagyott haza utáni vágy tölti ki az érzékelést, míg az új otthon jelentés nélküli térként jelentkezik: „Sosem állt meg, sosem adta oda testét ennek a helynek, a testét, a szívét, ami egy. (...) Hogy nem tudunk jelentésvesztett, jelentés nélküli helyeken létezni. Nem bírjuk elviselni az ürességet”.[6] Az utazás kitölt egy űrt a létező számára, így könnyebben tudja meghatározni magát a térben. A hazautazás közben teszi fel a következő kérdést is: „Egyébként ki az a mi? És a haza?”[7]

Az úton levés közelebb hozhat a másikhoz, de ugyanakkor távolságtartást hívhat elő a másikból: „Az úton megközelíthető a Másikra való beállítódás, de a Másik elérhetetlenségére, sőt elzárkózására, elutasítására is számítani kell, arra a lehetőségre, amikor a tapasztalat szerkezetét a távoltartás élményköre, a distanciérzékelés határozza meg”.[8] Megvan a lehetősége annak, hogy a hazatérés közelebb enged a másikhoz, az eddigi idegenhez, de ehhez el kell mozdulnia a köztes én-állapotból, amit az emigrációs létezés okoz. „Harminc év múlva egyre körülményesebben szánja rá magát az utazásra. Azt hiszi, mindent kiutazott magából. (..) nem akar több másik időzónát, egyetlen időzónát kar. Valahol otthon lenni már.”[9] Illetve: „Nem, nem akarok emigráns író lenni. Meg akarok érkezni. Közétek tartozom. Közétek akarok tartozni…”.[10] Az előző szöveghelyek azt jelzik, hogy a főszereplő már otthont szeretne találni a sok utazás után. Azonban a hazatérés nagyobb elszántságot kíván meg az éntől: „S hogy hazatérni, most már ő is tudja, sokkal, de sokkal fáradtságosabb, mint elmenni”.[11] „Mi, akik már réges-régen eljöttünk, soha meg nem érkezünk sehová, mindig csak jövünk, coming from.”[12] Ez az élményvilág olyan változást ír le, amely által a szereplő egy köztes térben érzi magát utazás közben. Ez a köztes tér az utazás terét foglalja magába, és azt a bizonyosságot kelti a főhősben, hogy van olyan tér, ahol biztonságosan, nyugodtan mozoghat.

Az utazás egy sajátos aspektusa a tértapasztalásnak. Ez a különbözőségek láttatásában érhető tetten: az utas olyan előzetes szerkezetekkel rendelkezik, amelyek a tapasztalat birtokában felülírhatók. Ennek a tapasztalati és előkép összevetésének realizációja az utazási helyzet.[13] Faragó Kornélia szerint „a lehetséges tapasztalatra való felkészülés, majd a belső illúzió és a külső kép különbségének milyensége befolyásolja a látást”.[14] Tompa regényében a főszereplő ebben a helyzetben úgy viselkedik, mint aki nem biztos az előzetes tudásában, előképeiben, és abban, hogy ez milyen összefüggésben van a tapasztalati síkkal. A főszereplő tervezett könyvében új megvilágításba kerül a város, több jelentésréteggel gazdagodhat így a térképzete: „Amikor könyvet akart írni a városról, gyakran látogatott oda, mindig új nézőpontot, új háztetőket keresve (…). Szokja, tanulja az idegenséget. Egyszer talán az idegenség későbbi fokán, a csodálkozás új tekintetével ismét nekirugaszkodik”.[15] Itt egyszerre találkozik az ismert és az újrateremtett idegenség, így a tér bizonytalan jelentésbe kerül, az idegennek hitt haza képei keverednek össze, a tapasztalati sík nem egyezik az előhívott előképekkel. Ez a metanarratív megoldás segít eligazodni abban, hogy az emigrált hogyan éli meg az idegenséget és az állandóan újraképzett valóságot: „Kis idő, amíg megszokja a látványt, hogy az egykori saját most ennyire idegen”.[16] Ez a város ismerősként tekint rá, azonban ő már nem találja a helyét, idegenként köszönti azt: „Visszajött a városba, a helyre, ahol az apjáról szóló anyagokat gyűjtötték, a városba, ahol született és nevelkedett, (…) hogy majd itt, ezen a valaha ismerős tájon, amely szállásának ablakából ismeretlennek látszik, próbára tegye a dossziét”.[17] A szülővárosában minden megváltozott, idegennek hat számára: „Azt hitte, mindent tud a városról, erre ott találja magát, a szülővárosa közepén egy századok óta létező idegen térben”.[18] A főszereplő azért tér vissza szülővárosába, hogy adatokat, történet foszlányokat gyűjtsön a könyvéhez, amely édesapjáról szólna. Ahogy Fenyő Dániel is rámutat arra, hogy a főhős „mintegy belegyakorolja magát a múltba, amely közvetítésével újra személyessé alakítja az általa bejárt teret.”[19] A megszerzett dosszié alapján végigjárja apja útvonalát, a leírt terek sokaságát: „A bejárt tér és az eltelt idő az egyetlen bizonyosság azokon a papírokon”.[20] Az előbbi szöveghely azt mutatja meg, hogy a megélt idegenséggel hogyan szembesül a főszereplő, miként tudja bejárni ezt az idegenként ható teret.

A térpoétika ilyen módon való bevonásával az utazás új megközelítést kap, túllép a hagyományos nézeten, amely szerint – Faragó Kornélia szavaival élve – az utazás „a strukturált, biztos, szilárd, tartós idő-térbeli kimozdítás, a változatosság, a lét-dinamizálás topikus formaeszköze”.[21] Itt már megtörténik a tér e kettőzött jelentésrétegével való feltöltése. A hazatérő másként viszonyul a megképződött földhöz, amelyet hazának fogad el. De összeegyeztethető-e ez a haza fogalom azzal a fogalommal, amire a főszereplő az első fejezetben rákérdez?

Ekkor kap fontos szerepet az anyanyelv kérdése. A szövegben több helyen idegen nyelvi beemelések szerepelnek, a szereplők keresik a megfelelő kifejezéseket, vagy éppen nyelvi akadályokba ütköznek. Tompa Andrea egyik tanulmányában a következőképpen ír erről: „A nyelv és a megnevezés szorosan leképezi az időt és teret, a benne foglalt eseményeket, hatalmi helyzeteket, hatalomváltásokat, a szűkülő és táguló tereket”.[22] Ebből a gondolatból is kitűnik, hogy Tompa Andrea miként gondolkodik a térről, és ezt hogyan tudja a regényeinél alkalmazni. A nyelvünk tud térképző, térleképező szerephez jutni, amely egyszerre meg is nyitja a szereplő számára a tereket. A regényben a nyelvi problémába ütköző szereplők idegen terekben nehezen találják meg saját tereiket, ahol magabiztosan tudnak mozogni. Csaba Svédországban nehézségek árán érteti meg magát a gyorséttermi dolgozóval, leginkább abban látja a megoldást, ha nyelvet váltana, és angolul társalognának: „Talán túlságosan akarja ezt a nyelvet, megfeszítve akarja beszélni, a nyelvnek pedig nem feszülnie kell, hanem könnyedén a válladra szállnia, mint egy lepkének”.[23] Ezzel a hasonlattal utal arra, hogy a nyelvnek úgy kell rendelkezésre állnia a beszélőjének, hogy az ne kényszerből használja, hanem természetességgel fordulhasson felé. A nyelv azonban nem mindig nyújtja ezt a bizonyosságot: „Hogy a nyelv immár megszűnt a szájban, helyette csak a mások kölcsönnyelve van, ami számunkra legfeljebb egy bérelt kabin, olcsó panzió, verítékkel megfizetett albérlet lehet, de sosem otthon”.[24] Ebben a szöveghelyben sűrűsödik össze az az állítás, amely szerint a nyelvnek magától értetődőnek kell léteznie a nyelvhasználó számára, hogy az fel tudja mérni magát a térben. Erre utaló képek a bérelt kabin, az olcsó panzió, amely szerint a nyelv idegenként tud hatni. „Angolul mindent el lehet mondani, még ő is képes rá. Oda mindig el lehet menekülni a saját nyelvi börtönből, ott nem kell küzdeni a fenevadakkal.”[25] A beszélő számára van egy nyelv, amely által megtalálja a helyét az idegen környezetben, de a kérdés itt az, hogy a beszélő kötődhet-e valamilyen térhez ebben a soknyelvű, soknemzetiségű közegben? Arzt Tímea kritikájában olvasható, hogy „ennek a szövegnek az elbeszélője nem köti magát egyetlen földrajzi térhez sem – általános érvényűvé teszi mondanivalóját”.[26] A nyelv tehát nem nyújt olyan lehetőséget, hogy a szereplő otthonra lelhessen. Az anyanyelv kérdése az emigrációban élők esetében az alábbiak szerint alakul Hites Sándor értelmezésében:

„Az emigráció, metaforaként értve, egy sor olyan jellegzetességet felidéz, melyek az utóbbi évtizedek elméleti gondolkodásának fő szempontjai, illetőleg a szövegolvasás újabb keletű gyakorlatai közé tartoznak. Ilyenek az elhelyeződés, kimozdulás, decentrálás alakzatai, a nyílt forma méltánylása a zárttal, a peremé a középponttal, a távollété a jelenléttel, a különbözőség az azonossággal, heterogeneitás a homogeneitással szemben. ”[27]

A kivándorlás ilyen lehetséges értelmezése új irányt nyit a nyelv szerepének feltárásában. Eszerint az emigráció ezen szempontok alapján gyarapítja a nyelvi jelleget, és kilép az említett dialektikákból. Tompa Andrea megújítja az emigrációról szóló diszkurzus határait, és egy új értelmezést kínál, amely alapján az emigrált nyelvében is idegen környezettel találkozik. Hites értelmezésében „az emigráció perspektívájából az anyanyelv nem mint kéznél levő eszköz, hanem mint tét, adott esetben mint önmaga tétje mutatkozik meg”.[28] Ezzel a téttel az anyanyelv sorsa lesz meghatározó ebben az idegen helyzetben. Továbbá az, hogy az emigráns hogyan érzi magát otthonosan a nyelve által a távollétben.

Az emigrációban élő szereplők nyelvi meghatározottságukban sem lehetnek konkrét helyszínekhez köthetők. De Certeau élesen elkülöníti egymástól a teret és a helyet, a helyet mint az identifikáció fontos elemét írja le. Az emigráció mély hatást gyakorol a főszereplőre. Ezen lenyomatok figyelhetők meg Tompa regényében is. A helyek őriznek magukban hatásokat, melyek az identitás kiépüléséből fakadnak:

„A helyek már nem az identitás tiszta, különleges támogatásai, és már nem kötődik a nemzetek politikai határaihoz, de még így is a társadalmak elképzelései között rezonál. Az identitások a megtestesült és beékelődött narratívák alapján formálódnak, különböző helyekhez kötve. A kulturális geográfia fogalmával élve nem a tér által formált identifikáció történik, hanem a helyek által.”[29]

Ez a kulturális térmeghatározás igaz Tompa regényére is, melyben a tér és a hely különbségében lehet megragadni ezt a nézőpontot. A mű arra keresi a választ, hogy az identitás ebben a sokféle térben hogyan tud kiépülni, hogyan válik a szubjektivitásban meghatározóvá. Ebben az esetben nem térhez, hanem helyhez köthető identifikáció történik. De Certeau értelmezése szerint a tér azért különül el a helytől, mert a hely fogalma egy olyan rendet takar, amelyben az együtt létező dolgok elrendeződnek. A tér ezzel szemben hordozza az irányokat, a sebességet és az időben bekövetkezett változásokat. A tér a benne mozgó elemek interszekciója által képződik meg, a benne konstruált funkciók eredményeként jön létre. „A tér olyan, mint a kimondott szó, amikor az az aktualizáció által bizonytalanná válik.”[30]A hely a használói által válik térré, a hely aktualizációja ennek értelmében a tér. „Egy hely tehát pozíciók pillanatnyi konfigurációja. A stabilitás jelzéseit implikálja”.[31] A tér pillanatnyi változása a helyet mint egyértelmű kapcsolatot lépteti elő: „a tér és a hely viszonya a mozgalmasság és a mozdulatlanság ellentétes képzetköreiben tűnik megragadhatónak. A hely nem csupán a stabilitás, hanem a közvetlen érzékelés eszméjét is hordozza, a jelenlétnek, esetenként a jelenlét feltűnő hiányának az értelmezhetőségét vonva be a gondolkodásba”.[32]

Tompa Andrea regényében ez a jelenség szorosan összefügg a nyelv kérdésével. A nyelv által a hely térré összpontosulhat. Ez úgy mehet végbe, hogy a szereplő lemond a nyelvi azonosulásról az új otthonában:

„Akiről itt szó van, úgy vált országot, hogy közben nem vált nyelvet, nem megy el más világba, mint sok osztálytársa. Ő hazatér, de anyaországában idegen, legalábbis annak tekintik. Nem elmenekül otthonról, hanem csak él a lehetőséggel, amikor már lehet. Oda érkezik meg, ahol minden az ő nyelvén van, ám ez mégsem a hazája.”[33]

Az egyik szereplő ki is fejti, hogy a tér hogyan hat a létezőre: „A tér mindig látható nyomokat hagy rajtad, (…). Mindig látszani fog rajtam, honnan jövök”.[34] Ebből is látszik, hogy a tér olyan nyomokat hagy a szubjektum kulturális tudatában, amely alapjaiban határozza meg az embert.

A regény több példán keresztül utal a nyelv, az írás szerepére a térbeli meghatározottságban. Az írásra való reflexióban a narrátor megemlíti, hogy a nyelv olyan teret kínál, amelyben a szerző nyugodtan létezhet: „Betű és remény. A nyelvet vissza kell foglalni, hogy otthon legyen benne. Az egyetlen lakható tér a nyelv, ha elveszíti, meghal”.[35]

Ebben a metanarratív elemben látható, hogy a nyelv birtoklása elsőrangú, és az írás terének nélkülözhetetlen részének kell lennie. Az írás magába foglalja a nyelv egészének pillanatnyi birtokba vételét. Az otthonról való beszédmódhoz viszont szükséges a nyelv megfelelő birtoklása: „Erről az egész idegenségről. Szívja magába, de nincs hozzá története, se nyelve”.[36] Az írás ebben az esetben a kiszabadulás egyik lehetséges megoldása, lehetősége. Írni itt annyi, mint a szerző otthonra találása. Ez a reflektált viszony biztosítja az emigrációs helyzet pontos leírását anélkül, hogy a konkrét helymegjelölés és megnevezés megtörténne. Érdekes megoldás, hogy a két legtöbbet szerepeltetett helyszín és a főhős, illetve a hozzá közel állók (például a fia) nem kerül megnevezésre. Ez a tényleges írásra való utalásra remek példaként szolgál, mert a nyelv itt nem képes megjelölni tárgyát, átvitt értelemben a nyelv nem szolgál segítségül, hogy az otthon alanyait, az emigráció és az otthon két helyszínét detektálja. Míg például Csabát, aki szintén emigrációban él, megnevezi Tompa, és a hozzátartozó cselekmény pontos helyszíne is említést kap. A narrátor itt a megszólalás korlátaival szembesül, annak nehézségével, hogy nem tud beszélni a főhős az általa megélt eseményekről, és azzal is, hogy a legnehezebb helyzetben lévő emigráns személyét név szerint is felfedje.

Összeségében a térfunkciók különös jelentésréteget képeznek meg Tompa Andrea regényében. A helyhez kötöttség, a nyelvi helyzet erősen determinálja a hazatérő, otthont kereső szereplőket. Habár az emigrációban élők csak egy osztálytalálkozó kedvéért gyűlnek össze, mégis ez a hazatérés identitásformáló erővé összpontosul, és igen jelentős kérdéseket vet fel a hazatérőkben. Elsőként az elindulás kérdése felől közelítettük meg ezt, mely szerint az idegen és az otthon terei másképpen jelennek meg a kötetben. A regény főhősének magáévá kell tennie a hazatérés terét, hogy újra elfoglalhassa helyét a térben. Másodsorban a főhős megtapasztalja az idegenséget új otthonában, de hazatérve is, egyszerre találkozik az ismert és az újrateremtett idegenség, így a tér bizonytalan jelentésbe kerül, a tapasztalati sík nem egyezik az előhívott előképekkel. Ezután fontos szerephez jutott az anyanyelv kérdése is, amely meghatározó a főhős számára abban, hogy hazatérve újból azonosítani tudja önmagát. Ez azonban akadályokba ütközik. Az emigrációban élőknél az anyanyelv a létezés tétjévé emelkedik. A tér kulturális meghatározottságúvá válik, amely úgy megy végbe, hogy a tér látható nyomokat hagy a használóján, így mindig beazonosítható lesz. A nyelvi és nem nyelvi identitás visszaszerzésében a főszereplő számára adott az irodalom, az írás tere, amely biztos közeget nyújt a nyelv újbóli, ezúttal végleges visszafoglalásában.

Bibliográfia

Arzt Tímea: Haza a nyelvben – kritika Tompa Andrea Haza című regényéről, = https://www.kortarsonline.hu/aktual/tompa-andrea-haza.html (Letöltés utolsó dátuma: 2021.03.22.)
de Certeau, Michel, A cselekvés művészete, ford. Sajó Sándor, Szolláth Dávid, Z. Varga Zoltán, Bp., Kijárat, 2010.
Faragó Kornélia: A viszonosság alakzatai, transzkulturális jelentésélmények, = https://www.uni-miskolc.hu/~philos/2010_tom_XV_1/51.pdf (Letöltés utolsó dátuma: 2021.03.25.)
Faragó Kornélia: Közelség és különállás, Forrás, 34. évfolyam, 6.sz, 2002.
= http://epa.oszk.hu/02900/02931/00045/pdf/EPA02931_forras_2002_06_06.pdf (Letöltés utolsó dátuma: 2021.02.26.)
Faragó Kornélia: Szemléleti terek, helyzeti reprezentációk. A térgondolkodás dominanciájáról, Műhely, = http://docplayer.hu/9344835-Muhely-farago-kornelia-szemleleti-terek-helyzeti-reprezentaciok.html  (Letöltés utolsó dátuma: 2021.03.15.) 
Fenyő Dániel: „Pedig tetszett már itt járni”, = https://litera.hu/magazin/kritika/pedig-tetszett-mar-itt-jarni.html (Letöltés utolsó dátuma: 2021. 02.25.) 
Hites Sándor: Anyanyelv és emigráció. In: Az olvasás labirintusában: tanulmányok Eisemann György hatvanadik születésnapjára. Ráció, Budapest, 2013, 604-615.
Károlyi Csaba: „Ahogyan élek”, = https://www.es.hu/cikk/2020-07-17/karolyi-csaba/ahogyan-elek.html (Letöltés utolsó dátuma: 2021.04.27.)
Kolozsi Orsolya: Közel hajolni a honvágyhoz, = http://www.barkaonline.hu/kritika/7427-kozel-hajolni-a-honvagyhoz--tompa-andrea--haza (Letöltés utolsó dátuma: 2021.04.02.)
Reisenleitner, Markus: Tradition, Cultural Boundaries and the Constructions of Spaces of Identity, = http://www.yorku.ca/soi/Vol_1/_HTML/Reisenleitner.html (Letöltés utolsó dátuma:2021.04.05.)
Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020.
Tompa Andrea: Regénykeresés: A hely és az ember, 2000, 2.sz., 2019, = ketezer.hu/2020/04/tompa-andrea-regenykereses-hely-es-az-ember 





[1] [1] Faragó Kornélia: A viszonosság alakzatai, transzkulturális jelentésélmények, https://www.uni-miskolc.hu/~philos/2010_tom_XV_1/51.pdf (Letöltés utolsó dátuma: 2021.03.25.), 51.

[2] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 97.
[3] Kolozsi Orsolya: Közel hajolni a honvágyhoz, = http://www.barkaonline.hu/kritika/7427-kozel-hajolni-a-honvagyhoz--tompa-andrea--haza (Letöltés utolsó dátuma: 2021.04.02.
[4] Faragó Kornélia: Uo. ,52.
[5] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 5. 
[6] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 235.
[7] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 11.
[8] Faragó Kornélia: Uo.,54. 
[9] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 25.
[10] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 193.
[11] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 29.
[12] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 441. [Kiemelés tőlem.]
[13] Faragó Kornélia: Uo, 56.
[14] Faragó Kornélia: Uo.,56.
[15] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 98.
[16] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 97.
[17] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 98.
[18] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 99.
[19] Fenyő Dániel: „Pedig tetszett már itt járni”, = https://litera.hu/magazin/kritika/pedig-tetszett-mar-itt-jarni.html (Letöltés utolsó dátuma: 2021. 02.25.)
[20] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 103.
[21] Faragó Kornélia: Közelség és különállás, Forrás, 34. évfolyam, 6.sz, 2002, = http://epa.oszk.hu/02900/02931/00045/pdf/EPA02931_forras_2002_06_06.pdf (Letöltés utolsó dátuma: 2021.02.26.)
[22] Tompa Andrea: Regénykeresés: A hely és az ember, 2000, 2.sz., 2019, = 
 ketezer.hu/2020/04/tompa-andrea-regenykereses-hely-es-az-ember (Letöltés utolsó dátuma: 2021.02.27.)

[23] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 111.
[24] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 168.
[25] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 438. 
[26] Arzt Tímea: Haza a nyelvben – kritika Tompa Andrea Haza című regényéről, =https://www.kortarsonline.hu/aktual/tompa-andrea-haza.html (Letöltés utolsó dátuma: 2021.03.22.)
[27] Hites Sándor: Anyanyelv és emigráció. In: Az olvasás labirintusában: tanulmányok Eisemann György hatvanadik születésnapjára. Ráció, Budapest, 2013, 604.
[28] Uo.
[29] Reisenleitner, Markus: Tradition, Cultural Boundaries and the Constructions of Spaces of Identity, http://www.yorku.ca/soi/Vol_1/_HTML/Reisenleitner.html (Fordítás tőlem: CS.É.) (Letöltés utolsó dátuma:2021.04.05.)

[30] de Certeau, Michel, A cselekvés művészete, ford. Sajó Sándor, Szolláth Dávid, Z. Varga Zoltán, Bp., Kijárat, 2010, 117.
[31] de Certeau, Michel Uo.,140.
[32] Faragó Kornélia: Szemléleti terek, helyzeti reprezentációk. A térgondolkodás dominanciájáról, Műhely, =http://docplayer.hu/9344835-Muhely-farago-kornelia-szemleleti-terek-helyzeti-reprezentaciok.html (Letöltés utolsó dátuma: 2021.03.15.), 50.
[33] Károlyi Csaba: „Ahogyan élek”, = https://www.es.hu/cikk/2020-07-17/karolyi-csaba/ahogyan-elek.html (Letöltés utolsó dátuma: 2021.04.27.)
[34] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 232. 
[35] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 342.
[36] Tompa Andrea: Haza, Jelenkor, Pécs, 2020, 344. 

Csiby Édua Boglárkának hívnak. 1993-ban születtem Dunaújvárosban. Jelenleg Budapesten élek. A Pécsi Tudományegyetem angol-magyartanári szakán végeztem a tanulmányaimat. Érdekel többek között a tér és a szubjektum narratológiai leírása és ezek filozófiája. Kutatásom középpontjában jelenleg Virginia Woolf munkássága áll. A kutatás mellett verseket is írok.