A 77 fejű herceg énekéről, megjelenés előtt

Interjú Kellerwessel Klausszal

Hamarosan megjelenő első könyve kapcsán kérdeztem Klaust, aki jelenleg másodéves pszichológia szakos az ELTE-n. Több munkája már a Nincs online folyóiraton is megjelent az Absztr/aktok rovatban, hiszen többek között képzőművészként is tevékenykedik.

Hogy vagy, mi tölti ki a mindennapjaidat?

Most a távoktatás kínjait nyelem már egy jó háromnegyed éve, úgyhogy napjaim nagy részét a beadandóírás és az önostorozás teszi ki. Lehetne rosszabb is. Másodéves vagyok, fél évig volt csak jelenléti az egyetemünk, de máig visszasírom ezt a kis félévet.

Képzőművészettel mióta foglalkozol? Tanultad esetleg?

Ilyen jobbagyféltekés rajztanfolyamokat meg hasonlókat végeztem kicsiként, de komolyabban még sajnos nem tanultam. A legfőbb motivációm a rajzolásra elsősorban a tanórai unaloműzés volt. Az unalmat rettenetesen viselem, amikor például egy szigorúan kötelező konferencia van, ahol még a füzetem sem lehet nálam, akkor általában a nyakamat kaparom, hogy legalább a fájdalom elterelje a figyelmem az unalomról. De ha van egy füzetem, akkor nem is unatkozom. Ha például egy kurzus negyedórára üresjáratba jut, akkor én azalatt rajzolok egy hatalmas robbanást, ahol egymást evő sárkány-macskák párolognak a semmibe, meg hasonlókat. Most a korona alatt szisztematikusabban is ráfeküdtem a dologra. Végignéztem kismillió blogot-vlogot-miegymást, könyveket olvastam a témában, mert elhatároztam, hogy egye fene, akkor megpróbálom illusztrálni a saját könyvemet. De nagy fába haraptam. Szerintem nincs ilyen mondás, de lesz. Rengeteget foglalkozom most ezzel. Egy-egy rajzot rengetegszer készítek el, a többség pocsék lesz, de elég csak a jól sikerülteket belerakni a könyvbe, úgyhogy az emberek azt hiszik, hogy tudok rajzolni, pedig csak a nagy számok törvénye az egyetlen fegyverem.

És mi szokott még inspirálni? A könyv illusztrálásához gyűjtöd a dolgokat, de mi ad mégis ötletet?

Első inspirációm talán a mozaikos matematikatankönyvsorozat volt. Onnan szinte minden rajzot és illusztrációt lemásoltam, sokszor még irodalomórán is ezzel voltam elfoglalva, ami azért nagy szó, mert az irodalomórákat szerettem. Emellett egy hónapig cserediákoskodtam Madridban, és az ottani múzeumokba ingyenes volt a belépés 25 éven aluliaknak. Szinte minden egyes délelőttömet a Pradóban töltöttem, napi két-három órákat, közben ijesztően közel mentem festményekhez, percekig bámultam őket. Csoda, hogy nem szóltak rám. Egyszer rajzórán az volt a feladatunk, hogy rajzoljunk valami dadaista alkotást. Én nem rajzoltam, csak megtéptem, illetve meggyújtottam egy újságpapírt. A tanárnő nem fogadta el. Túl dadaista volt.

A cserediákprogramnál mennyire volt befolyásoló tényező vagy motiváció a Prado? Vagy ez csak úgy jött, amikor ott voltál?

Inkább a kalandszomj meg a nagyváros-vágy motivált. Kecskeméti vagyok, és mielőtt Madridba mentem volna, még Budapesten sem jártam nagyon, el se tudtam képzelni, hogy milyen lehet mondjuk egy igazi felhőkarcoló… Meg a spanyol nyelvről tudtam meggyőzni a szüleimet, hogy lenne értelme megtanulnom. Akkoriban nagy Márquez-lázban égtem, és elhatároztam, hogy én akkor pedig eredetiben fogom olvasni a műveit, annyira meg fogok tanulni spanyolul. Be is vásároltam spanyol nyelvű Márquez és egyéb művekből rendesen, de egy nagyon gyér A2-nél azóta se jutottam tovább. Szóval így konkrétan, hogy „Prado”, nem volt a legfőbb motiváció, de azzá lett így utólag.

A munkáid kapcsán meséltél róla, hogy egyfajta unaloműzésből indult ki az egész. Nálunk is jelentek már meg képek a munkáidról… A Nincs előtt voltak már publikálva műveid?

Egy-egy kecskeméti ifjúsági klubban fordult elő kiállításom, meg az Illyés Szakkollégium itt Budapesten felkért, hogy készítsek néhány illusztrációt egy szexuálpszichológiai konferenciára, amiket jól el is készítettem… Elmondhatom magamról, hogy szexuálpszichológiai kiállításom is volt, ez azért elég laza. De néhány eldugottabb helyen most is van egy-egy rajzom, mert ottmaradt véletlenül. Vicces ezeket újra látni, évekkel később. A kiállítási lehetőségek általában szövevényes ismertségi hálókon keresztül szoktak hozzám eljutni. Ismerek valakit, aki ismer valakit, akinek kellenének rajzok, és akkor jelentkezem, hogy heló, itt vagyok.

Mi a helyzet a könyvvel? Mesélj erről egy kicsit…

Nagyon úgy néz ki, hogy május végén nyomdában lesz, és ki is lesz nyomtatva, ki is lesz adva az életem első önálló könyve, és ez tök jó, alig várom, bár meglepően sok vele a macera. Sok kompromisszumot kell kötni, néha egész tartalmi elemeket kell kiirtani a szövegből, ami egy rendkívül fájdalmas dolog. Erre nem mindig voltam felkészülve. A könyv két színdarabot tartalmaz, amiket egy szürreális-mágikus vers foglal keretbe. Végül ennek a versnek a címe lett a kötet címe is: „A 77 fejű herceg éneke”. Ezt a verset két színdarab szakítja félbe, amik felfoghatók a versbeszélő álmaként, hallucinációjaként is, mintha minden történés benne zajlana le, minden mozgás belső mozgás lenne, de a darabok megállják a helyüket magukban is.

Az első színdarab Kongó gyarmatosításáról és az ottani népirtásról szól. Az alapötletet egy tízperces Youtube-videó adta, amiben Hitler popkultúrában betöltött szerepéről esik szó ((28) Why Hitler is Everywhere – Wisecrack Edition - YouTube). Ebben a videóban pár másodpercre felvillantják, hogy amúgy a Hitler előtti legnagyobb népirtás II. Lipót belga királyhoz fűződik. Erre nem is fordítottam különösebb figyelmet. Ha a videó után megkérdeznek, hogy tudom-e ki az a II. Lipót, akkor azt mondom, nem, ötletem sincs. De aznap éjjel arról álmodtam, hogy éppen hárman adunk elő valami kamaradarabot, én, II. Lipót meg egy bohóc, és II. Lipót az előadás folyamán, anélkül, hogy ez be lett volna tervezve, odajön hozzám, és lelő. Erre ébredtem. Évről évre elhatározom, hogy vezetek álomnaplót, mint Carl Jung, de mindig félbehagyom. De ezt az álmom pont lejegyeztem. Szerencsére, mert az érettségi utáni életcél-vákuumban írtam ebből egy színdarabot, ami egész jó lett. Most éppen ezt a darabot illusztrálom. Van a darabban egy karakter, aki megszerzett egy csomó titkos, fű alatt keringő fényképet a kongói állapotokról, és ő ezeket a fotókat folyamatosan lerajzolja és továbbadja, lerajzolja és továbbadja. Ezek a rajzok vannak a szövegbe szőve, a színpadi történésekkel párhuzamosan. A másik színdarabom salgótarjáni üveggyármunkások egzisztenciális kínjairól szól.

A Klaus által említett és saját kezűleg készített illusztrációi a könyvben

Ez nagyon újítóan hangzik számomra. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a fogadtatása.

Én már annak nagyon örülök, ha lesz bármilyen fogadtatása. Mármint nem tudom, hogy bárki is olvasni fogja-e.

Milyen kiadónál fog megjelenni?

A Napkút Kiadót is működtető Cédrus Alapítványnál. Első körben neten lehet majd megrendelni, például a Napkút Kiadó vagy a Líra honlapján, illetve a Bookline-on, személyesen pedig az Írók Boltjánál. Ha viszont úgy néz ki, lesz rá kereslet, akkor előbb-utóbb a nagyobb könyvesboltokba is eljut, először Pesten, de remélem Kecskeméten, sőt Salgótarjánban is.

Mostanában a tanulmány rovatunkba is többször írtál, és műfordítással is szoktál foglalkozni. Ezzel a kettővel mi a helyzet?

Műfordítani nagyon szeretek, de nem igazán tudok. Amikor azon őrlődöm, hogy írnom kellene valamit, de ihletstop van, gyakran kapok le egy-egy német kötetet a polcról, hogy most akkor lefordítok valamit belőle, lesz, ami lesz. Itt is kell tíz-húsz, hogy sikerüljön belőle egy-kettő, mint a rajzoknál. Ezekben próba-szerencse ember vagyok, de saját művek írásánál például görcsösen megtervezek mindent, egy oldalhoz írok két oldalnyi vázlatot, még az ilyen randomnak tűnő tudatfolyam-írásokhoz is. Olyan nyelvekről is próbáltam meg verseket lefordítani, amiken nem beszélek. Spanyolul például egy hároméves szintjén gagyogok, de azért egy-egy Lorcára néha rávetem magam. Törökül, arabul semmit, abszolút semmit nem tudok, de egy szótár, a Google meg a zabolátlan fantáziám együtt egész tűrhető dolgokra is képes. Ez különösen izgalmas, mert a szemem láttára bontakozik ki a vers értelme, nagyon feszülten szoktam ilyenkor várni az utolsó sort. Ezek persze nem fordítások, inkább közepesen bizonytalan tippek arra, miről szólhat az eredeti vers. Néha megállnák a helyüket önálló, magyar versekként, de nehéz őket publikálni, mert mi van, ha pont sikerült eltalálnom, miről szólt az eredeti? Akkor csak nem állíthatom azt be sajátomként! Műfordítás szekcióba se mehetnek, mert mi van, ha félrefordítottam az egészet, és olyanokat adtam szegény költő szájába, amiket ő felvállalhatatlannak tartana? Még Louisie Glück Nobel-díjának hírére volt egy nagy műfordítás-rohamom, egy éjszaka alatt lefordítottam egy félkötetnyi Glück-verset, mindent, ami hozzáférhető volt a neten. Másnapra már szét is küldtem a magyar folyóiratok között, mondván, hogy erre most van kereslet, biztos megörülnek neki, és le is hozzák rögtön. A többségük erre hónapok múlva válaszolt, amikorra már Glück hírértéke egészen megcsappant. Máig négy folyóirat jelezte vissza, hogy szívesen közölne ezekből a fordításokból, igen ám, de kellene nekik Glück engedélye. Mivel se neki, se az ügynökének nem található meg az elérhetősége a neten, ezért január eleje óta próbálok kapcsolatba lépni velük különböző, szövevényes utakon.

A tanulmányokhoz is hasonlóképpen szoktál inspirációt kapni? Van egy jó téma, amit úgy gondolod, hogy jól lehet megfogni, és akkor csak így jön, vagy vannak kedvenceid, akikkel jobban szeretsz foglalkozni? Vagy ez hogyan működik?

Még a gimnáziumban, amikor érettségire vagy az OKTV-re készültem, írtam magamnak ilyen tanulmányokat gyakorlásból. Most az egyetem során minden félévben igyekszem felvenni egy-egy irodalmi vagy kultúrtörténeti kurzust is, az ezekre a kurzusokra készülő beadandókat pedig szeretem utólag tanulmányokká duzzasztani.

Ha a rajz, az írás, a műfordítás vagy amikről beszéltünk, egyik sem lenne az életed része, akkor szerinted mivel foglalkoznál?

Mennék a Mokkába beszélni arról, hogy mik a pszichológiai jóllét feltételei, és hogy így meg úgy neveld a gyerekedet, te szülő. Szeretem a pszichológiát, és szeretek beszélni róla, úgyhogy én egy efféle munkával is kiválóan ellennék.

De nem lennél life coach?

Ülnék feltett lábakkal és mondanám, hogy mit kell csinálni. Most erre gondolj, most arra gondolj. Nem, nem lennék. Nem leszek.

Klaus egy kvíz szerint 6/10-es nógrádi. Bakancslistás lett számára, hogy elutazzon Salgótarjánba.

Mosonyi Eszter